Sajnos a kerékpáros közlekedés igen fontos része a bicikli megfelelő védelme. Sok különféle eszközzel lehet megkeseríteni a tolvajok életét, melyek közt megtalálhatóak az olcsó és a drága megoldások egyaránt, ráadásul ezek között van egy-két olyan, mely áránál lényegesen nagyobb fokú védelmet nyújt.

Ha a biztonság szempontjából haldadunk visszafelé, akkor az első versenyző a sodronyzárak csoportja. Még mostanság is szinte minden második biciklin ilyen eszközt lehet látni, pedig egy mérgesebb csecsemő is elharapja. Az erővágó látványától is lehullik, továbbá egy életlen kombináltfogó is megöli (ezesetben konkrétan a saját biciklim kellett ellopnom, mert elhagytam a kulcsot. Az anyaga tulajdonképpen drótkötél, vékony acélszálakból áll és ha egy bicikliboltban csak ilyen van, érdemes kifordulni. A lehető legrosszabb vétel.

A gerinclakatok csoportja már egy fokkal jobbnak tűnhet, bár ezt elsősorban annak köszönheti, hogy kívülről igen robosztus, viszont a belseje sajnos ugyanaz a sodrony szokott lenni. Ezt veszik körbe elfordulásra képes hengerekkel, melyeket nem lehet elfűrészelni, mivel elmozdulnak minden ilyen próbálkozásra. Ez jó is lenne, csak az ilyen lakatok túlnyomó többségének a zára nincs így védve. Emellett nehezek és kevésbé flexibilisek. Tyúkól ajtaját, esetleg kerti budi bejáratát kikötni tökéletes, biciklit sajnos nem.


A most következő eszközök védelmi szintje megfelelő, így igazából csak a pénztárca és a flexibilitás iránti igény ami befolyásolhatja a döntést: kezdjük is el, az első áldozat az U-lakat. Ez a formájáról kapta a nevét, egy U alakban meghajlított acéldarab megy bele az I betűt formáló talpba. Előnye, hogy az erővágó nem kedveli, sőt, a durvább darabokat még fűrészelni sem lehet. Ezzel a tolvajok 99%-ától biztonságban lehet tudni a biciklit. Nagy hátránya, hogy nem flexibilis, így mindig stratégiailag kell megválasztani a lakatolási pontot, főleg, ha az első kerék gyorszáras és bele kell férjen. Ára a minőségtől és a márkától függően ötezer forinttól a végtelenig terjed. Ha nagyon nincs pénz, akkor sodrony helyett megteszi a tecsós U is, mely kétezer forintért kapható. Védeni sokat nem véd, de úgy tűnik, mintha a megbízhatóság szobra lenne.

A második kategória a flexibilis záraké: ezek lehetnek zollstock-formájúak, vagy láncok. A zollstock-osak forgópontos edzettacél-darabok, előnyük, hogy viszonylag könnyen lehet őket tárolni és magas védelmi szintet biztosítanak, emellett könnyebbek a láncoknál. Hátrányuk az áruk és az esetlegesen kikotyogósodó forgáspontok. A legismertebb típus az Abus Bordo, mely bolttól függően tizenhatezer forint környékén vásárolható meg.

Ha viszont flexibilis és olcsó is kell egyszerre, akkor jönnek be a képbe a láncok. Itt először a nagy súllyal lehet szembesülni, egy tíz milliméter átmérőjű, egyhúszas edzettacél-lánc két-három kilós is lehet, emellett még a lakat is fél-egy kiló. Előnyük, hogy a neves gyártók egybeszerelt darabjaihoz képest szinte fillérekért ki lehet hozni azonos minőségű kombókat névtelen alkatrészekből, a helyi zárboltból. A láncnál a lényeg az edzettség, míg a lakat lehetőleg kengyelvédett, acélházas és lemezzáras legyen. A nevek közül az Abus illetve a Citadel lehet érdemes a választásra, ezeket tízezer alatt nem lehet megvenni, míg nonémből a Bullit lánc - Sobo lakat kombóra esküsznek sokan, ennek ára pedig ötezer forint környékén alakul.


Mint látható, a lakatolás sokféleképpen, eszközzel és helyen történhet. Átlagos előfordulási helytől függően érdemes eszközt választani, talán a legflexibilisebb a lánc, főleg, ha hosszú. Hátránya a nagy súly, előnye viszont a relatív olcsóság. Az U-lakatokból szintén van olcsóbb, mely elég decens védelmet nyújt, viszont a folyamatas parkolókeresgélés idegőrlő tud lenni. Érdemes lehet venni hozzá kiegészítő sodronyt, mellyel a kerekeket és az ülést lehet védeni. A colstock-zárakat én nem nagyon tudom ajánlani, mivel az árcédula oly magas, hogy az árából minimum negyven Maláj prostituált kijön. Ha pedig körbeállítjuk velük a biciklit, akkor gond nem történhet.