wunderbike

És nagyjából a nyolcadik napon megteremtetett. Agyváltó lusta örökhajtósoknak, vagy hegyen lakóknak. A Sunrace Sturmey-Archer S3X, egyenesen Tajvanról, melyet itthon persze nem nagyon lehet kapni. Egy megoldás arra a problémára, melyet sokan föltettek, sőt, még a nagy Sheldon Brown is írt róla. Amúgy kellemesen úri cucc, 130-150 dollár között indul és, ha egyedi fixi kell, akkor biztos megéri az árát.

Kicsit másnaposan határozottan jobban üt, ha látom, hogy valaki fölszerel egy lavornyi ledet a kerékpárja elejére, pusztán világítási célból. Néha jó lenne egy ilyen, mikor a kedves autós urak felkapcsolva felejtik a reflektort velem szemben. Bár lehet elégnének, amint bekapcsolom.

A projekt itt található

Tegnap elkezdtem szétszedni az ellopott hátsókerekű montimat. A fékek leszedésekor döbbentem rá, hogy egész jól lehet vele illusztrálni, hogy az MTB-s fékrendszerek honnan indultak és hova jutottak. A példa pedig az XT család lesz, mely a csúcskategória alatt tanyázik egyel, szóval ami újítás történik, az szinte mindig ide csorog le az egyébként megfizethetetlen XTR-ből.

Kezdjük is az első generációval, a Canti fékekkel. A képen látható darabok 1991-ből származnak, ennél a kezdeti modellnél még a hátsó féktestek hagyományos geometriával rendelkeztek, csak az elsőnél használtak fordított L alakú testeket. Az ereje már itt is brutális, erősen behúzott féknél lazán ki lehet állni egykerékre.

A következő nagy ugrás a V-fék volt, mely először 1996-ban érkezett meg az XT családba, az XTR-rel egyidőben. Emellett egyből megkapta a párhuzamos húzásra képes mechanikát, melynek segítségével a fékbetétek egyidőben és megfelelő szögben érték el a felnit, így egyből rendelkezésre állt a maximális fékerő. Mellesleg ezek a féktestem máig a bovdenes felnifékek királyai és könnyű súlyuk, illetve jó sártűrésük kapcsán a könnyű terepen versenyzők kedvencei.

Ezután már kevesebb idő kellett a következő nagy ugráshoz, mely bemutatta, hogy a Shimano nem szarral gurigázik, 2000-ben ugyanis bemutatták az első XT tárcsaféket, ráadásul egyből négy dugattyúval. Általában kisebb, de már pártíz lóerős motorokon szokott ennyi dugattyú lenni, a bicikliknél csak egy, vagy kettő. De megcsinálták, aztán pár év múlva abba is hagyták, de a lelkünkben örökké elni fog.

A Totalcaron sikerült találni a következő, természetesen az MTI által leközölt valamit. Éljen, a tudósok ismét bebizonyították, hogy aki kerékpárra ül és közlekedni szeretne, az pillanatokon belül meghal. Már várom amúgy azokat a helikopterből ledobott zongorákat, melyeket bicikliskereső-automatikával látnak el és lesújtanak a városi kerekesekre.

Magában a szösszenetben amúgy a szokott érvek hangzanak el, minthogy a város büdös és az elbaszott kerékpárosnak jobban fáj a baleset, mint a karambolozó autósnak. Erről eszembe jut az Adidas dezodor, mely jobban dezodorál, mint egy csuklószorító. Természetesen. Az óvszer pedig jobban véd a nemibetegségek ellen, mint egy tehén.

Furcsa amúgy, hogy a városi kerékpáros közlekedés kapcsán mindenkinek egyszeriben kompenzálóláza támad. Ha kerekes az illető, próbálja megindokolni a környezetvédelemmel, vagy éppen az egészséggel, míg, ha ellenző, akkor elsősorban a balesetveszély kerül szóba, illetve a sebesség. Arra senki nem gondol, hogy lehet csak úgy menni, hogy az ember eldönti, hogy ezentúl kerékpározik, mindenféle kifogások és mellébeszélés nélkül. Nem olyan nagy bűn az, mintha az ember KDNP-s létére szeretné a szexet.

Egész tűrhető kis greenwash kampányt csinál a MOL, van benne minden, mi szem-szájnak ingere: kerékpáros család és zöld tájak, továbbá olajipari munkások és diploma, talán csak a kirügyezett Exxon Valdez hiányzik belőle. Ebben eddig semmi furcsa, a citromos, alkoholmentes sör (ilyen állat pedig nincs, a sör alkoholos és sörízű) óta már meg lehet szokni, hogy biciklivel mindent el lehet adni, ami meglepett, az a történelem leghülyébb szlogenje:

Téged mi hajt?

Inkább megismétlem, hadd egye be magát az agykéreg alá, hogy ott fejtse ki pusztító hatását:

Téged mi hajt?

Akkor válaszolok is, kedves kreatívok: engem például a rossz csapoltsör, meg a szilvára ivott tej. És itt most inkább beillesztem a filmecskét és elnémulok, mert ami ezután jön, az nem tűr nyomdafestéket, pedig csapoltsört sem ittam.

Ritkán kerül szóba film a blogon, többek között talán annak is köszönhetően, hogy az autókkal, vagy a motorokkal ellentétben az emberi hajtással rendelkező kétkerekűek nem annyira izgalmasak, főleg, hogy viszonylag ritkán robbannak föl. A címben említett moziban viszont enélkül is elég szórakoztatóak.

Tulajdonképpen alapmű, mely sok ember gyerekkorát átszőtte, viszont nekem valahogy kimaradt. Szovjet kempingem volt, úgyhogy nem is csodálkozom rajta. Mostanában viszont igen sok kerékpárral kerülök napi kapcsolatba, így sikerült hozzájutni ahhoz az 1985-ös RWC-hez, mely szerepelt már itt a blogon is. Miután fölújítottam és megcsapott a nyolcvanas évek szele, tudtam, hogy meg kell nézni.

Az elhatározást idővel tett is követte, mely némileg késlekedett az időhiány miatt, viszont ma végre sikerült megtekinteni a művet. És tetszett. Annak ellenére, hogy a történet bárgyú, a fiatal Nicole Kidman pedig annyira nem jön be. Viszont a hangulat nagyon jó és érdekes nézni, hogy a nyolcvanas évek BMX-ei milyenek voltak. A mai, minden felhasználásra külön biciklit, külön vázgeóval és alkatrészekkel építő trend helyett a nyolcvanas években inkább az általános felhasználás számított elsődlegesnek.

Ez jól látszik a filmben szereplő bicikliken is, melyek nem nagyon térnek el egy Csepel, vagy bármilyen egyéb, korabeli eszköztől. Vékony acélcsövek, viszonylag magas építésű vázak és a túlépítés hiánya jellemzi őket. Érdekes belegondolni, hogy az elmúlt majd harminc évben hogyan változott ez meg, főleg, ha Dirt bicikliket veszünk alapul. Ott már szinte triálosan alacsony a váz, emellett viszont iszonyatosan vastag csövekkel operál.

Érdekes, másfél órás visszatekintés volt a múltba, mely kicsit fátyolossá tette szemem és elgondolkodtatott, hogy mennyit változott a világ. Mind a bicikliépítésben, mind pedig a civilizációt tekintve. Ajánlom.

Sok esetben előfordul, hogy szeretett biciklink bedöglik, vagy éppen csak szeretnénk beállítani rajta valamit. Ez viszont az esetek nagy részében nem történhet kézzel, így még a legalapabb műveletekhez is szükség van némi szerszámra. Persze el lehet vinni a kerékpárt szervizbe is, viszont általában két elvégzett művelet után visszajön az eszköz ára.

Talán a legfontosabb egy normális imbuszkulcskészlet, mely iránti vágyunkat legegyszerűbben egy bicskaszerűen nyitható és zsebben hordható szerszámmal lehet kielégíteni. Talán az egyik legmegfelelőbb megoldás a Tesco-ban található, ezer forint környéki áron. Van rajta egy csillagcsavarhúzó, egy hagyományos lapos csavarhúzó és imbuszok kettestől nyolcasig. A tízes maximum kazettatestek leszereléséhez jó, azt pedig feltehetően nem sokan fogják otthon csinálni.

A másik alapvető pont a csavarkulcs, melyből érdemes valahol vásárolni egy készletet, elsősorban olyat, melyben van tizenötös kulcs, ami főleg akkor jön jól, ha a kerekek nem gyorszáras rögzítésűek. Ezen szerszám esetében érdemes óvakodni a zsebkészletektől, mivel fontos a szár, hogy nyomatékot lehessen kifejteni meghúzáskor. Egy ilyen készlet, melyben általában hatos-nyolcas mérettől huszonkettesig vannak a kulcsok, kábé ezerötszáz-kétezer forint.

Kevés olyan rész van egy biciklin, melyet ne lehetne szerelni ezzel a kétféle szerszámmal. Emellett még érdemes lehet beszerelni egy nagyobb, állítható fogót, mely csőkulcs, vagy papagájfogó névre hallgat, sok esetben hasznos lehet. Ezzel a készlettel viszont a fékbeállítástól a váltóállításig mindent meg lehet csinálni, kezdőknek bőven elég. Később pedig, ha már megvan a kellő tapasztalat, akkor jöhetnek a célszerszámok, melyek mindenképpen kelleni fognak.

Az alábbi monti tulajdonosa feltehetően drágának találta a pálcás sárvédőket és emellett elutasítja a kólásüveg és a gyorskötöző használatát. Így fogta magát és saválló acélból, vagy bádogból csinált magának egy eszköt, mely feltehetően nehezebb, mint kerékpárja, viszont a sár már akkor is megijed tőle, ha meglátja.

Ausztriából jött hozzám ez a bicikli, mint általában szinte mindegyik, viszont ez konkrétan Osztrák gyártmány, legalábbis ami a vázat illeti. Alkatrészekből található rajta Holland, Nyugatnémet és Francia is, szóval igazi európai koprodukció. Ami elsősorban érdekes rajta, az a gyártási dátum, mely 1985. környékére tehető, a mountainbike első generációjának hajnalára. Rajta ülve pedig a hamisítatlan nyolcvanas-évekbeli hangulat fog el. Nagyon kellemes retro gép, néhány nagyon ritka alkatrésszel, viszonylag szép állapotban.