wunderbike

Az alábbi képen egész jól meg lehet szemlélni egy átlagos hátsóváltó felhasználók által is szervizelhető részeit. Ilyesmi takarítást akkor érdemes végezni, mikor már elkezd akadni a sok mocsoktól a váltógörgő és ezzel együtt hátrafelé tekeréskor előreugrik a váltó a beragadt görgőktől. Ilyenkor érdemes szétnyitni a láncot, leszerelni a váltót és a kanalat (amiben a görgők vannak) szétnyitni. A görgők általában csúszócsapágyasak, szóval nem gurul szét semmi, egyszerű Brigéciolos áztatással olyanná válik a váltásérzet, mintha új lenne.

Igen eltűntem mostanában, viszont sajnos azt sem tudom ígérni, hogy újra leszek, talán majd akkor, ha újraindul a szezon és az emberek vásárolnak majd kerékpárt. Viszont most a harácsonyom nagyjából azzal telt, hogy egy biciklit építettem, egyet meg elbontottam, ráadásul most dokumentálni sem felejtettem el (annyira, úgyhogy lesz egy pár poszt.

Elsőnek például itt is van ez a szép állapotú, kerékből bontott '91-'92. környéki XT agy, mely elég alapos felújításon esett át: lett rotorcsere, mely során lekerült a régi hetes HG/UG rotor (az egyik legszebb racsnihanggal a világon) és lett helyette egy 8-10-es, így már lehet rá modern fogaskoszorúkat is tenni. Továbbá a teljes beleseje ki lett tisztítva és újrazsírozva. Ismét meglepődtem a régi technikán, melyben még volt anyag, emellett meg szenvedtem kicsit a hülye kónusszal és ellenanyával, melyhez két darab kónuszkulcs kellett volna. Viszont szép lett az egész és boldog vagyok, hogy sikerült, mehet is majd öröklétnek készült, Altrix Warrior felnis kerékbe.

Tegnap elkezdtem szétszedni az ellopott hátsókerekű montimat. A fékek leszedésekor döbbentem rá, hogy egész jól lehet vele illusztrálni, hogy az MTB-s fékrendszerek honnan indultak és hova jutottak. A példa pedig az XT család lesz, mely a csúcskategória alatt tanyázik egyel, szóval ami újítás történik, az szinte mindig ide csorog le az egyébként megfizethetetlen XTR-ből.

Kezdjük is az első generációval, a Canti fékekkel. A képen látható darabok 1991-ből származnak, ennél a kezdeti modellnél még a hátsó féktestek hagyományos geometriával rendelkeztek, csak az elsőnél használtak fordított L alakú testeket. Az ereje már itt is brutális, erősen behúzott féknél lazán ki lehet állni egykerékre.

A következő nagy ugrás a V-fék volt, mely először 1996-ban érkezett meg az XT családba, az XTR-rel egyidőben. Emellett egyből megkapta a párhuzamos húzásra képes mechanikát, melynek segítségével a fékbetétek egyidőben és megfelelő szögben érték el a felnit, így egyből rendelkezésre állt a maximális fékerő. Mellesleg ezek a féktestem máig a bovdenes felnifékek királyai és könnyű súlyuk, illetve jó sártűrésük kapcsán a könnyű terepen versenyzők kedvencei.

Ezután már kevesebb idő kellett a következő nagy ugráshoz, mely bemutatta, hogy a Shimano nem szarral gurigázik, 2000-ben ugyanis bemutatták az első XT tárcsaféket, ráadásul egyből négy dugattyúval. Általában kisebb, de már pártíz lóerős motorokon szokott ennyi dugattyú lenni, a bicikliknél csak egy, vagy kettő. De megcsinálták, aztán pár év múlva abba is hagyták, de a lelkünkben örökké elni fog.

Az előző posztban végigvettem az agyfékeket, melyek közül akad örök darab és karbantartásigényes, de fejet letépő lassítást okozó is, ebben viszont a felnifékek jönnek. Nagy előnye ennek a féktípusnak a kis súly, az olcsóság, továbbá az egyszerű szerelhetőség. Hátrányuk viszont a kisebb fékerő, továbbá a nagyobb karbantartásigény, amely elsősorban a felni hibáira való érzékenységből fakad.

Vágjunk is bele az első delikvenssel, a patkófékkel, mely feltehetően az első biciklis fékrendszer volt. Itt két főtípussal lehet szembesülni, méghozzá az egyszerre mozgó fékpofák száma szerint: van egy -és kétforgáspontos. Az egyforgáspontosnál az egyik oldali szárny mozog, mely elérve az abroncsot, odanyomja a másikat is. Mint az egydugattyús tárcsánál. Kétforgáspontosnál a pillangó együtt mozog, egyszerre érve el a felnit. A kétforgáspontos modernebb, viszont bonyolultabb. Előnye a pontos beállíthatóság, hátránya a súly. Ezeket a fékeket elsősorban országúti kerékpárokra szerelik és versenyzésre termettek. Egy versenyen pedig viszonylag keveset kell megállni, ami sajnos meg is látszik, mivel ezek a legyengébb eszközök. Persze lehet kapni olyat, ami majdnem olyan jól fog, mint egy V, csak éppen hidraulikus tárcsa árban.

A második típus a villaszárra szerelhető fékeké. Ezek voltak a mountain bike-ok fékei a tárcsák előtt. Az első ilyen fék a cantilever (kanti), melynél az összekötő bovdent középről húzza a fékkar. Beállítani kicsit nehézkes, viszont jó féktesttel elég kellemes lassulást lehet elérni. Cyclocross gépeken a mai napig használják, mivel nem feszíti annyira a villát és a vázat, mint a véfék.

Mely a  leggyakoribb féktípus, holtversenyben a kontrával. Szintén Shimano találmány, szerencsére még a szabványok kora előttről. Itt a két féktest párhuzamos a küllőkkel és a bovden a tetejükön keresztül húz. Kevésbé merev, mint a kanti, viszont a fékhatás jobb, a nagyobb erőkar miatt. Ebbe a kategóriába tartozik a crosscountry versenyzők egyik kedvence is, a párhuzamos húzású V. Itt a fékpofa párhuzamosan mozog a felnivel, már a fékezés első pillanatától százszázalékos teljesítményt nyújtva. Súlya talán ennek a legkisebb, emellett a betét ehhez a legolcsóbb, így ez a leginkább ajánlott általános fék hobbicélra.

És végül, de nem utolsó sorban jöjjön egy igazi állat, a hidraulikus felnifék: elsősorban triálosok kedvelt fegyvere, viszont megtalálható néhány túrakerékpáron is. Párhuzamosan mozgó pofák, speciális szerelés és sok olaj jellemzi. Használata mellett kötelező a fékmerevítő, mivel úgy játszik a vázzal és a villával, mintha papírból lennének. Szinte egyedül a Magura gyártja őket és elég drágák, áruk egy kerékre a harmincezer forintot is elérheti. Nagy előnyük, hogy felnifékben nincs jobb, hátrányuk a drága betét, illetve a néha elpukkanó fékcsövek.

Ebben a két cikkben sikerült végigvenni az elterjedtebb féktípusokat, viszont a választáshoz nem sok segítség jött. Elsősorban azt fontos eldönteni, hogy mire kellenek. Ha csak menni, akkor egy agyváltós-kontrás, vagy pedig egy véfékes-szabadonfutós gép tökéletes a mindennapi használathoz. Persze az sem mindegy, hogy a vázon milyen előkészítés van, országútinál szinte az egyedüli opció a patkófék. Ha pedig versenyre kell, akkor mindig a helyzethez illőt érdemes választani. Könnyű terepen a véfék akár húsz-harminc dekával is könnyebb a tárcsánál, ráadásul jobb a sártűrő képessége is. A tárcsának viszont nincs konkurense, ha lassításról van szó. Nehéz ügy, azt tudom javasolni, hogy biciklivásárlás előtt kell megfontoltan dönteni és akkor nem érhetnek meglepetések.

Mióta feltalálták a hajtást, azóta meg is kell állni valahogy. A kerékpározás elején, mikor a vázak csak a futás felgyorsítását szolgálták, addig egyszerű történet volt: le a lábat és már be is következett a lassulás. Később azért, ahogy képbe jött a pedálozás, egyre újabb és újabb eszközök jelentek meg a bicikli lefékezésére.

A fékeknek alapvetően két fajtájuk van: a felnifék és az agyfék. A felnifék karok segítségével nyomja rá a fékpofát az abroncsra, ilyenek a patkó -és kantifékek, továbbá a legnépszerűbb, a V-fék. Agyfékkel a kerék agyát lehet megfogni, ennek legismertebb fajtái a tárcsafék és a kontra. A mai posztban velük fogok behatóan foglalkozni.

Kezdjük is talán a legnépszerűbbel, mely nem más, mint a kontra. Itt a pedál hátrafelé tolásával képződik a fékerő, mellyel akár blokkolni is lehet a hajtott kereket. Előnye az egyszerűség és a karbantartási szükséglet minimális volta, egy kontrás hátsóagy akár ötven évet is elmegy különösebb szervizelés nélkül. Hátránya viszont az adagolhatóság hiánya, illetve a hosszabb fékezések során föllépő melegedés. Általában hagyományos bicikliken, illetve agyváltósokon lehet fölfedezni. Szabadonfutóval értelemszerűen nem kompatibilis.

Dobfék: ritka madár, elsősorban régebbi bicikliken. Nem zavar sok vizet, sem fékerő, sem karbantartás szempontjából. Általában rögzítőelemek meglétét kívánja a vázon, ennek hiányában különféle bilincses felfogatásokkal lehet próbálkozni. Sok mindent nem lehet elmondani róla, ugyan olyan, mint az autóké, csak kisebb.

Tárcsafék: elsősorban a downhill szakág igényei hívták életre, az egyik legerősebb létező fékrendszer. Létezik mechanikus (bovdenes) és hidraulikus (olajos) verzió, egytől négy munkahengerig. Egy munkahenger esetén az egyik fékpofa fix, a másik, mozgó nyomja hozzá a tárcsát. Több henger esetén a két pofa együtt éri el a féktárcsát. Előnye, hogy független az időjárástól, szinte mindegy neki, hogy esik -e vagy süt, mindig ugyanúgy fog. Egyedül a sarat nem szereti, ilyen helyzetben nagyon gyorsan kopik a betét és el is dugulhat. Mellette szól, hogy képes megállítani egy hetvennel száguldó, riderrel együtt 100-110 kilós tárgyat, méghozzá rövid idő alatt. Hátránya az ára, illetve a súlya, emellett városban teljesen fölösleges.

Görgősfék: valahol félúton van a dobfék és a tárcsa között, itt kis görgők szorulnak a helyükre fékezés közben. Ereje a jobb véfékeket közelíti, viszont cserébe közel a kontra igénytelenségével szolgál. Hátránya a súlya és kerekenkénti húszezer forint körüli ára, továbba a speciális felfüggesztések szüksége a vázon. Általában drága agyváltós gépeken lehet látni, tulajdonképpen a tökéletes városi fék lehetne, ha nem kerülne annyiba, mint egy bicikli, illetve nem csak a Shimano gyártaná.

Az agyfékek megannyi előnnyel rendelkeznek, az egyik legfontosabb talán az, hogy függetlenek a felnitől, így nem koptatják szét azt, illetve nem kell szenvedni a nyolcasokkal. Emellett viszonylag kevés karbantartással is örökéletűek. Viszont minden komolyabb típushoz külön felfüggesztés kell a vázra, emellett nem is olcsóak. A tárcsafékeknél pont a karbantartás ára (drága betét, hidrósnál drága olajcsere) lehet visszatartó erő, viszont egy jobb hidraulikus képes akár egy elefántot is megállítani.

A Shimano montis termékpalettájának a teteje az XTR széria, vele van pariban az országúti leg, a Dura Ace. Irtózatosan drága, nagyon szép és elképzelhetetlenül könnyű. Míg egy átlagos, középkategóriás hajtómű nem ritkán 6-700 grammot is nyom, ez alig négyszázat, megemelve űgy tűnik, mintha nem is lenne súlya. Ára viszont van, az újabb, Hollowtech 2-es kivitel alig 150-160 darab ezrest kóstál. Ez még csak sima Octalinkes és szolgáltat egy érdekességet: úgy tűnik, hogy a Shimano-nál nem vezették be az üregesre kovácsolt kar (Hollowtech) intézményét az országúti termékpalettán. Mondjuk meg is értem őket, így lényegesen szebb és filigránabb maradt , mint a montis karok, ráadásul könnyebb is. A csúcsok csúcsa, ráadásul, mivel régebbi modell, már egész olcsón hozzá lehet jutni, általában húszezer forint környékén, vagy alatta tűnnek föl a használt darabok.

A személyes találkozó

Bemutatkozás és smalltalk, mint általában az ilyen találkozóknál. Ha az eladó esetleg a megvásárlandó biciklivel érkezik, az jó jel, annyit tesz, hogy nem fél tőle. Persze emiatt lehet, hogy nem lesz patikaállapotú, de közlekedni kell és nem a falra. Miután megvolt a bemutatkozás és minden egyéb, jöjjön a próbakör.

Érdemes kicsit eltávolodni a forgalomtól és rendesen meghajtani a biciklit, persze, csak miután ellenőriztük a fékeket és a fékbovdeneket. Az első fék ellenőrzésekor még a kormánycsapágy állapotát is szemügyre lehet venni, ha a fék behúzása mellett a bicikli hintáztatásakor kotyog, akkor vagy laza, vagy tönkrement. Ha már itt vagyunk, akkor a kerékagyakat is érdemes lecsekkolni, ezt az első és a hátsó kerék oldalra mozgatásával lehet. Ha kotyog, akkor rosszul van beállítva a kónusz. Ez hosszú távon mindenképpen csapágygolyócseréhez vezet az agyban. Jó még a bicikli első és hátsó részét megemelve meghallgatni az agyakat, ha hangosan  krákognak, valami tönkremehetett belül. Ha nehezen járnak, akkor valószínűleg a kónusz van túlhúzva.

A hajtókart szintén meg kell rángatni, a kotyogás ott is középcsapágy - vagy monoblokkcserét terem. Ebben a szekcióban fontos megnézni, hogy az üléscső nincs e beragadva, illetve a stucnit is. Miután ez megvan, fel lehet ülni és kezdődjön a móka!

Első körben kicsit tekerni kell teljes erőből, megtaposva a pedált. Ha a középcsapággyal gond van, akkor valami olyasmi hang fog jönni alulról, mintha egy forgó mosógépdobot egy bottal akarnának megállítani. Emellett a hajtókar kotyogását is pillanatok alatt észre lehet így venni. Ezután az aktus után (mely közben szerencsésebb esetben nincs láncszakadás), gyengébb tempóra lehet kapcsolni és végigváltani az első és a hátsó sort. Itt, ha nem veszi a váltó elsőre jól az akadályt, némi állítgatással meg lehet oldani, viszont jelenthet nekünk egy-két ezrest pluszban. Emellett nagyon lassan haladva meg lehet figyelni, hogy percegnek -e a fékek, mert az nyolcast jelöl a kerekekben. Szinte mindegyikben van, a kisebbel különösebben nem kell törődni, a nagyobbakkal viszont már gond lehet.

Miután ezzel megvoltunk, jó még kicsit tekeregni, néha gyorsabban, néha pedig lassabban. Az optimális, ha türelmes az eladó és lehetőség van egypár kilométer megtételére. Ilyenkor már ki szoktak jönni a nagyobb hibák. Ha viszont hibátlan a gép és olyan, mint ami nekünk kell, akkor nincs más hátra, mint fizetni és elmenni lámpáért, lakatért, meg egyebekért.

A cikk első része itt olvasható

Egyszer eljön az életben az a pillanat, mikor kerékpárt kell venni. Legalábbis remélem, hogy egyszer mindenki életében eljön. Ilyenkor lehetőség van új gép vásárlására, melyet érdemes a megfelelő boltban, lehetőleg a lakóhelyünkhöz közel venni. Hipermarketben nem, az nem az a hely. Bé verzióként, pénzszűkében, vagy takarékos racionalistaként viszont vehetünk használt eszközt is, mely esetben kis odafigyeléssel és sok szerencsével iszonyatosan jó árut kapunk a pénzünkért. Rossz esetben viszont el is lehet bukni. Olyan ez, mint a játékgépen a duplázás, jó ritmusérzékkel lehet sokat keresni, viszont kemény összegeket veszteni is.

A kiválasztás:
Érdemes online piactereket böngészni, egy előző posztban már volt is szó arról, hogy mely oldalakat jó nézni egy jó ajánlat érdekében. Emellett ismerősöket is ajánlott körbekérdezni, hátha valamelyikük pont most adja el megunt drótszamarát, vagy legalább tud egy jó szerelőt. Az ismerősök azért is fontosak, mert egyedül nem szabad nagyobb értékű biciklit venni. Jó, ha valaki az ember mellett áll és eltántorítja egy bűzlő rozsdahalom megvásárlásától. Több szem többet lát, illetve, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban és nincs tapasztalat, illetve használni és nem építeni kell a bicikli, akkor a SZEMÉLYES ÁTVÉTELEN KÍVÜL MINDEN KIZÁRVA. Volt már szerencsém postán venni többször hegesztett aluvázat, az egyik belerohadt nyeregcsőbe belerohadt másik nyeregcsővel.

Emellett fontos átgondolni, hogy mire kell a bicikli és hozzáértőbb ismerőssel megvitatni, hogy milyen vázgeometria, kerékméret és alkatrésszett kell. Itt a blogon szintén lehet írásokat találni erről, érdemes átolvasni. Az anyagiakat szintén deklarálni kell, figyelembe véve, hogy per pillanat Budapesten nem található harmincezer alatt értelmes országúti, illetve huszonötezer alatt monti. Ha kijjebb megyünk, persze olcsóbb is lehet, viszont, ha nem tetszik a gép, akkor volt egy utunk az ördögnek. A személyes átvétet itt is kihangsúlyoznám, mindenképpen fontos megnézni, hogy mit veszünk.

Az első beszélgetés:
Miután sikerült kinézni az eszközt, beszélni kell az eladóval és egyeztetni vele. Alkudni ilyenkor érdemes szerintem, szinte mindenki a kívánt eladási ár + 10%-on teszi föl a portékát, szóval lehet. Ellenben az összes eladó utálja az olyanokat, akik kijönnek valamit megnézni, aztán egyből a felét kínálják az eladási árnak. Persze a mocskos anyagiakon kívül felmerülhet még pár kérdés, melyek közül néhányat leírok a teljesség igénye nélkül:

-Vázméret, montiknál elsősorban colban, oútiknál centiben. Ezzel nagyjából be lehet lőni, hogy jó lesz -e nekünk. Hasznos megkérdezni, hogy maga a váz mennyire alacsony, vagy magas, nekem például van olyan hatvanas oúti vázam, ami nagyjából 56-58-nak felel meg. A felsőcső hossza szintén mindegy, attól függ a görnyedés egy része.

-Az alkatrészeket szintén szükséges végigkérdezni és megkonzultálni ismerősökkel, hogy jók -e. Ha nincs ilyen ismerős, akkor neten megnézni.

-Fontos megkérdezni, hogy a stucni (amiben a kormány van), oldás után szabadon elforgatható -e. Ha nem, akkor egy villatörés, vagy stucnicsere során lehetnek gondok.

-A nyeregcsőre szintén állnak a fentiek, egy berohadt cső halott vázat eredményez. Persze vannak módszerek az orvoslásra, illetve kis szerencsével pont méretre áll, de jobb félni...

Nagyjából ennyi, amit telefonon keresztül meg lehet kérdezni, aztán persze a személyes találkozó során mégegyszer ellenőrizni. Ez már a következő poszt lesz, terjedelmi és látogatásgerjesztési okok miatt, illetve, mert ha minden összejön, akkor fogok képeket csinálni arról, hogy miként is kell az egyes megnézési fázisokat végrehajtani.

Régi, alacsonyabb felszereltségű bicikliknél gyakran előfordul, hogy a váltókar egyszercsak elfelejt váltani, olyan, mintha valami alkatrész eltűnt volna belőle és a karok nem reagálnak a tolásra, nem kattan be a sebesség. Ilyenkor nem kell kétségbe esni, általában semmi főbenjáró gond nincs az eszközzel, egyszerűen csak kicsit berohadt rajta a kenőanyag. Javítani nagyjából tíz percbe telik és kell hozzá valami zsíroldó, fültisztító pálca, meg aerosolos zsír.

Ha régebbi a kar, akkor általában ötös imbusszal levehető a fékváltóról. Ha külön van, akkor is általában oldható a bilincsről. Sajnos a mostaniakat a könnyebb eldobás elősegítésére egyben gyártják. Az alján lévő csavarral lehet elkezdeni turkálni a beleiben. Ez  a megoldás azért jó, mert nem kell újrabovdenezni a váltókat, a teljes szereléket fönt lehet hagyni a biciklin.

Itt van az a két pöcök, ami a váltásért felel, ezeknek a tengelye szokott beragadni. Érdemes fültisztító pálcával körbemenni a környékükön, illetve, ha van WD40, akkor a tengelyre fújni kicsit, hogy kioldja a régi kenőanyagos. Ezután aerosol-os zsírral (olyan zsír, ami spré formájában van, ezért be tud hatolni a kis résekbe is) befújni a tengelyt, várni egy kicsit, majd valami vékony tárggyal addig mozgatni a pöcköket, amíg már teljesen sima a mozgásuk.

Ennyi az egész művelet. Leírva lényegesen bonyolultabb, mint akcióban, az első kar megtisztítása után az egész akció maximum öt percet vesz igénybe. Sok sikert!