wunderbike

Mióta feltalálták a hajtást, azóta meg is kell állni valahogy. A kerékpározás elején, mikor a vázak csak a futás felgyorsítását szolgálták, addig egyszerű történet volt: le a lábat és már be is következett a lassulás. Később azért, ahogy képbe jött a pedálozás, egyre újabb és újabb eszközök jelentek meg a bicikli lefékezésére.

A fékeknek alapvetően két fajtájuk van: a felnifék és az agyfék. A felnifék karok segítségével nyomja rá a fékpofát az abroncsra, ilyenek a patkó -és kantifékek, továbbá a legnépszerűbb, a V-fék. Agyfékkel a kerék agyát lehet megfogni, ennek legismertebb fajtái a tárcsafék és a kontra. A mai posztban velük fogok behatóan foglalkozni.

Kezdjük is talán a legnépszerűbbel, mely nem más, mint a kontra. Itt a pedál hátrafelé tolásával képződik a fékerő, mellyel akár blokkolni is lehet a hajtott kereket. Előnye az egyszerűség és a karbantartási szükséglet minimális volta, egy kontrás hátsóagy akár ötven évet is elmegy különösebb szervizelés nélkül. Hátránya viszont az adagolhatóság hiánya, illetve a hosszabb fékezések során föllépő melegedés. Általában hagyományos bicikliken, illetve agyváltósokon lehet fölfedezni. Szabadonfutóval értelemszerűen nem kompatibilis.

Dobfék: ritka madár, elsősorban régebbi bicikliken. Nem zavar sok vizet, sem fékerő, sem karbantartás szempontjából. Általában rögzítőelemek meglétét kívánja a vázon, ennek hiányában különféle bilincses felfogatásokkal lehet próbálkozni. Sok mindent nem lehet elmondani róla, ugyan olyan, mint az autóké, csak kisebb.

Tárcsafék: elsősorban a downhill szakág igényei hívták életre, az egyik legerősebb létező fékrendszer. Létezik mechanikus (bovdenes) és hidraulikus (olajos) verzió, egytől négy munkahengerig. Egy munkahenger esetén az egyik fékpofa fix, a másik, mozgó nyomja hozzá a tárcsát. Több henger esetén a két pofa együtt éri el a féktárcsát. Előnye, hogy független az időjárástól, szinte mindegy neki, hogy esik -e vagy süt, mindig ugyanúgy fog. Egyedül a sarat nem szereti, ilyen helyzetben nagyon gyorsan kopik a betét és el is dugulhat. Mellette szól, hogy képes megállítani egy hetvennel száguldó, riderrel együtt 100-110 kilós tárgyat, méghozzá rövid idő alatt. Hátránya az ára, illetve a súlya, emellett városban teljesen fölösleges.

Görgősfék: valahol félúton van a dobfék és a tárcsa között, itt kis görgők szorulnak a helyükre fékezés közben. Ereje a jobb véfékeket közelíti, viszont cserébe közel a kontra igénytelenségével szolgál. Hátránya a súlya és kerekenkénti húszezer forint körüli ára, továbba a speciális felfüggesztések szüksége a vázon. Általában drága agyváltós gépeken lehet látni, tulajdonképpen a tökéletes városi fék lehetne, ha nem kerülne annyiba, mint egy bicikli, illetve nem csak a Shimano gyártaná.

Az agyfékek megannyi előnnyel rendelkeznek, az egyik legfontosabb talán az, hogy függetlenek a felnitől, így nem koptatják szét azt, illetve nem kell szenvedni a nyolcasokkal. Emellett viszonylag kevés karbantartással is örökéletűek. Viszont minden komolyabb típushoz külön felfüggesztés kell a vázra, emellett nem is olcsóak. A tárcsafékeknél pont a karbantartás ára (drága betét, hidrósnál drága olajcsere) lehet visszatartó erő, viszont egy jobb hidraulikus képes akár egy elefántot is megállítani.

A  sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni mindenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

A fixi az új fekete. Az eredetileg pályaversenyzésre használt bicikliket először a futárok fedezték föl maguknak, elsősorban súlyuk és egyszerűségük miatt. Mivel a bicikli örökhajtós, ezért a racsniszerkezetet teljesen el is lehet felejteni, a hajtókar mindig a hátsó kerékkel együtt forog, így lassítani is hasonlóképpen lehet, mint kontrás kerékárral. Ugyanennek az effektusnak köszönhető, hogy valamilyen rögzítés mindenképpen kell a lovasra, a klipsz, powergrip, SPD közül valamelyik kötelező. Ha ilyen nincs, akkor könnyen esésben csap át a fékezés. Emellett igazán bátrak, vagy ostobák használják első fék nélkül is, bár ez nem ajánlott. Ha fontos megállni, akkor fontos megállni.

Kinézetre a fixisek nagy része a futár-uniformist ölti magára, feltűrt hosszúnadrág, esetleg mez és egyéb technikai ruhák alkotják ruhatárukat. Másik vállfajuk a kockás ing mindenhatóságában hisz, velük kapcsolatban érdemes föllapozni a Google-t és beütni a ,,hipster” kifejezést, máris ezer példa tárulhat a szemek elé. Mivel nagyrészt fiatalok hajtanak ilyen biciklit, ezért általában érzékenyebbek a divatra, elég sok fórumon tanulmányozzák egymás öltözködését. Ez elég biológusosan hangzott, viszont a Darwin-díjasok számában kiemelkedő csoportról van szó, így szerintem alkalmazható az ilyen szemlélet.

Két csoportra oszlanak, van a divatfixis, illetve az igazi fixis. Emellett még egy harmadik is, aki leszarja. A divatfixis általában a Király utca és a Gödör, vagy pedig valamelyik romkocsma között közlekedik gépével, melyet egyben vásárolt  és valószínűeg Csepel Royal, vagy Mongoose Maurice, esetleg más alsó kategóriás, városi használatra fejlesztett eszköz. Az okosabbnak általában powergrip lóg a pedálján, illetve van elsőféke is. Persze olyan öngyilkosjelöltek mindig vannak, akik csak egy láncban bíznak, de általában velük nem történik semmi, többek között az sem, hogy fölülnek a biciklire, mivel az kizárólag a díszítés néma szerepét tölti be mellettük. Az ipari standard és etalon futárzsák persze adott, hiszen az jó.

Az igazi fixis arcok főleg a fékben, illetve strap-ben különböznek wannabee ikertestvéreiktől, illetve abban, hogy ők tényleg használják a kerékpárt. Általában igen összetartóak, sőt, magyar szubkultúrától furcsa módon, még a kezdőknek is hajlandóak segíteni. Emellett hívei a kerékpárhalmozásnak és nagyon sokuk magának szereli, illetve rakja össze gépét. Ha pedig épített kerékpárok, akkor megemlíteném a trükkfixit, mint alkategória, ez valahol a BMX és a street montik között foglal helyet és különféle látványos műveleteket lehet végrehajtani.

Az örökhajtósok roppant gyorsan gyarapodó tábora érdekes, globális jelenség. Elsősorban inkább a társaságon van a hangsúly, maga a kerékpár inkább másodlagos, habár integráns szerepet játszik életükben. Talán ez hasonlít a legjobban a zenei szubkultúrákhoz, csak itt különböző ízlésű embereket hozott össze egy érzés, a kerékpár szeretete.

A  sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni mindenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

Hétvége van, kék az ég és zöld a fű, csicseregnek a madarak és mindenki menekül a városból, csak egyvalaki nem: a rekreációs biciklista. Ő ilyenkor jön elő, mint giliszta, eső után és szemmel láthatóan élvezi a tekerést. Mi pedig csak nézzük és nem értjük, hogy mit keres egy kacsacsalád a járdán, valamelyik forgalmas út mellett. Szokott megjelenési formájához tartozik a gyerek és a feleség, családostul tekernek a benzingőzben.

Eszközeik általában valamelyik hipermarket nevét viselik magukon, viszont általában nem a legrosszabb kategóriát hajtják, inkább az alsó közepét, hiszen az élményért tekernek pár órát. Margit-sziget, Városliget, egyebek. Csak néha egy kicsit eltévednek, vagy nem tudják, hogy a Margit-sziget bejáratánál lévő, mechanikus falloszt ábrázoló szobor igazából egy dimenziókapu és legközelebb már egy főút szélén vannak, a járdán. Mivel nem rutinos közlekedők, általában ez elég katasztrofálisan szokott elsülni, a gyalogosok és a haladni akarók rovására.

Hozzájuk tartoznak még a trekkingesek, kik szintén kacsázó, lassú mozgásukról ismeretesek és szinte kikerülhetetlenek, bár itt már érzem magamon, hogy olyan vagyok, mint bizonyos Totalcar-os újságírók, akiknek szintén makk formájú daganat nő az agyában, ha valaki tötymörög. Amúgy a hobbisták egyből felismerhető bagázs, rikít róluk, hogy jót akarnak, csak nem a megfelelő helyen keresgélnek. Öltözetük  technikai, bukósisakkal  és teljes kreszkompatibilitással, továbbá páni félelemmel rendelkeznek.

Lehet, hogy túl erős szavakat használtam ezzel a csoporttal kapcsolatban, viszont kerékpárosként és kommjúterként a haladás híve vagyok, továbbá nem egyedül gondolom azt, hogy a városi biciklizés az a-b pont közötti közlekekedésre való. Viszont mindenki, aki nem ezt teszi, úgy gondolja, hogy a kétkerekűek egyetlen célja a szórakozás és ez igazából egy hobbi, komoly ember autóval jár. Eme gondolatok miatt viszont a város hobbizóna lett, mindenhol maximum tizenöt kilométeres tempóval. Így megoldják, hogy a családok nyugodtan tekerhessenek a Hungária körúton, viszont megfojtják azt, aki adott esetben inkább negyvennel menne dolgozni. Ez van, változás sajnos nem lesz, talán majd, ha hét közben is néha biciklire ülnek ezek a családok, szóval hajrá!

A Shimano montis termékpalettájának a teteje az XTR széria, vele van pariban az országúti leg, a Dura Ace. Irtózatosan drága, nagyon szép és elképzelhetetlenül könnyű. Míg egy átlagos, középkategóriás hajtómű nem ritkán 6-700 grammot is nyom, ez alig négyszázat, megemelve űgy tűnik, mintha nem is lenne súlya. Ára viszont van, az újabb, Hollowtech 2-es kivitel alig 150-160 darab ezrest kóstál. Ez még csak sima Octalinkes és szolgáltat egy érdekességet: úgy tűnik, hogy a Shimano-nál nem vezették be az üregesre kovácsolt kar (Hollowtech) intézményét az országúti termékpalettán. Mondjuk meg is értem őket, így lényegesen szebb és filigránabb maradt , mint a montis karok, ráadásul könnyebb is. A csúcsok csúcsa, ráadásul, mivel régebbi modell, már egész olcsón hozzá lehet jutni, általában húszezer forint környékén, vagy alatta tűnnek föl a használt darabok.

A sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni mindenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit. 

Az ingázó, más néven kommjúter, talán a második legtöbb kilométert teljesítő kerékpáros a futárok után. Ők a városban a munka és a lakóhely között használják a biciklit, elsősorban közlekedésre. A távok változatosak lehetnek, a napi tíztől a napi akár hatvan kilométerig is terjedhetnek, lakóhelytől és elintézendőktől függően. Ők is megkapják a részük minden jóból, a nem létező agglomerációs biciklis infra, az autósok és a gyalogok miatt, vagy pedig éppen a MÁV okán, mivel elég sokan ingáznak Budapestig vonattal.

A kommjúterek öltözködése kétféleképpen alakulhat: az egyik csoport a technikai ruhákat részesíti előnyben és a munkahelyén átöltözik, a másik inkább hagyományos utcai ruhában teker és próbálja úgy beállítani a tempót, hogy ne izzadjon le. Ez általában nem sikerül, hisz, ha a tempó átlagban még nem is problémás, igen sok akadályoztató tényező léphet föl, illetve elénk egy ilyen úton.

Kerékpárok tekintetében igazi vegyesfelvágott a mezőny, az áruházi összteleszkópos csodától elkezdve a fékváltókaros, karbon országútiig minden megtalálható, soraik közt, nincs egy tipikus gép, amit meglátva ingázót sejthetünk mögötte, inkább az öltözködés, illetve a hátizsák, táska adhat okot a gyanakodásra. A biciklik általában átlagosan vannak karbantartva, illetve nagyrészt nem csillognak, inkább beleolvadnak a környezetbe, ez a lopás megelőzésére is hasznos, illetve a francnak sincs kedve naponta biciklit mosni.

Általában hordanak magukkal szerszámkészletet, foltot, pumpát, hiszen a préri közepén viszonylag kevés bolt van, így a kisebb szerelésekhez, beállításokhoz is értenek, mint a futárok. A két társaság sokmindenben hasonlít egymásra, csak míg munkába menet a rider az áru, addig, ha a menet a munka, akkor a rideren van.

Tumblerről lopott videó, melyben egy, a kerékpársávot nem használó és ezért megbüntetett úr mutatja be, hogy mennyire veszélyesek ezek a sávok és milyen érdekes az a gyakorlat, hogy a biciklistát büntetik meg az életveszélyes sávok ignorálásáért, nem pedig azt, aki életveszélyessé teszi őket. Mintha csak Budapestet látnám. Vagy Nyíregyet. vagy bármelyik szabadon választott magyar települést.

A személyes találkozó

Bemutatkozás és smalltalk, mint általában az ilyen találkozóknál. Ha az eladó esetleg a megvásárlandó biciklivel érkezik, az jó jel, annyit tesz, hogy nem fél tőle. Persze emiatt lehet, hogy nem lesz patikaállapotú, de közlekedni kell és nem a falra. Miután megvolt a bemutatkozás és minden egyéb, jöjjön a próbakör.

Érdemes kicsit eltávolodni a forgalomtól és rendesen meghajtani a biciklit, persze, csak miután ellenőriztük a fékeket és a fékbovdeneket. Az első fék ellenőrzésekor még a kormánycsapágy állapotát is szemügyre lehet venni, ha a fék behúzása mellett a bicikli hintáztatásakor kotyog, akkor vagy laza, vagy tönkrement. Ha már itt vagyunk, akkor a kerékagyakat is érdemes lecsekkolni, ezt az első és a hátsó kerék oldalra mozgatásával lehet. Ha kotyog, akkor rosszul van beállítva a kónusz. Ez hosszú távon mindenképpen csapágygolyócseréhez vezet az agyban. Jó még a bicikli első és hátsó részét megemelve meghallgatni az agyakat, ha hangosan  krákognak, valami tönkremehetett belül. Ha nehezen járnak, akkor valószínűleg a kónusz van túlhúzva.

A hajtókart szintén meg kell rángatni, a kotyogás ott is középcsapágy - vagy monoblokkcserét terem. Ebben a szekcióban fontos megnézni, hogy az üléscső nincs e beragadva, illetve a stucnit is. Miután ez megvan, fel lehet ülni és kezdődjön a móka!

Első körben kicsit tekerni kell teljes erőből, megtaposva a pedált. Ha a középcsapággyal gond van, akkor valami olyasmi hang fog jönni alulról, mintha egy forgó mosógépdobot egy bottal akarnának megállítani. Emellett a hajtókar kotyogását is pillanatok alatt észre lehet így venni. Ezután az aktus után (mely közben szerencsésebb esetben nincs láncszakadás), gyengébb tempóra lehet kapcsolni és végigváltani az első és a hátsó sort. Itt, ha nem veszi a váltó elsőre jól az akadályt, némi állítgatással meg lehet oldani, viszont jelenthet nekünk egy-két ezrest pluszban. Emellett nagyon lassan haladva meg lehet figyelni, hogy percegnek -e a fékek, mert az nyolcast jelöl a kerekekben. Szinte mindegyikben van, a kisebbel különösebben nem kell törődni, a nagyobbakkal viszont már gond lehet.

Miután ezzel megvoltunk, jó még kicsit tekeregni, néha gyorsabban, néha pedig lassabban. Az optimális, ha türelmes az eladó és lehetőség van egypár kilométer megtételére. Ilyenkor már ki szoktak jönni a nagyobb hibák. Ha viszont hibátlan a gép és olyan, mint ami nekünk kell, akkor nincs más hátra, mint fizetni és elmenni lámpáért, lakatért, meg egyebekért.

A cikk első része itt olvasható

Egyszer eljön az életben az a pillanat, mikor kerékpárt kell venni. Legalábbis remélem, hogy egyszer mindenki életében eljön. Ilyenkor lehetőség van új gép vásárlására, melyet érdemes a megfelelő boltban, lehetőleg a lakóhelyünkhöz közel venni. Hipermarketben nem, az nem az a hely. Bé verzióként, pénzszűkében, vagy takarékos racionalistaként viszont vehetünk használt eszközt is, mely esetben kis odafigyeléssel és sok szerencsével iszonyatosan jó árut kapunk a pénzünkért. Rossz esetben viszont el is lehet bukni. Olyan ez, mint a játékgépen a duplázás, jó ritmusérzékkel lehet sokat keresni, viszont kemény összegeket veszteni is.

A kiválasztás:
Érdemes online piactereket böngészni, egy előző posztban már volt is szó arról, hogy mely oldalakat jó nézni egy jó ajánlat érdekében. Emellett ismerősöket is ajánlott körbekérdezni, hátha valamelyikük pont most adja el megunt drótszamarát, vagy legalább tud egy jó szerelőt. Az ismerősök azért is fontosak, mert egyedül nem szabad nagyobb értékű biciklit venni. Jó, ha valaki az ember mellett áll és eltántorítja egy bűzlő rozsdahalom megvásárlásától. Több szem többet lát, illetve, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban és nincs tapasztalat, illetve használni és nem építeni kell a bicikli, akkor a SZEMÉLYES ÁTVÉTELEN KÍVÜL MINDEN KIZÁRVA. Volt már szerencsém postán venni többször hegesztett aluvázat, az egyik belerohadt nyeregcsőbe belerohadt másik nyeregcsővel.

Emellett fontos átgondolni, hogy mire kell a bicikli és hozzáértőbb ismerőssel megvitatni, hogy milyen vázgeometria, kerékméret és alkatrésszett kell. Itt a blogon szintén lehet írásokat találni erről, érdemes átolvasni. Az anyagiakat szintén deklarálni kell, figyelembe véve, hogy per pillanat Budapesten nem található harmincezer alatt értelmes országúti, illetve huszonötezer alatt monti. Ha kijjebb megyünk, persze olcsóbb is lehet, viszont, ha nem tetszik a gép, akkor volt egy utunk az ördögnek. A személyes átvétet itt is kihangsúlyoznám, mindenképpen fontos megnézni, hogy mit veszünk.

Az első beszélgetés:
Miután sikerült kinézni az eszközt, beszélni kell az eladóval és egyeztetni vele. Alkudni ilyenkor érdemes szerintem, szinte mindenki a kívánt eladási ár + 10%-on teszi föl a portékát, szóval lehet. Ellenben az összes eladó utálja az olyanokat, akik kijönnek valamit megnézni, aztán egyből a felét kínálják az eladási árnak. Persze a mocskos anyagiakon kívül felmerülhet még pár kérdés, melyek közül néhányat leírok a teljesség igénye nélkül:

-Vázméret, montiknál elsősorban colban, oútiknál centiben. Ezzel nagyjából be lehet lőni, hogy jó lesz -e nekünk. Hasznos megkérdezni, hogy maga a váz mennyire alacsony, vagy magas, nekem például van olyan hatvanas oúti vázam, ami nagyjából 56-58-nak felel meg. A felsőcső hossza szintén mindegy, attól függ a görnyedés egy része.

-Az alkatrészeket szintén szükséges végigkérdezni és megkonzultálni ismerősökkel, hogy jók -e. Ha nincs ilyen ismerős, akkor neten megnézni.

-Fontos megkérdezni, hogy a stucni (amiben a kormány van), oldás után szabadon elforgatható -e. Ha nem, akkor egy villatörés, vagy stucnicsere során lehetnek gondok.

-A nyeregcsőre szintén állnak a fentiek, egy berohadt cső halott vázat eredményez. Persze vannak módszerek az orvoslásra, illetve kis szerencsével pont méretre áll, de jobb félni...

Nagyjából ennyi, amit telefonon keresztül meg lehet kérdezni, aztán persze a személyes találkozó során mégegyszer ellenőrizni. Ez már a következő poszt lesz, terjedelmi és látogatásgerjesztési okok miatt, illetve, mert ha minden összejön, akkor fogok képeket csinálni arról, hogy miként is kell az egyes megnézési fázisokat végrehajtani.

Régi, alacsonyabb felszereltségű bicikliknél gyakran előfordul, hogy a váltókar egyszercsak elfelejt váltani, olyan, mintha valami alkatrész eltűnt volna belőle és a karok nem reagálnak a tolásra, nem kattan be a sebesség. Ilyenkor nem kell kétségbe esni, általában semmi főbenjáró gond nincs az eszközzel, egyszerűen csak kicsit berohadt rajta a kenőanyag. Javítani nagyjából tíz percbe telik és kell hozzá valami zsíroldó, fültisztító pálca, meg aerosolos zsír.

Ha régebbi a kar, akkor általában ötös imbusszal levehető a fékváltóról. Ha külön van, akkor is általában oldható a bilincsről. Sajnos a mostaniakat a könnyebb eldobás elősegítésére egyben gyártják. Az alján lévő csavarral lehet elkezdeni turkálni a beleiben. Ez  a megoldás azért jó, mert nem kell újrabovdenezni a váltókat, a teljes szereléket fönt lehet hagyni a biciklin.

Itt van az a két pöcök, ami a váltásért felel, ezeknek a tengelye szokott beragadni. Érdemes fültisztító pálcával körbemenni a környékükön, illetve, ha van WD40, akkor a tengelyre fújni kicsit, hogy kioldja a régi kenőanyagos. Ezután aerosol-os zsírral (olyan zsír, ami spré formájában van, ezért be tud hatolni a kis résekbe is) befújni a tengelyt, várni egy kicsit, majd valami vékony tárggyal addig mozgatni a pöcköket, amíg már teljesen sima a mozgásuk.

Ennyi az egész művelet. Leírva lényegesen bonyolultabb, mint akcióban, az első kar megtisztítása után az egész akció maximum öt percet vesz igénybe. Sok sikert!

A Travel Channel-en futó dokusorozatban három new york-i kerékpárosfutár-cég működésébe lehet betekintést nyerni. Eddig egy epizódot láttam belőle, egész tetszetős, tudom ajánlani mindenkinek.