Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Triál és hátraszaltó női városi kerékpárral.

Ez a videó elég erős bizonyíték a kerékpáros társadalom betegségére. Egy úriember fogott egy régi, női váz városi biciklit és úgy gondolta, hogy biztos jó lesz triálra. Végülis jó lett.

0 Tovább

Kezdőként a városban

Az elhatározás megszületett, az idő csodás, új biciklink pedig már a spájzban van. Eljött az idő az első, tétova körök megtételére a városban, mely  igazából lényegesen könnyebb, mint elsőre gondolnánk. Először, gyalog belenézve a forgalomba persze nem így tűnik, engem például hosszú évek után is elfog a félelem, ha gyalog vagyok. Elég csak belenézni a Hungária-Kerepesi kereszteződésébe és az érzés mindenképpen elönt. Viszont ugyanott biciklivel menni már nem jelent szellemi megterhelést.

Fizikait azért néha és itt jön a városi biciklizés egyik legfontosabb szabálya, miszerint érdemes akkor elkezdeni forgalomban tekerni, ha van erőnlét. Amennyiben az eddigi legnagyobb megtett táv húsz méter volt és utána le kellett ülni két órára, akkor érdemes a bicikliutakat használni. A városi forgalom ugyanis tart egy minimális sebességet, melyhez, ha nincs erő, akkor elég könnyű balesetet szenvedni.

A második legfontosabb egy rendszeresen karbantartott,  jó minőségű kerékpár. Kellenek a jól fogó fékek, a legtöbb baleset elkerülhető velük. Emellett nem ártanak működő váltók és egyéb alkatrészek sem, főleg azok, amiket a KRESZ megkíván (csengő, lámpa, első küllőprizma). Városba érdemes odaillő gumikat felrakni a biciklire, melyek nem rendelkeznek mintázattal (Slick). Ezek első ránézésre szétkopottnak tűnnek, viszont aszfaltos környezetben jobban tapadnak, mint a bütykösek, továbbá a gördülési ellenállásuk is kisebb. A lakatról persze semmiképpen sem szabad elfeledkezni, itt lehet egy összefoglalót olvasni típusairól.

Ha már egy kicsit gyakorlottabbak vagyunk és összeszoktunk a várossal, érdemes elkezdeni az autók közt kerékpározni. Ez elsőre félelmetesnek tűnhet, mivel az autó lényegesen nagyobb és erősebb, mint mi. Amit viszont a köztük kerekezés nyújthat, az a sebesség. Míg bringagyászon már örülni lehet, ha húsz kilométeres végsebesség összejön, addig autók között a 30-40 sem ritka. Ez köszönhető nagyrészt annak, hogy nem kell gázként terjedő gyalogosokat kerülgetni. Így az idegeskedés is alábbhagy, az arc pedig kisimul. Persze autók közötti kerekezéshez érdemes legalább a KRESZ egy részét ismerni, illetve nem átmenni vakon minden piroson, azt senki sem szereti.

A városi kerékpározás elég összetett, igazán élvezhetővé némi gyakorlás után válik. Először még a félelem a legerősebb érzés, viszont már akár egy-két hónap múlva laza, autók közötti cikázássá válhat, ha megvan a kellő önbizalom. Ebből a szempontból Budapest évről-évre kellemesebb élményt nyújt, köszönhetően a kerékpáros boom-nak, illetve a CM-nek és a hozzá köthető aktivizimusnak.  A legfontosabb a félelem leküzdése, utána már nincs sok akadály és aki egyszer felült, már nem akar leszállni.

0 Tovább

Bicikli és cigaretta

Sokan összeférhetetlennek tartják a kettőt, pedig, ha már kerékpárosként úgyis meghalunk, akkor miért is ne édesítenénk meg azt a pár évet még némi dohányzással. Persze, tudom, hogy a kerékpáros sportember (haha), ezért neki tiltott minden szer, ami jó, de ezért néha ki lehet hágni.

Amúgy szeretem ezeket a kérdéseket, miszerint én miért is dohányzom, hisz kerékpár van a lábaim között (más is, de az nem a blog témája), szóval biztos, hogy mindenem a sport, hisz egyértelmű, hogy én szeretnék lenni a Népszínház utca Lance Armstrong-ja. Pedig nem, sőt, eléggé távol áll tőlem, nem is azért csinálom, hanem mert jó. Életmódszerű mozgás, vagy mi a szösz. Ebbe az életmódszerűbe emellett belefér még a néha bőrizomtömlővel közlekedés is, de csak akkor, ha ittam. Emellett nagyjából tudom, hogy hol a határ, ha képességeim cserbenhagytak, nem ülök már biciklire, inkább hazatolom.

Miközben pedig ment a kerekes-cigis téma a fejemben, rájöttem, hogy két megosztó szokást is birtoklok egyszerre. Városban biciklizem, ami az EMPAMO-s szemléletűeknek nem tetszik, továbbá dohányzom, ami pedig az egészéges életmód internetes istenítőinek bántja a szemét. Viszont egyet nem csinálok: nagyrészt nem pofázom bele, hogy ki és mivel akarja megölni magát.

 

0 Tovább

Városba, egyszerűt

Sokan hisznek a minél több sebességben, a különféle agyonkomplikált fékrendszerekben és egyébként is, a minél bonyolultabb kerékpárokban. Pedig átlagos városi használatra, főleg egy ilyen viszonylag lapos városban, mint Budapest, bőven elég lehet egy háromsebességes agyváltó. Persze azért a letisztultság mellett megfigyelhető ezen a biciklin a bonyolultság is, mivel görgősfékekkel van szerelve, melyek ugyan viszonylag kevés karbantartást igényelnek, viszont ezért cserébe nem árt, ha a kerékagy és a váz föl van készítve ezek fogadására.

0 Tovább

Kerékpáros arcképcsarnok: a futár

A most induló sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni minkenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

...and now something completely different: a futár:

 

 

A város kerékpáros hősei ők, Mc. Buppa szavaiva élve a flaszter maszterei. A logisztika a szakáguk és többségük félig-meddig kényszerpályaként került ebbe a szakmába, melynek kihívásai számosak: New York-ban például a harmadik legveszélyesebb munkakör, közvetlenül a rendőr és a tűzoltó után. Napi száz kilométerek edzik acélosra a testet, az autósokkal és a gyalogokkal való folyamatos harc az idegeket és esti szeszelések pedig a belsőszerveket. Nagyon fontos a szabadságfaktor: eltekintve attól, hogy a futár a diszpécser rabszolgája, bármerre kavaroghat a városban, szabad levegőn.

 

 

A két legfontosabb, futárok nevéhez fűződő eredmény a budapesti biciklisták egyre magasabb száma, főként a Critical Mass-nek köszönhetően, illetve a divatteremtés. Ez utóbbira kevésbé büszkék, viszont az optikai futár stílus igen gyorsan hódít teret, a bicikli fontosságát elsősorban, mint divatirányzatot hirdető fiatalok között. Persze öltözködésük igen hasznos, sokat lehet tőlük tanulni, viszont nem igazán érzem létjogosultságát annak ,hogy egyszerre mindenki fixen akarja rakni, Bagabúval a hátán. Főleg nem klipsz és minden egyéb segítség nélkül, bár, ha csak a Király utcától a Gödörig tolja, akkor a legnagyobb balesete valószínűleg az lesz, hogy leszarja egy galamb.

 

 

A futárok nagy része országútizik, köszönhetően az elérhető végsebességnek, emellett igen sokan vagy egysebességessel, vagy örökhajtóssal mennek, főleg a kisebb súly és a kevesebb karbantartás miatt. A sok hajtásnak köszönhetően, ha egy alkatrész tartósságáról van szó, őket érdemes először kérdezni: ami náluk már fél évig bírja, az egy átlagos felhasználónak tíz évre is elég. A sok vékonykerekű mellett persze vannak páran, akik montival tolják, náluk a patkónál lényegesen jobb fékrendszer az érv, általában tárcsát használnak és városban nem sokkal lassabbak. Viszont talán nekik is köszönhető, hogy mostanában ismét terjednek a merevvillás, huszonhatos gépek.

 

 

Mindenképpen divatteremtő, early adopter szubkultúra, kik még mindig formálják a város kétkerekű közlekedését, a divattól az autósok ellenszenvéig.

0 Tovább

Biciklivásárlási egyszeregy

Lement eddig két cikk a városi gépekről, melyek fogadtatása egészen kedvező volt. Emellett pedig sikerült azzal is foglalkozni, hogy milyen biciklit nem szabad venni semmi szín alatt, mert nem csak rossz, balesetveszélyes is. Viszont arról még nem esett sok szó, hogy akkor mégis mit érdemes vásárolni?

Hisz, ha bicikli kell, akkor a legtöbben vásárlás segítségével próbálják megszerezni. Vagy ajándékba kapni. Vagy valami régi sajátot felújítani. Vagy egyéb ezer módon hozzájutni. Őket szeretném segíteni. Szóval, ha esetleg egy erővágó segítségével szeretnéd megkapni valaki tulajdonát karácsonyra, akkor tudd, hogy gyűlöllek és erősen koncentrálok arra, hogy önkezeddel vess véget szánalmas életednek. Köszönöm.


Kezdetnek talán tisztázzuk is, hogy mi az a bicikli. Ez elég sokat segíthet annak belátásában, hogy nem minden összteleszkópos gép alkalmas dowhnill-re. Szóval a kerékpár képlete: váz anyaga + az vázat készítő csövek minősége + az biciklin lévő alkatrésszett + életkor = bicikli.Ha valaki legalább kétszer átolvasta a fenti mondatot, akkor valami feltűnhet neki: direkt nem a kerékpár márkáját írtam.


A márka ugyanis egy matrica és semmi több. Jelenleg a vázakhoz való csövet a legtöbb esetben Tajvanon gyártják, a megrendelő biciklimárka (Merida, Scott, stb.) csak a geometriát és a csőszett minőségét dönti el, illetve a készítési eljárást. Viszont sok esetben noname márkáktól is lehet jó vázat találni, töredékáron. Csak azt kell nézni, hogy ki gyártotta. Mondjuk ezek az információk általában nem publikusak, hacsak nem valami minőségi csőkészítőről van szó, mint mondjuk az Easton vagy a Columbus.


A váz tulajdonképpen a kerékpár egyik legfontosabb negyede, ebbe kerül az elsővilla. Ez lehet több anyagból, illetve teleszkópos, vagy merev. A merevvilla általában benne van a vázszettben (vázszett: váz, villa, kormánycsapágy, stucni, nyeregcsőbilincs, nyeregcső) és a minősége megegyezik a vázzal. Ha teleszkóp, akkor külön kell megvenni és figyelni a beépítési magasságra (a váz gyártója által javasolt homlokcsőmagasság, mely még belefér a geometriába. Egy könnyű crosscountry vázba nem érdemes 160-as rugóúttal rendelkező teleszkópot tenni, mert csopper lesz belőle.). Egy megbízható első teleszkóp mely még mozog is, a húsz-harmincezer forintos árszegmensben kezdődik. Ami alatta van, az nagyrészt ipari hulladék.

Ha már a bicikli hardveres részét összezongoráztuk, akkor jöhet a szoftver, a kerékszett, melyet szét lehet bontani agyakra, küllőkre és felnikre. Felhasználási terület függvényében érdemes felnit választani, viszont alapvető, hogy duplafalú kell, ha lehet szegecseléssel a küllőfuratokba. Minél drágább egy abroncs, általában annál könnyebb, ugyanolyan erősség mellett, mint az olcsóbb. Az agyakról, illetve fogaskeréksorokról itt és itt lehet olvasni, érdemes rájuk költeni, a kerékszett jó esetben több biciklit is megérhet.


A végén pedig jöjjön az utolsó negyed, a váltás és a hajtás. Montiknál a 3x9-es rendszerek a legelterjedtebbek, míg országútiknál a 2x9-10-esek. Az első szám a hajtókaron, elöl elérhető sebességfokozatokat jellemzi, míg a második pedig a hátsó fogaskerekek számát. Itt érdemes elgondolkodni, hogy mennyit lesz a bicikli dimben és dombon, valamint terepen, egy átlag városi bringás mindössze 2-3 sebességet használ, amire akár egy régebbi agyváltó is tökéletes.

Biciklit venni nehéz. Illetve vásárolni könnyű, jó ár-teljesítmény arányú darabot találni viszont fáradtságos munka. A márkák nem sokat számítanak, szinte mindegyik jó csengő brand kínál olyan gépeket, melyek olyan élményt nyújtanak, mint a mondabeli maszturbációs célzattal használt sajtreszelő. Viszont, ha benézünk a márka mögé, vagy használtan vásárlunk akkor sok esetben igen olcsón lehet több évre egy megbízható partnerünk. Csak tájékozódni kell.
2 Tovább

Városi biciklihatározó 2.

Eltelt ismét egy nap és újra lehetőség van nagyot csobbanni a városi gépek csudálatos világában. Kezdjük is rögtön egy olyan kategóriával, mely a versenybiciklikhez tér vissza: Ez pedig az singlespeed, vagyis az egysebességes kerékpár.

Valahol ugyanis csúnya frigyre lépett a nagyi és a városi kerékpárok. Ismeretlen szerzők rájottek, hogy lapos aszfaltra tökéletesen elég egy sebesség, nem kellenek felesleges váltórendszerek, sőt még némi súlyt is meg lehet takarítani. Ezek az eszközök általában a minimalizmus dicső előfutárai, általában acélvázasak, viszont tíz kiló alatti tömeggel és patkófékkel rendelkeznek. Igen gyakran magas profilú, túlépített kerekek vannak rajtuk és igen vékony gumik. Tulajdonképpen nézzünk meg egy oútit és vegyük el tőle a sebességeket, aztán megkapjuk őket:

 

Ezt a minimalizmust is továbbgondolták a fixisták, akik még a racsnit is kivették az egyenletből és örökhajtóssá alakították a kerékpárjukat. Ezek a gépek eredetileg pályán, velodromokban történő versenyzésre lettek kialakítva, így geometriában eltérnek a hagyományos országútiktól: a villaszög például sok esetben annyira meredek, hogy bizonyos pedálállásnál beleér a cipő az elsőkerékbe. Az egyik leginkább terjedő bringatípus, főleg a fővárosban, lassan kezd divatot csinálni. Fékezni a láb ellentartásával szoktak, amihez némi gyakorlat és klipsz kell, emellett vannak olyan elvetemültek, akik még első patkót sem tesznek föl. Talán a legtöbb gyakorlás ehhez a típushoz kell, hiszen folyamatosan megy velünk a pedál.


Még egy kategória van, ami az országútikból indult ki, ez pedig a cyclocross, vagyis a CX. Ez annyiban különbözik anyjától, hogy terepen való villámgyors haladásra képezték ki, így vékony rücskös gumija van, illetve normális féktüske, vagy tárcsafelfogatás. Annyira fehér holló, hogy szinte átlátszó, mégis talán az egyik legjobb választás azoknak, akik haladni akarnak.


Haladjunk is tovább és essünk egy kicsit gödörbe, hiszen következnek anyáink és apáink biciklijei, a városi hulladékok. Ők már általában huszonhatos kerékkel vannak szerelve, és egy sebességgel, melyet szinte mindig egy háromsebességes agyváltóból alakított ki az idő. Ékes hajtókar és egyéb háromszáz éves technológia és az olcsó ár szériatartozék. Mivel Ausztriában már kidobáltak az összeset, ezért már tíz-húszezerért van belőle használt. Az olcsóbb márkáknak vannak új gépeik is, illetve a hipermarketek is ráálltak gyártására. A háta mögött menni olyan, mintha egy téglával megrakott Kamaz menne előttünk: lassú és veszélyes.


Ezzel végig is vettünk minden olyan kategóriát, mely az elmúlt nyolcvan évben jelen volt, viszont maradt még egy, mely az elmúlt harminc év gyereke: a mountain bikel, mostanában inkább CC, vagy XC gépek. Jó sártűrés és fékek, továbbá viszonylagos igénytelenség jellemzi őket. Fékjeik a legjobbak, amit el lehet éppen érni, illetve a teleszkóp szinte szériatartozék. Városban általában vékony gumikkal szerelik és forgalmas helyeken szinte pariban vannak az országútikkal.

Nagyjából ennyi volt...ezen kívül folyamatosan formálódnak a kategóriák, de talán ez a két poszt jó szolgálatot tehet, ha el akarunk indulni valahonna, netán kerékpárt vásárolni. Így legalább viszonylag egyszerűen el lehet magyarázni a boltosnak, hogy milyen eszköz kell, hogy egy szébb és jobb, energiahatékonyabb jövő vesszünk és ne a ködbe.

0 Tovább

Városi biciklihatározó

Egyre több és több kategória van a városi biciklik között, melyeket már szinte lehetetlen számontartani. Alapesetben szinte mindegyik két fontos összetevő elegye: a sebességnek és a kényelemnek. Ez Budapesten mondjuk általában úgy szokott működni, hogy ha gyors, akkor kényelmetlen, ha kényelmes, akkor pedig lassú. Sajnálatos módon a főváros infrastruktúrája nem igazán kiforrott, igen hasonlít valamelyik 1700-as évekbeli mocsárra. Bár, hozzátenném, legalább a biciklisekre gondoltak, mivel szinte mindegyik ki van rakva térkövekkel, illetve bizonyos esetekben néhány további játékos objektummal:

 

De inkább menjünk tovább és nézzük meg az első kategóriát, mely ráadásul a szívemhez is közel áll, az országútikat: nagy átlagban koskormány, tíz, vagy több sebesség és acélváz jellemzi a régebbieket. Újabban már inkább karbonváz, 18-20 sebesség és fékváltókar a divat. Mindkettőre jellemzőek a 28 colos (622-es) kerekek és a vékony gumik. Az agresszív, kormányradőlős geometria miatt először kicsit szokatlanok, viszont képesek akár 40-50 kilométerórás csúcs -és harmincas átlagsebességre, melyről pedig patkófékkel lassítanak.

 

 

Hibrid/Fitness/Commuter/Speeder biciklik: elég soknevű kategória, itthon inkább a fitnes elnevezés az elterjedt, míg angolszásziában a másik kettőt preferálják. Kormányuk egyenes, a régebbi, versenyvázra épített darabok dominálnak itthon, viszont újonnan vásárolva általában már v-fékkel, vagy tárcsával szerelik. Az üléspozíció kényelmesebb, mint oútikon, viszont a sebesség is alacsonyabb. Sok esetben mountainbike-os felszereltséggel rendelkeznek, sajnos inkább az alsó szegmensből. A kategória valahol félúton van a versenybiciklik és a trekkingek között:

 

Trekking/cross trekking:

Igen magas üléspozíció jellemzi őket és hajlított kormány. Felszereltségben az MTB-ket másolják, V-fék vagy tárcsa, elöl három tányér és több, mint húsz sebesség jellemzi. Kerekei még huszonnyolcasak, viszont a gumik vastagabbak, a versenyes 25 milliméter helyett inkább harminc millimétertől fölfelé. A kényelemért azért fizetni is kell, méghozzá a sebességből, itt már a husz-huszonöt kilométeres átlag és a 35-40 kilométer per órás végsebesség a jellemző. Az itthon futó trekkingek elég nagy része általában áruházas lom szokott lenni. Ebben a kategóriában jelenik meg először a teleszkóp, illetve a teljes sárvédő és a csomagtartó. Sok esetben agyváltó és agydinamó is tartozik hozzájuk.

 

Ennyi fért bele az első posztba, holnap a további kategóriákat fogom átvenni, hisz a java még hátravan: városi montik, egysebik, fixik és a nagyszülők kedvelt gépei fogják folytatni a sort.

0 Tovább

wunderbike

blogavatar

Biciklik és amik hozzájuk tartoznak: szerelés, kultúra, életmód és az árnyoldalak.

Utolsó kommentek