wunderbike

A  sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni mindenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

Hétvége van, kék az ég és zöld a fű, csicseregnek a madarak és mindenki menekül a városból, csak egyvalaki nem: a rekreációs biciklista. Ő ilyenkor jön elő, mint giliszta, eső után és szemmel láthatóan élvezi a tekerést. Mi pedig csak nézzük és nem értjük, hogy mit keres egy kacsacsalád a járdán, valamelyik forgalmas út mellett. Szokott megjelenési formájához tartozik a gyerek és a feleség, családostul tekernek a benzingőzben.

Eszközeik általában valamelyik hipermarket nevét viselik magukon, viszont általában nem a legrosszabb kategóriát hajtják, inkább az alsó közepét, hiszen az élményért tekernek pár órát. Margit-sziget, Városliget, egyebek. Csak néha egy kicsit eltévednek, vagy nem tudják, hogy a Margit-sziget bejáratánál lévő, mechanikus falloszt ábrázoló szobor igazából egy dimenziókapu és legközelebb már egy főút szélén vannak, a járdán. Mivel nem rutinos közlekedők, általában ez elég katasztrofálisan szokott elsülni, a gyalogosok és a haladni akarók rovására.

Hozzájuk tartoznak még a trekkingesek, kik szintén kacsázó, lassú mozgásukról ismeretesek és szinte kikerülhetetlenek, bár itt már érzem magamon, hogy olyan vagyok, mint bizonyos Totalcar-os újságírók, akiknek szintén makk formájú daganat nő az agyában, ha valaki tötymörög. Amúgy a hobbisták egyből felismerhető bagázs, rikít róluk, hogy jót akarnak, csak nem a megfelelő helyen keresgélnek. Öltözetük  technikai, bukósisakkal  és teljes kreszkompatibilitással, továbbá páni félelemmel rendelkeznek.

Lehet, hogy túl erős szavakat használtam ezzel a csoporttal kapcsolatban, viszont kerékpárosként és kommjúterként a haladás híve vagyok, továbbá nem egyedül gondolom azt, hogy a városi biciklizés az a-b pont közötti közlekekedésre való. Viszont mindenki, aki nem ezt teszi, úgy gondolja, hogy a kétkerekűek egyetlen célja a szórakozás és ez igazából egy hobbi, komoly ember autóval jár. Eme gondolatok miatt viszont a város hobbizóna lett, mindenhol maximum tizenöt kilométeres tempóval. Így megoldják, hogy a családok nyugodtan tekerhessenek a Hungária körúton, viszont megfojtják azt, aki adott esetben inkább negyvennel menne dolgozni. Ez van, változás sajnos nem lesz, talán majd, ha hét közben is néha biciklire ülnek ezek a családok, szóval hajrá!

Egyre több és több kategória van a városi biciklik között, melyeket már szinte lehetetlen számontartani. Alapesetben szinte mindegyik két fontos összetevő elegye: a sebességnek és a kényelemnek. Ez Budapesten mondjuk általában úgy szokott működni, hogy ha gyors, akkor kényelmetlen, ha kényelmes, akkor pedig lassú. Sajnálatos módon a főváros infrastruktúrája nem igazán kiforrott, igen hasonlít valamelyik 1700-as évekbeli mocsárra. Bár, hozzátenném, legalább a biciklisekre gondoltak, mivel szinte mindegyik ki van rakva térkövekkel, illetve bizonyos esetekben néhány további játékos objektummal:

De inkább menjünk tovább és nézzük meg az első kategóriát, mely ráadásul a szívemhez is közel áll, az országútikat: nagy átlagban koskormány, tíz, vagy több sebesség és acélváz jellemzi a régebbieket. Újabban már inkább karbonváz, 18-20 sebesség és fékváltókar a divat. Mindkettőre jellemzőek a 28 colos (622-es) kerekek és a vékony gumik. Az agresszív, kormányradőlős geometria miatt először kicsit szokatlanok, viszont képesek akár 40-50 kilométerórás csúcs -és harmincas átlagsebességre, melyről pedig patkófékkel lassítanak.

Hibrid/Fitness/Commuter/Speeder biciklik: elég soknevű kategória, itthon inkább a fitnes elnevezés az elterjedt, míg angolszásziában a másik kettőt preferálják. Kormányuk egyenes, a régebbi, versenyvázra épített darabok dominálnak itthon, viszont újonnan vásárolva általában már v-fékkel, vagy tárcsával szerelik. Az üléspozíció kényelmesebb, mint oútikon, viszont a sebesség is alacsonyabb. Sok esetben mountainbike-os felszereltséggel rendelkeznek, sajnos inkább az alsó szegmensből. A kategória valahol félúton van a versenybiciklik és a trekkingek között:

Trekking/cross trekking:

Igen magas üléspozíció jellemzi őket és hajlított kormány. Felszereltségben az MTB-ket másolják, V-fék vagy tárcsa, elöl három tányér és több, mint húsz sebesség jellemzi. Kerekei még huszonnyolcasak, viszont a gumik vastagabbak, a versenyes 25 milliméter helyett inkább harminc millimétertől fölfelé. A kényelemért azért fizetni is kell, méghozzá a sebességből, itt már a husz-huszonöt kilométeres átlag és a 35-40 kilométer per órás végsebesség a jellemző. Az itthon futó trekkingek elég nagy része általában áruházas lom szokott lenni. Ebben a kategóriában jelenik meg először a teleszkóp, illetve a teljes sárvédő és a csomagtartó. Sok esetben agyváltó és agydinamó is tartozik hozzájuk.

Ennyi fért bele az első posztba, holnap a további kategóriákat fogom átvenni, hisz a java még hátravan: városi montik, egysebik, fixik és a nagyszülők kedvelt gépei fogják folytatni a sort.