wunderbike

Az előző posztban végigvettem az agyfékeket, melyek közül akad örök darab és karbantartásigényes, de fejet letépő lassítást okozó is, ebben viszont a felnifékek jönnek. Nagy előnye ennek a féktípusnak a kis súly, az olcsóság, továbbá az egyszerű szerelhetőség. Hátrányuk viszont a kisebb fékerő, továbbá a nagyobb karbantartásigény, amely elsősorban a felni hibáira való érzékenységből fakad.

Vágjunk is bele az első delikvenssel, a patkófékkel, mely feltehetően az első biciklis fékrendszer volt. Itt két főtípussal lehet szembesülni, méghozzá az egyszerre mozgó fékpofák száma szerint: van egy -és kétforgáspontos. Az egyforgáspontosnál az egyik oldali szárny mozog, mely elérve az abroncsot, odanyomja a másikat is. Mint az egydugattyús tárcsánál. Kétforgáspontosnál a pillangó együtt mozog, egyszerre érve el a felnit. A kétforgáspontos modernebb, viszont bonyolultabb. Előnye a pontos beállíthatóság, hátránya a súly. Ezeket a fékeket elsősorban országúti kerékpárokra szerelik és versenyzésre termettek. Egy versenyen pedig viszonylag keveset kell megállni, ami sajnos meg is látszik, mivel ezek a legyengébb eszközök. Persze lehet kapni olyat, ami majdnem olyan jól fog, mint egy V, csak éppen hidraulikus tárcsa árban.

A második típus a villaszárra szerelhető fékeké. Ezek voltak a mountain bike-ok fékei a tárcsák előtt. Az első ilyen fék a cantilever (kanti), melynél az összekötő bovdent középről húzza a fékkar. Beállítani kicsit nehézkes, viszont jó féktesttel elég kellemes lassulást lehet elérni. Cyclocross gépeken a mai napig használják, mivel nem feszíti annyira a villát és a vázat, mint a véfék.

Mely a  leggyakoribb féktípus, holtversenyben a kontrával. Szintén Shimano találmány, szerencsére még a szabványok kora előttről. Itt a két féktest párhuzamos a küllőkkel és a bovden a tetejükön keresztül húz. Kevésbé merev, mint a kanti, viszont a fékhatás jobb, a nagyobb erőkar miatt. Ebbe a kategóriába tartozik a crosscountry versenyzők egyik kedvence is, a párhuzamos húzású V. Itt a fékpofa párhuzamosan mozog a felnivel, már a fékezés első pillanatától százszázalékos teljesítményt nyújtva. Súlya talán ennek a legkisebb, emellett a betét ehhez a legolcsóbb, így ez a leginkább ajánlott általános fék hobbicélra.

És végül, de nem utolsó sorban jöjjön egy igazi állat, a hidraulikus felnifék: elsősorban triálosok kedvelt fegyvere, viszont megtalálható néhány túrakerékpáron is. Párhuzamosan mozgó pofák, speciális szerelés és sok olaj jellemzi. Használata mellett kötelező a fékmerevítő, mivel úgy játszik a vázzal és a villával, mintha papírból lennének. Szinte egyedül a Magura gyártja őket és elég drágák, áruk egy kerékre a harmincezer forintot is elérheti. Nagy előnyük, hogy felnifékben nincs jobb, hátrányuk a drága betét, illetve a néha elpukkanó fékcsövek.

Ebben a két cikkben sikerült végigvenni az elterjedtebb féktípusokat, viszont a választáshoz nem sok segítség jött. Elsősorban azt fontos eldönteni, hogy mire kellenek. Ha csak menni, akkor egy agyváltós-kontrás, vagy pedig egy véfékes-szabadonfutós gép tökéletes a mindennapi használathoz. Persze az sem mindegy, hogy a vázon milyen előkészítés van, országútinál szinte az egyedüli opció a patkófék. Ha pedig versenyre kell, akkor mindig a helyzethez illőt érdemes választani. Könnyű terepen a véfék akár húsz-harminc dekával is könnyebb a tárcsánál, ráadásul jobb a sártűrő képessége is. A tárcsának viszont nincs konkurense, ha lassításról van szó. Nehéz ügy, azt tudom javasolni, hogy biciklivásárlás előtt kell megfontoltan dönteni és akkor nem érhetnek meglepetések.

Egyszer eljön az életben az a pillanat, mikor kerékpárt kell venni. Legalábbis remélem, hogy egyszer mindenki életében eljön. Ilyenkor lehetőség van új gép vásárlására, melyet érdemes a megfelelő boltban, lehetőleg a lakóhelyünkhöz közel venni. Hipermarketben nem, az nem az a hely. Bé verzióként, pénzszűkében, vagy takarékos racionalistaként viszont vehetünk használt eszközt is, mely esetben kis odafigyeléssel és sok szerencsével iszonyatosan jó árut kapunk a pénzünkért. Rossz esetben viszont el is lehet bukni. Olyan ez, mint a játékgépen a duplázás, jó ritmusérzékkel lehet sokat keresni, viszont kemény összegeket veszteni is.

A kiválasztás:
Érdemes online piactereket böngészni, egy előző posztban már volt is szó arról, hogy mely oldalakat jó nézni egy jó ajánlat érdekében. Emellett ismerősöket is ajánlott körbekérdezni, hátha valamelyikük pont most adja el megunt drótszamarát, vagy legalább tud egy jó szerelőt. Az ismerősök azért is fontosak, mert egyedül nem szabad nagyobb értékű biciklit venni. Jó, ha valaki az ember mellett áll és eltántorítja egy bűzlő rozsdahalom megvásárlásától. Több szem többet lát, illetve, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban és nincs tapasztalat, illetve használni és nem építeni kell a bicikli, akkor a SZEMÉLYES ÁTVÉTELEN KÍVÜL MINDEN KIZÁRVA. Volt már szerencsém postán venni többször hegesztett aluvázat, az egyik belerohadt nyeregcsőbe belerohadt másik nyeregcsővel.

Emellett fontos átgondolni, hogy mire kell a bicikli és hozzáértőbb ismerőssel megvitatni, hogy milyen vázgeometria, kerékméret és alkatrésszett kell. Itt a blogon szintén lehet írásokat találni erről, érdemes átolvasni. Az anyagiakat szintén deklarálni kell, figyelembe véve, hogy per pillanat Budapesten nem található harmincezer alatt értelmes országúti, illetve huszonötezer alatt monti. Ha kijjebb megyünk, persze olcsóbb is lehet, viszont, ha nem tetszik a gép, akkor volt egy utunk az ördögnek. A személyes átvétet itt is kihangsúlyoznám, mindenképpen fontos megnézni, hogy mit veszünk.

Az első beszélgetés:
Miután sikerült kinézni az eszközt, beszélni kell az eladóval és egyeztetni vele. Alkudni ilyenkor érdemes szerintem, szinte mindenki a kívánt eladási ár + 10%-on teszi föl a portékát, szóval lehet. Ellenben az összes eladó utálja az olyanokat, akik kijönnek valamit megnézni, aztán egyből a felét kínálják az eladási árnak. Persze a mocskos anyagiakon kívül felmerülhet még pár kérdés, melyek közül néhányat leírok a teljesség igénye nélkül:

-Vázméret, montiknál elsősorban colban, oútiknál centiben. Ezzel nagyjából be lehet lőni, hogy jó lesz -e nekünk. Hasznos megkérdezni, hogy maga a váz mennyire alacsony, vagy magas, nekem például van olyan hatvanas oúti vázam, ami nagyjából 56-58-nak felel meg. A felsőcső hossza szintén mindegy, attól függ a görnyedés egy része.

-Az alkatrészeket szintén szükséges végigkérdezni és megkonzultálni ismerősökkel, hogy jók -e. Ha nincs ilyen ismerős, akkor neten megnézni.

-Fontos megkérdezni, hogy a stucni (amiben a kormány van), oldás után szabadon elforgatható -e. Ha nem, akkor egy villatörés, vagy stucnicsere során lehetnek gondok.

-A nyeregcsőre szintén állnak a fentiek, egy berohadt cső halott vázat eredményez. Persze vannak módszerek az orvoslásra, illetve kis szerencsével pont méretre áll, de jobb félni...

Nagyjából ennyi, amit telefonon keresztül meg lehet kérdezni, aztán persze a személyes találkozó során mégegyszer ellenőrizni. Ez már a következő poszt lesz, terjedelmi és látogatásgerjesztési okok miatt, illetve, mert ha minden összejön, akkor fogok képeket csinálni arról, hogy miként is kell az egyes megnézési fázisokat végrehajtani.