Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Érdkörbe, avagy a kisvárosi Critical Mass

Szombaton a halálomon voltam. Még több liter víz elfogyasztása után is vatta a szájban, az agyamban mintha egy egész kaktuszültetvény nőtt volna. Találkozott a melegfront a másnapossággal, valami olyat alkotva, mely életem egyik legrosszabb napjává tette a tegnapot. Szerencsére átaludtam a nagy részét, vasárnapra pedig learatták a kaktuszföldemet, feltehetően azért, hogy meszkalint gyártsanak belőle a rászorulóknak. Így vasárnapra szerencsére meggyógyultam és sikerült eljutni az érdi CM-pótlékra.

Mely már egy évek óta tartó folyamat része, csak eddig mindig a nagy, budapesti felvonulás utánra sikerült szervezni, mely általában sosem volt jó. Viszont most, hogy előtte volt, elhárultak a problémák. Maga az esemény talán a legcsaládiasabb kerékpáros piknik volt, amin résztvettem. A gyerekes résztvevők domináltak, ami egyrészt jó, hiszen már fiatalabb korban elkezdődik a kicsik biciklire oktatása. másrészt viszont kicsit nehézzé tette a haladást, illetve igen nagy figyelmet követelt.

A távolságok egy része szintén ehhez volt igazítva, lehetett menni tíztől ötvenhárom kilométerig, melyből mi a harmincas távot néztük ki magunknak. Ez még annak ellenére is kellemes volt, hogy Érd igencsak hepehupás, illetve úthálózat konkrétan nincs. Ez pedig 25-ös slick gumikkal néhol igen fájdalmas tud lenni. Mint ahogy a láncszakadás is, melyet sajnos sikerült elszenvednem, így huszonpár kilométer után sajnos ki kellett szállni a buliból és tolni haza a biciklit, nagyjából öt kilométeren keresztül. Úgy tűnik, hogy nem bírta az emelkedő és az 52/12-es áttétel kombinációját.


Kellemes kis túra volt, jó lett volna, ha sikerült volna végigmenni rajta. Verőfényes napsütés, jó társaság és néhol egy kis kihívás került bele ebbe a kalapba, amit a mai vasárnapon viseltem. Utána négy melegszenya, egy óra alvás és kellemes kimerültség. Pont ahogy szeretem. Köszönet és riszpekt a szervezőknek.

 

Érkdörbe facebook oldal

Képek a rendezvényről

0 Tovább

Kerékpár vs. BKV, melyik a jobb?

 

Ha életmódszerű biciklizésről, kerékpáros közlekedésről van szó, akkor általában a kétkerekűeket a négykerekűekkel hasonlítják össze. Nem teljesen elvetélt ötlet, hisz a közlekedés módja, illetve a szállított személyek mennyisége nagyjából megegyezik mindkét esetben. Igaz, hogy az autók kapacitásának kihasználására megannyi próbálkozás létezik, viszont ezek sajnos az itthoni körülmények között nem túl életképesek.

Ellenben a két eszköz sosem tud teljesen fair küzdelmet vívni egymással, főleg, ha hosszabb távok megtételéről van szó, aminek itthon (persze a viszonylag kisszámú és viszonylag fanatikus kerékpárostól eltekintve) az autó szinte az egyetlen eszköze. Városban persze már mehet a hasonlítás és a drótszamár általában legyőzi a benzinzabáló szörnyetegeket.


Persze az agglomerációból nem csak autóval lehet bejutni, van, aki biciklivel jár, nekik általában elég nagy tapasztalatuk van a teljesen használhatatlan infrasturuktúráról. Emellett vannak olyanok is, nem is kevesen, akik valami furcsa oknál fogva a tömegközlekedést veszik igénybe. És kimondva a bűvöz szót, el is érkeztünk a jelen összehasonlítás alanyához, a tömegközlekedéshez, Mely normális helyeken segíti a kétkerekűn munkábajárókat azzal, hogy legalább ingyen elviszi őket a munkahelyükig. Itthon sajnos nem ez a helyzet, a roppant környezettudatos MÁV marhavagonjaiba például egytől ötven kilométerig 230 forint a jegy. A számítástechnika korában is ötven kilométeres egységbe adják, így például az Érd-Budapest távon olcsóbb egy diákot szállítani, mint egy drótszamarat. Csak a diák ordít, ha tekerik.


Viszont Budapesten már nincsenek akkora távolságok, szinte minden átlag öt-tíz kilométeren belül van, itt már igazán elemében lehet a biciklista. Főleg, hogy két, nyílegyenesen összeköthető pontot is képes a BKV minimum három átszállással megközelíteni, ami a jelenlegi jegyárak mellett minimum egy ezres. Ennél a pontnál pedig be is jöhet a városi tömeggyász első hátránya a kétkerekűekkel szemben: az iszonyatos ár. Egy havi bérlet közel tízezer forint, ami az alacsonyabb fizetésűek bérének tíz százaléka. Ehhez képest egy használt, normális állapotú kerékpár már harminc-negyvenezer forintért kapható és havi fenntartás kijön két-háromezer forintból. Amit, ha ráköltünk, akkor jobb lesz, míg a BKV esetében ez nem igaz.

De menjünk is tovább, mondjuk a sebesség témakörére. Még bohó fiatalkoromban, vagyis tavaly, eljutottam arra a szintre, hogy vonatjegyre sem volt pénzem, így hűséges országúti paripámmal jártam be Érdről Budapestre. Háztól a nyugati pályaudvarig másfél óra volt az út. Ha ugyanezt mondjuk a Volánbusz segítségével akarom megtenni, akkor egy nagyjából két órás Canossa-kéjutazásra számíthattam volna. De szinte bárhová mentem, mindig negyed -és félórákat kellett várnom, mert hozzászoktam, hogy az ismerősöknek tömegközlekedéses időket mondok.


És ha már sebesség, akkor legyen kényelem is. Ebben a kategóriában, a metrót kivéve a két eszköz nemhogy nem egy ligában, de még nem is azonos sportban versenyez. A buszok iszonyatosan lelakottak, emellett a plüss ülések általában úgy néztek ki, mint a harcosok klubjában a balesetes autó, vagy pedig, mint a egy dögkút. A szaguk egy kicsit rosszabb és extra fícsörként ott van még az, hogy normális ruhában nem lehet leülni, mert bármilyen világos anyag egy pillanat alatt feketévé változik. Még azért kiemelném egy kicsit a metrót is, mely viszonylag kulturált külseje és elfogadható sebessége mellett rendelkezik a BKV legnagyobb újításával, a buszok takarítása helyett jegyeket szkennelő, intellektuálisan alacsonyrendű véglényekkel, akik mindenhol és mindent ellenőriznek.


Szintén a békávézók életét keseríti a hosszú várakozási idő, ez három átszállással már akár fél órát is kitehet, illetve a tömeg, mely mindenütt jelenlevő. Ehhez képest a bicikli olyan, mint egy hosszított, sofőrös Rolls Royce, melyben minden vágyat kiéhezett maláj prostituáltak lesnek és ingyen van benne a kokain.

3 Tovább

Szerteágazó fogaspornó a kazetták világában

Az előző cikkben sikeresen végigvettük az egyszerű csavaros süllők keresztezését a vállfákkal és így, hogy már profin csinálják, miért is ne rögzítenénk őket az utókor számára. Mondjuk audio -vagy videokazettán. Lehetőségként szóbajöhet még az is, hogy abbahagyjuk a gombázást és újra a topikra koncentrálunk, vagyis a hátsó fogaskerekekre, azon belül is a kazettás típusokra.


Valamikor, a hetvenes években a Shimano-nak nagyszerű ötlete támadt: mi lenne, ha fognának egy menetes racsnit és a belsejét ráintegrálnák az agyra és elnevezték ,,freehub-nak”, magyar fordításban talán ,,szabad agynak”. Miután sikerült nekik véghezvinni ezt a technikai bravúrt és felszabadították az agyat, jól el is felejtették eme innovációt és visszatértek a hagyományos menetes verzióra.


Pár évvel később aztán újra elővették és rájövendtek, hogy már nem előzi meg a kort, főleg, ha rákényszerítik a vevőket. Ekkor a Shimano már a kerékpáros alkatrészpiac elég nagy százalékát uralta, tulajdonképpen már csak két konkurense maradt a pozícionált rendszerek világában, a Suntour és a Campagnolo. A Sachs még ugyan haldoklott kicsit, viszont egyik cég sem állt át kazettára. Ekkor jött ki az Shimano UG (ultraglide, szabadfordításban talán rohadtul csúszós) rendszer, a ma kapható olcsó, használt kazettás sorral rendelkező biciklik fegyvere.


Ez a rendszer is már felüdülésként hathat egy régi sor mellett, főleg, ha tisztításról van szó. Elég csak lecsavarni az utolsó fogaskereket, aztán pedig az egész blokkot bele lehet lökni némi mosószeres forróvízbe, aztán pedig tálalni a friss fogsort. A nagymama majd biztos örül az új krómprotkónak, amivel terminátort játszhat a farsangon.


A szereléshez UG esetében két eszköz kell, két láncoskulcs: ez egy nyélen lévő lánc, mellyel meg lehet fogni a kazettát, mikor hátrafelé tekeri az ember. Mivel az UG-n az utolsó lánckerék menetes, ezért itt vagy kettőt tekerünk ellentétes irányba, vagy pedig egy rossz láncot forgatunk rá a fogaskeréksorra és úgy tekerjük el. Igazából itt jön ki az UG (UltraGlide) technika legfőbb ismérve, a menetes utolsó fog. Emellett a test bordázata egyforma részekből áll, így bárhogy föl lehet tenni a fogaskerekeket. Ez abból a szempontból jó, hogy ha elkopik a sor, csak föltesszük fordítva és máris olyan, mint az új. Ez a rendszer öttől nyolc fogaskerékig élt, nyolcast találni kicsivel nehezebb, mint sátánista KDNP tagot, ugyanis csak Dura Ace jött ki belőle. A leggyakoribb a hatos és a hetes.


Aztán később, ahogy a pozícionált technika fejlődött, illetve a hét és a nyolc sebesség egyeduralkodóvá vált, a Shimano bevezette a HG (HiperGlide, elképzelhetetlenül, iszonyatosandenagyon csúszós) technológiát. Előtte volt még pár olyan kazettatest (rotor), ami támogatta mindkettőt, viszont ezek nagyon ritkák. A HG legnagyobb előnye a körbefutó, spirális vájatsor (na, mondtam, hogy lesz itt pornó), mely segítségével nagyjából negyed fordulat alatt lehet kisebb áttételre váltani. Régebben ez akár egy teljes fordulat is lehetett. Elsőre nem tűnik nagy különbségnek, viszont menet közben élményszámba megy egy rendesen beállított rendszerrel egy pillanat alatt végigpörgetni a sort.


Ehhez az élményhez viszont az kell, hogy minden fogaskerék előre meghatározott sorrendben álljon. Így ezekkel a kazettákkal már nem lehet játszani, a bordázatnak köszönhetően csak egyféleképpen térnek végső nyughelyükre. Mostanában Shimano téren egyeduralkodó ez a technológia, hattól tizenegyig mindenféle fogaskerékszámban lehet találni belőlük. A hetes és a nyolcas technológia között fél centivel hosszabb lett a rotor, ezt általában a színről lehet fölismerni, hétig rézsárga, nyolctól pedig fekete. Ezek az alkatrészek viszont csereszabatosak, így simán föl lehet applikálni egy nyolcas rotort a régi, hetes exage agyra, egyedül a hézagolásra és a papucstávra érdemes figyelni.


De hogyan tudunk ugyanazon az öt és fél centin egyszerre háromféle kiépítést alkalmazni? Ez gyártófüggő, Shimano-ék úgy oldották meg, hogy a fogasok közötti hézagolók térnek el méretben. Míg mondjuk a hetes rendszernél egy hézagoló 3,1 milliméter, addig nyolcasnál már csak három. A kerekek vastagsága megegyezik, így meg lehet oldani, hogy két-három régi hetesből mondjuk nyolcast építsünk, új hézagolók és rotor vásárlásával. Ugyan a váltás kicsit döcögősebb lesz (HG rendszereknél hivatalosan figyelni kell ara, hogy milyen sortípusból vannak a fogaskerekek, de ez a valóságban nem nagyon számít), viszont elméletileg működni fog a cucc. Persze itt vannak még a láncok, mint bizonytalansági tényező, ott van egysebis, ötös, hat-hét-nyolc, a kilencestől pedig nagyjából sebességenként.

Korábbi kazettás cikkek:

Hogyan lehet felismerni egy kazettás és egy menetes rendszert, azon belül is az UG-t és a HG-t:

Vissza a fogasokhoz

A menetes fogaskeréksorok ismertetése:

Szerteágazó fogaspornó

0 Tovább

wunderbike

blogavatar

Biciklik és amik hozzájuk tartoznak: szerelés, kultúra, életmód és az árnyoldalak.

Utolsó kommentek