Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Városi biciklihatározó 2.

Eltelt ismét egy nap és újra lehetőség van nagyot csobbanni a városi gépek csudálatos világában. Kezdjük is rögtön egy olyan kategóriával, mely a versenybiciklikhez tér vissza: Ez pedig az singlespeed, vagyis az egysebességes kerékpár.

Valahol ugyanis csúnya frigyre lépett a nagyi és a városi kerékpárok. Ismeretlen szerzők rájottek, hogy lapos aszfaltra tökéletesen elég egy sebesség, nem kellenek felesleges váltórendszerek, sőt még némi súlyt is meg lehet takarítani. Ezek az eszközök általában a minimalizmus dicső előfutárai, általában acélvázasak, viszont tíz kiló alatti tömeggel és patkófékkel rendelkeznek. Igen gyakran magas profilú, túlépített kerekek vannak rajtuk és igen vékony gumik. Tulajdonképpen nézzünk meg egy oútit és vegyük el tőle a sebességeket, aztán megkapjuk őket:

 

Ezt a minimalizmust is továbbgondolták a fixisták, akik még a racsnit is kivették az egyenletből és örökhajtóssá alakították a kerékpárjukat. Ezek a gépek eredetileg pályán, velodromokban történő versenyzésre lettek kialakítva, így geometriában eltérnek a hagyományos országútiktól: a villaszög például sok esetben annyira meredek, hogy bizonyos pedálállásnál beleér a cipő az elsőkerékbe. Az egyik leginkább terjedő bringatípus, főleg a fővárosban, lassan kezd divatot csinálni. Fékezni a láb ellentartásával szoktak, amihez némi gyakorlat és klipsz kell, emellett vannak olyan elvetemültek, akik még első patkót sem tesznek föl. Talán a legtöbb gyakorlás ehhez a típushoz kell, hiszen folyamatosan megy velünk a pedál.


Még egy kategória van, ami az országútikból indult ki, ez pedig a cyclocross, vagyis a CX. Ez annyiban különbözik anyjától, hogy terepen való villámgyors haladásra képezték ki, így vékony rücskös gumija van, illetve normális féktüske, vagy tárcsafelfogatás. Annyira fehér holló, hogy szinte átlátszó, mégis talán az egyik legjobb választás azoknak, akik haladni akarnak.


Haladjunk is tovább és essünk egy kicsit gödörbe, hiszen következnek anyáink és apáink biciklijei, a városi hulladékok. Ők már általában huszonhatos kerékkel vannak szerelve, és egy sebességgel, melyet szinte mindig egy háromsebességes agyváltóból alakított ki az idő. Ékes hajtókar és egyéb háromszáz éves technológia és az olcsó ár szériatartozék. Mivel Ausztriában már kidobáltak az összeset, ezért már tíz-húszezerért van belőle használt. Az olcsóbb márkáknak vannak új gépeik is, illetve a hipermarketek is ráálltak gyártására. A háta mögött menni olyan, mintha egy téglával megrakott Kamaz menne előttünk: lassú és veszélyes.


Ezzel végig is vettünk minden olyan kategóriát, mely az elmúlt nyolcvan évben jelen volt, viszont maradt még egy, mely az elmúlt harminc év gyereke: a mountain bikel, mostanában inkább CC, vagy XC gépek. Jó sártűrés és fékek, továbbá viszonylagos igénytelenség jellemzi őket. Fékjeik a legjobbak, amit el lehet éppen érni, illetve a teleszkóp szinte szériatartozék. Városban általában vékony gumikkal szerelik és forgalmas helyeken szinte pariban vannak az országútikkal.

Nagyjából ennyi volt...ezen kívül folyamatosan formálódnak a kategóriák, de talán ez a két poszt jó szolgálatot tehet, ha el akarunk indulni valahonna, netán kerékpárt vásárolni. Így legalább viszonylag egyszerűen el lehet magyarázni a boltosnak, hogy milyen eszköz kell, hogy egy szébb és jobb, energiahatékonyabb jövő vesszünk és ne a ködbe.

0 Tovább

Városi biciklihatározó

Egyre több és több kategória van a városi biciklik között, melyeket már szinte lehetetlen számontartani. Alapesetben szinte mindegyik két fontos összetevő elegye: a sebességnek és a kényelemnek. Ez Budapesten mondjuk általában úgy szokott működni, hogy ha gyors, akkor kényelmetlen, ha kényelmes, akkor pedig lassú. Sajnálatos módon a főváros infrastruktúrája nem igazán kiforrott, igen hasonlít valamelyik 1700-as évekbeli mocsárra. Bár, hozzátenném, legalább a biciklisekre gondoltak, mivel szinte mindegyik ki van rakva térkövekkel, illetve bizonyos esetekben néhány további játékos objektummal:

 

De inkább menjünk tovább és nézzük meg az első kategóriát, mely ráadásul a szívemhez is közel áll, az országútikat: nagy átlagban koskormány, tíz, vagy több sebesség és acélváz jellemzi a régebbieket. Újabban már inkább karbonváz, 18-20 sebesség és fékváltókar a divat. Mindkettőre jellemzőek a 28 colos (622-es) kerekek és a vékony gumik. Az agresszív, kormányradőlős geometria miatt először kicsit szokatlanok, viszont képesek akár 40-50 kilométerórás csúcs -és harmincas átlagsebességre, melyről pedig patkófékkel lassítanak.

 

 

Hibrid/Fitness/Commuter/Speeder biciklik: elég soknevű kategória, itthon inkább a fitnes elnevezés az elterjedt, míg angolszásziában a másik kettőt preferálják. Kormányuk egyenes, a régebbi, versenyvázra épített darabok dominálnak itthon, viszont újonnan vásárolva általában már v-fékkel, vagy tárcsával szerelik. Az üléspozíció kényelmesebb, mint oútikon, viszont a sebesség is alacsonyabb. Sok esetben mountainbike-os felszereltséggel rendelkeznek, sajnos inkább az alsó szegmensből. A kategória valahol félúton van a versenybiciklik és a trekkingek között:

 

Trekking/cross trekking:

Igen magas üléspozíció jellemzi őket és hajlított kormány. Felszereltségben az MTB-ket másolják, V-fék vagy tárcsa, elöl három tányér és több, mint húsz sebesség jellemzi. Kerekei még huszonnyolcasak, viszont a gumik vastagabbak, a versenyes 25 milliméter helyett inkább harminc millimétertől fölfelé. A kényelemért azért fizetni is kell, méghozzá a sebességből, itt már a husz-huszonöt kilométeres átlag és a 35-40 kilométer per órás végsebesség a jellemző. Az itthon futó trekkingek elég nagy része általában áruházas lom szokott lenni. Ebben a kategóriában jelenik meg először a teleszkóp, illetve a teljes sárvédő és a csomagtartó. Sok esetben agyváltó és agydinamó is tartozik hozzájuk.

 

Ennyi fért bele az első posztba, holnap a további kategóriákat fogom átvenni, hisz a java még hátravan: városi montik, egysebik, fixik és a nagyszülők kedvelt gépei fogják folytatni a sort.

0 Tovább

Miben hasonlít húsz deka párizsi és egy bicikli?

-Anyjuk! Vegyünk kerékpárt! Hisz az menő és védi a környezet és ráadásul testedz is, ami ránkfér.
-Apjuk, ez egy nagyszerű ötlet, így legalább nem kell új atlétát venni, ami rádfér! Úgyis éppen elemózsiát kell vásárolni, nosza, pattanjunk be az autóba és irány a legközelebbi bevásárlókomplexum.

És így lőn. Anyjuk és apjuk elmennek vásárolni. Kovács Józsefnén a legszebb dzsoggingja, mely csak kicsit kopottas, Kovács Józsefen meg a szokásos otthoni játszósruha és az elmaradhatatlan, kicsit mustárfoltos atléta. Mennek, mennek, mendegélnek az egészséges életmód, az olcsó közlekedés és a gyerek kitörő öröme felé, kerékpárt venni.

Autóból ki, parkoló megjegyzés, a hupilia levágott lófejtől a háromszázadik autó. Kocsi kell, reflexből csusszan az apró és kattan a bevásárlókocsi zárja. Kezdődik a nagy fless, az áruk menyországában, hol gazdaságos parizerből van a kerítés, mindig popzene szól és októberben van a karácsony. Megérkeztek hát a mennybe, hol a varázslatos kétkerekűek egész sora várja őket: tárcsafék, összteleszkóp, még több tárcsafék és a legösszteleszkópabb tárgyak, mikkel életükben találkoztak.

Széles mosollyal ki is választanak egy huszonötezres tárgyat, melynek csalogató kinézete megfogta szemük. Aztán kassza, egyszer élünk. Kicsit meglepő, hogy még biciklinként ötezer a beállítás, hogy legyen garancia, de Józsi (ivócimboráknak Jocó) nem törődik vele, ő majd megoldja. Az iparos, az iparos. Legyen szó csötörésről, vagy számítógépről, ő föltalálja magát. Csapó.
A kertben állunk, a kamera közelít egy elképedt családfőre, kinek lábainál hat kerék, három váz és megannyi apró fémtörmelék hever. A családfő feje dühösen az égre mered, ajkain szitkok, szeme véres. Fejében pedig egy gondolat: ha bicikli kell, akkor inkább megyek és veszek a boltba, drágábban.

Ennyi bevezetés után a tények:

Nincs új bicikli ötven-hatvanezer forint alatt. Ennél olcsóbban csak szépen formázott fémhulladékot lehet kapni. A váz nehéz és gyenge, a váltásról és a hajtásról pedig beszélni sem érdemes. Az ilyen kerékpár legjobb alkatrésze is alatta van bármelyik boltban kapható legolcsóbb alkatrésznek, mely szintén alulról verdesi a használhatóság határait.

Egy hipermarket nem végez garanciális szervizelést, ezt általában külső vállalkozók csinálják. Az ilyen helyeken árult biciklikhez még járul általában ötezer forint pluszköltség, mely a beállítás díja és kötelező elvégeztetni a garanciához. Emellett a szerelők nagy része nem hajlandó ilyen biciklikhez nyúlni, mert beállíthatatlanok és törnek.


Ha olcsón kell kerékpár, akkor esetleg érdemes használtat nézni, illetve körbetekinteni az interneten, például a criticalmass.hu fórumán, ahol segítenek a megfelelő eszköz kiválasztásában, mellyel tényleg öröm együttélni. Érdemes inkább még egy hónapig gyűjteni, mint két hét alatt elverni a semmire.

Amúgy meg fontos lenne belegondolni abba, hogy két alsókategóriás tárcsaféktest közel tízezer forint. Akkor hogy is van, hogy még hozzáteszünk tizenötöt és kapunk egy komplett, tárcsafékes biciklit? Vagy varázslat, vagy pedig csak szar.


0 Tovább

Monty Python és a bicikliszerelő superman

A méltán és teljes joggal iszonyatosan híres és jó Monty Python csoport egészen más kontextusba helyezte a szuperkéspességeket. A jelenet nulla perc huszonöt másodperctől kezdődik és hosszas nevetést okoz.

0 Tovább

Mc Spandex megtámadja a hegyeket

A sikeres országúti vs. fixi összehasonlítás után hősünk új magaslatokra vágyott és sikeresen kiparodizálta a montisokat is. Van annyira jó, mint az előző klipp, így mindenképpen érdemes a megtekintésre.

Dalszöveg pedig ehun.

0 Tovább

Mc SpandX a kerékpáros repper

Videó egyenesen Portland-ből, mely a Fixis/hipster és az országúti tapadósruha-fanatikus szubkultúrát figurázza ki. Mindenképpen érdemes megnézni és közben gurulva nevetni a földön fetrengve:

A dal szövege elérhető angolul itt.

0 Tovább

Érdkörbe, avagy a kisvárosi Critical Mass

Szombaton a halálomon voltam. Még több liter víz elfogyasztása után is vatta a szájban, az agyamban mintha egy egész kaktuszültetvény nőtt volna. Találkozott a melegfront a másnapossággal, valami olyat alkotva, mely életem egyik legrosszabb napjává tette a tegnapot. Szerencsére átaludtam a nagy részét, vasárnapra pedig learatták a kaktuszföldemet, feltehetően azért, hogy meszkalint gyártsanak belőle a rászorulóknak. Így vasárnapra szerencsére meggyógyultam és sikerült eljutni az érdi CM-pótlékra.

Mely már egy évek óta tartó folyamat része, csak eddig mindig a nagy, budapesti felvonulás utánra sikerült szervezni, mely általában sosem volt jó. Viszont most, hogy előtte volt, elhárultak a problémák. Maga az esemény talán a legcsaládiasabb kerékpáros piknik volt, amin résztvettem. A gyerekes résztvevők domináltak, ami egyrészt jó, hiszen már fiatalabb korban elkezdődik a kicsik biciklire oktatása. másrészt viszont kicsit nehézzé tette a haladást, illetve igen nagy figyelmet követelt.

A távolságok egy része szintén ehhez volt igazítva, lehetett menni tíztől ötvenhárom kilométerig, melyből mi a harmincas távot néztük ki magunknak. Ez még annak ellenére is kellemes volt, hogy Érd igencsak hepehupás, illetve úthálózat konkrétan nincs. Ez pedig 25-ös slick gumikkal néhol igen fájdalmas tud lenni. Mint ahogy a láncszakadás is, melyet sajnos sikerült elszenvednem, így huszonpár kilométer után sajnos ki kellett szállni a buliból és tolni haza a biciklit, nagyjából öt kilométeren keresztül. Úgy tűnik, hogy nem bírta az emelkedő és az 52/12-es áttétel kombinációját.


Kellemes kis túra volt, jó lett volna, ha sikerült volna végigmenni rajta. Verőfényes napsütés, jó társaság és néhol egy kis kihívás került bele ebbe a kalapba, amit a mai vasárnapon viseltem. Utána négy melegszenya, egy óra alvás és kellemes kimerültség. Pont ahogy szeretem. Köszönet és riszpekt a szervezőknek.

 

Érkdörbe facebook oldal

Képek a rendezvényről

0 Tovább

Rakétameghajtású kerékpár a Top Gear-ben

Úgy tűnik, hogy Clarkson-ék autós műsora minden tekintetben megkerülhetetlen, főleg, hogy párszor körüljárták a biciklis témát és szinte minden esetben a kerékpárok győztek. A mai klipben például egy kisméretű repülőgépturbinát erősítettek a drótszamárra és azzal ilyesztgették a környék lekosságát, elég nagy sikerrel. Tökéletes két perc így péntek estére, indulás előtti rövid nevetéshez.

És persze mindenkinek sok sikert kívánok és jó szórakozást, sok locsolót és kellemes karácsonyt, viszlát ugyanitt, csak szombat este, mikor valami hosszabb cikk kerül terítékre.

 

0 Tovább

Kora reggeli fixitrükkök ébredéshez

Bár alapból nem vagyok nagy híve a fixiknek, viszont ez a Japán videó megfogott. Van benne egy-két szép és vicces trükk, néhol mármár olyan, mintha táncolnának. A menet közbeni bunnyhop utáni leérkezést pedig el sem bírom képzelni. Szóval tudnak a fiúk.

 

Tegyük hozzá, hogy japánban elég nagy hagyománya van a pályaversenyeknek, illetve mind a Shimano, mint pedig a Suntour otthona. Ráadásul ezen versenyek ihlették a világ egyik legszebb biciklis alkatrészszettjét, a Suntour Superbe-t és Superbe pro-t.

0 Tovább

Critical Mass hét, április huszonháromtól-harmincig országszerte

Ismét lesz Pesten és vidéken Critical Mass, az egyik legnagyobb hazai kerékpáros összeröffenés. Eredetileg tüntetésnek indult, de az újabb felvonulásokon a szervezők inkább az önszerveződésre és a biztonságos közlekedésre próbálják felhívni a figyelmet. Többek között nekik is köszönhető, hogy bekövetkezett a budapesti bicikliboom és már lehet látni biciklisdugókat is. Ajánlani pedig mindenkinek tudom, tíztől kilencvenkilec éves korig.

Emellett persze a CM nem csak a fővárosé, országszerte szerveznek kisebb sejteket is, hogy a nagyobb városok kerekesei föl tudják hívni a figyelmet az éppen aktuális problémákra. Ha a te városod nincs az alábbi listában, érdemes megnézni a criticalmass.hu-n található városi fórumokat, hátha van, csak éppen a teljesség igénye még föl sem merült bennem. Ha pedig megtaláltad, akkor légy szíves kommenteld be.

Weboldal

Nyíregyházi Critical Mass, április 22-én

Érd körbe, április 17-én

Debrecen, április 28-án

Szeged, egyelőre nincs időpont

Székesfehérvár, április 23.

Miskolcot és Pécset mintha bombatámadás érte volna, tavalyi a legfrissebb hír. ha valaki még tud valamiről, akkor legyen szíves bekommentezni.

0 Tovább

wunderbike

blogavatar

Biciklik és amik hozzájuk tartoznak: szerelés, kultúra, életmód és az árnyoldalak.

Utolsó kommentek