Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A lakásban lévő Marinszaporulat lefölözése

Viszonylag régóta vagyok a márka rajongója, így mindig árgus szemekkel figyeltem a piacon lévő Marinokat, emellett szerintem magyarországon az én szobámban a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó Marinok száma. Mely bár így is erősen tört, azért sok. Egy 1994-ös Eldridge Grade, mint rohangálós monti, egy '94-es Sausalito, mint téli fitness-commuter és a lenti képek alanya, egy 1995-ös Hawk Hill. 

Ő a Maringyerek, a Sausalito Marinanyuka, az Eldridge Grade pedig Marinapuka. Sajnos most anyu egyedül marad, gyerekét elszakítják tőle, viszont legalább poszt születik róla. Szegény kicsinyt egy apróhirdetésben találtam meg, eléggé leamortizálva, a gyári alacsony kategóriás szettel (Acera X). Ami viszont nagyon pozitív volt benne, hogy mivel Marinéknál nem szeretnek szarral gurigázni, ezért ő is megkapta gyárilag a 700 grammos cromo Rockstar villát, illetve duplán húzott Tange MTB csőszettből készült.

Úgyhogy az alap jó volt, csak kicsit szét kellett szedni és néhol erősen pótolni. Kapott egy új LX hátsó váltót, mely húsz éves kora ellenére szinte karcmentes, új, alukeretes pedálokat, Lx kantifékeket és egy LX meg egy XT váltópodot, melyből az első átdobó üzemeltetéséért felelős egységet az alapokról kellett újjáépíteni, annyira belerohadt a gyári zsír. Ez egy szolid négy órás feladat, szóval nem ajánlom senkinek. Emellett már csak újra kellett bovdenezni és lényegesen jobb is, mint újkorában. Remélem új gazdája örül majd neki, Marintulajdonosnak lenni jó.

0 Tovább

Merjünk furcsa geometriát álmodni

Meglátni és megszeretni nem kifejezetten egy pillanat volt. Inkább napok kérdése, de aztán végül beadtam neki a derekam. Beláttam, hogy a furcsa geo és az érdekes váz érző szívet és nem utolsó sorban rengeteg időtálló alkatrészt takar. Így el is indultam Bicskére, hogy a következő retrómonti-mentést is tető alá hozzam.



Először csak a fékváltókar, meg a cserélhető tányéros hajtókar tűnt föl, illetve a váltó formája. Éljenek az új apróhirdetési oldalak, ahol már regisztrálni sem kell, csak éppen elég nehéz megállapítani, hogy mit vesz az ember, ha egy 640x480-as képről kell azt kitalálni. Nagyítás persze semmi, elmosódás ipari méretekben. Szerencsére nem azért foglalkozom ilyen biciklikkel ilyen régóta, hogy az ilyenek eltántorítsanak, szóval fölhívtam az extulajt, aki egész kellemes perspektívával áldott meg.



Hátsó agy XT, váltók DX-ek, felnik meg duplafalúak. Itt kicsit vitába kellett vele szállnom, mert az Araya CV7-es felnit, a korszak ikonját már sötétben és részegen is felismerem egy elefánt által kiszarva, szóval ott tudtam, hogy nem teljes a dupla fal. De azért fölkerekedtem, hogy mégis legyen valami, amit tudok csinálni, míg nem veszem rá magam az Arrow szétszedésére.



Meglátván nem csalódtam, tényleg egy kicsit katyvasz szettel lett ellátva a bicikli, de szerencsére így nem az unalom ködébe vesző full LX-szel volt ismét dolgom. Minden van rajta az XT-től a 400CX-ig, elég vegyes a felhozatal, kicsit a mostani, agyonoptimalizált biciklikre emlékeztet, ahol a full Acera szett hátába beledöfnek egy XT hátsóváltót és aztán löttyedt testtartásban mosolyognak, miközben csúszik lefelé a nadrág.


Szerencsére ez a gép még nem ennek a kornak szülötte, illetve érződik rajta, hogy nem itthon, hanem Ausztriába építették félig újra, így nem sikerült olyan sírós cuccokat kapnia, mint szegény Marinomnak. Az eredetileg DX fékváltókarok helyét montis Exage vette át, szerencsére már Rapidfire plusz rendszerrel, szóval lefelé a mutatóujj vált, nem pedig a hüvelyk. Teleszkópból megkapta a kor slágertermékét, a Rock Shox Quadra valahanyast, mely az egyik legegyszerűbb rugósvilla, ráadásul az eddig a kezeim alatt megfordult példányok közül ez mozog a legszebben. Szerencsére a DX váltás éppen maradt. A felnikről nem tudok nyilatkozni, valószínűleg a ™-18-as Araya az eredeti és a CV-7-es, Exage agyas elsőkerék az új.


Összességében véve érdekes kettősség, illetve egy esetleges baleset, vagy egy félresikerült kannibalizálás nyomait tudnám törvényszéki szakértőként megállapítani: maga az eredeti gép a Tange vázzal és full DX-XT cuccal a kilencvenes évek elejének egyik tipikus XC versenygépe lehetett, melyet aztán később valaki átalakított olyan alkatrészekkel, melyek három-négy évvel később születtek, viszont egy fél kategóriával gyengébbek. Gyengébb alatt itt persze azt kell érteni, hogy nem versenycuccokról van szó, “csak” az utcára használható alkatrészek felső régiójáról. Szóval jó cucc, abszolút belefér a “legendás retro” kategóriájába.



Felszereltség:
17 colos és 55 centi hosszú, Tange MTB csöves váz, Rock Shox Quadra telóval
Hátul XT agy, Araya ™-18 -as duplafalú felnivel, elöl Exage, araya CV-17-es erősítettel, Ritchey Z-MAX gumik
Exage 3x7-es Rapdifire+ pöcögtetős fékváltókar, DX váltókkal és XT fékekkel, illetve XT betétekkel
Egy 400CX jobbos és egy Deore balos hajtókar <= na ezt nem tudom, hogy sikerült, de egyáltalán nem kényelmetlen, csak látni furcsa...

0 Tovább

Karbon negyvenötért? Lehetséges

A mostani bicikli egy igen érdekes állat, ugyanis a váza alumínium és karbon felhasználásával készült. A Giant a kilencvenes évek elején kezdett kísérletezni olyan karbonos konstrukciókkal, melyek lefedik a középső és a felső szegmenst, tulajdonképpen egy váztípus volt az Acerás-STX-es alsóközépben és a legfelsőbb, XTR szettel szerelt felsőkategóriában is. Ezen korai szénszálas vázak érdekessége, hogy még nem “monocoque”, vagyis egy darabból készült kialakításúak, hanem típustól és életkortól függően alumíniummal, vagy króm molidbén acélötvözet-darabkákkal vannak egymáshoz erősítve a csövek, ragasztással. A váz legsúlyosabb három csöve karbon az első háromszögben, míg a hátsó háromszög fém.



Ennek a konstrukciónak előnye, hogy menettulajdonságok tekintetében egy roppant kezes gépet kapunk, mely elég rendesen kimozogja az úthibákat, viszont a másik oldalról pedig eléggé merev a csavaró jellegű erőhatásokkal szemben. Hátránya a monocoque vázakkal szemben pedig a súly, egy ilyen szett olyan másfél-két kiló, mérettől függően. A jobb minőségű cromo megáll két-két és félnél, a scandium alu olyan másfél-egyhetvenöt és a legdrágább karbonok vannak egy kiló-egy kiló húsz dekánál. Lehet látni, hogy itt húsz dekákról beszélünk, igazából a bicikli viszonylag kis részét adja a váz, hacsak nem valami hi-ten ocsmányságról van szó, azon vázaknál nem ritka a négy-öt kiló sem.

Maga az eszköz eléggé ambivalens állapotban került hozzám, a szokásos tisztasági cseréken (ha rossz a bovden, akkor azt ki kell cserélni, ha valakinek építek, akkor szeretném, hogy visszajárjon és ne haljon meg. Halott vevő = nincs több profit) kívül kellett még rá egy hátsó váltó, mivel az Acera nem egy nagy presztízsértékű valami. Úgyhogy lett egy kicsit kopott fekete LX, mely legalább harmonizál az első átdobóval, illetve a hajtókarral. Sajnos a váltókarral viszont megjártam, mivel ami eredetileg rajta tartózkodott, enyhén szólva is kihívásokkal küszködött a kinézet terén. Volt viszont egy fékváltó, melyet tisztítás céljából kifőztem brigéciollal és utána kanállal kellett kiszedni a lábasból.



A sors viszont segítségemre sietett, mivel sajnos el kellett bontani egy biciklit, így egy kicsit koridegen, 1991-ből származó LX fékváltókar került a kerékpárra. Ha ránézek mindig csodálkozom, mivel olyan, mintha új lenne, nulla karc, matricák rendben, igazi felüdülés a sok törött kijelzős 1994. környéki után. Előnye, hogy háromujjas a fékkarja, így hölgyek is könnyen tudnak rajta erőt kifejteni, hátránya, hogy még sima Rapidfire, szóval hüvelykujjal kell fölfelé és lefelé is váltani. Legalábbis az első két órában hátrány, míg nem szokja meg az ember.


A kerekekben már normálisan tömített Parallax agyak futnak, ráadásul hátul duplafalú felniben, rozsdamentes küllőkkel, így szerencsére kihagyhattam a küllősúrolás felemelő műveletét, pedig az mindig nagy fohászokra késztet. Gumiból sima Kenda, de külsőből és ülésből általában döntsön az, aki használni fogja. Emellett még egy régi, szerencsére már AHEAD-es Rock Shox Quadra10 teleszkóp,viszonylag kis súllyal, viszont kevés úttal.


A bicikli így elsősorban túrázni jó, ha az új tulaj helyében lennék és városba akarnám használni, raknék rá valami normálisabb másfél colos slick külsőt, meg a teleszkóp helyére egy AHEAD merevvillát és máris tökéletes városi rohanós gép lenne belőle, mely ráadásul könnyebb, mint a Csepel Royal 3*. Mondjuk annál meg mi nem...

A szén dícséreteként pedig hallgassuk meg közösen azt a falco számot, mely öt percen keresztül arról szól, hogy "anya, megjött a csávó a szénnel"

1 Tovább

Tengelyek, amik hajtanak

Új bicikli vásárlásánál, régi felújításánál sokszor lehet szembesülni azzal, hogy az egyik legfontosabb alkatrész, a hajtókar és a középrész kiválasztásánál szabványok egész tengere fölött rendelkezhetünk. Merevség és súly tekintetében kismillió lehetőség van kiválasztani az optimálisat, ami aztán rá tudja nyomni a bélyegét az egész kerékpárra. Meg persze a végső árra, hiszen párszáz forintostól egészen százhetvenezerig terjed a paletta. Ez az iromány segít eligazodni a rengetegben.


Először kezdjük a középcsapágyakkal. Itt két alaplehetőség van, az egyik a hagyományos középcsapágy, a másik pedig az iparis monoblokk. Sima középcsapágyból kétféle tengelyszabvány van (BMX-eket nem venném át, ott van még ezer, de műveltségem enyhén szólva hiányos) az egyik az ékes, itt a hajtókart egy ék rögzíti a tengelyhez, a másik pedig a négyszöges, itt egy csavarral, vagy egy anyával kell ráhúzni a kart a tengelyre. A hagyományos középrész hasonlít a kónuszos kerékagyra, itt is három fő rész van: tengely, golyóskosár, vagy csapágygolyók, illetve kónuszok. A monoblokkal szemben, ahol mindez integrálva van, karbantartás-igényességével tűnik ki, nem árt legalább évente egyszer kipucolni és beállítani a jó működés érdekében. Ezért cserébe viszont lényegesen olcsóbb a javítása, nagyjából száz forintért lehet benne golyóskosarat cserélni. A monoblokk elmegy párezer kilométert és utána kuka, mivel egy integrált rendszer, ezért nem lehet benne cserélni semmit. A mai kerékpárok elenyésző kisebbségét szerelik mostanában hagyományos középcsapágyakkal, elsősorban a legalsó, áruházi kategóriában, ha ilyet látunk, akkor érdemes köpni egyet és odébbmenni.

A monoblokkos rendszerek célszerszámot igényelnek a szereléshez, mely nem kifejezetten olcsó, míg a hagyományos középcsapágyat általában szét lehet szedni egy kalapács, egy csavarhúzó és egy állítható fogó segítségével. Van még egy harmadik szabvány is, ez az integrált tengelyes hajtómű, ennél a tengely a jobboldali hajtókar részét képezi, a csapágyak pedig külön csészékben ülnek. A legújabb trend, annyira nincs elterjedve, mivel a középkategóriában, vagy felette játszik, így nem az átlagos vásárló pénztárcájához találták ki.


A középcsapágyakat persze nem csak integráltsági fokuk és tengelyszabványuk kapcsán lehet összehasonlítani, hanem még átmérőjük, menetemelkedésük és és a becsavarás iránya szempontjából is. Van 68, 70 és 73 milliméteres szélességű, ebből a 68 a leggyakoribb, átlagos bicikliken leginkább ezzel lehet találkozni. A menetemelkedés és a csészék becsavarásának iránya szempontjából három féle lehetőség van, franciamenetes (tulajdonképpen kihalt, régi francia országútikon található csak), olaszmenetes (ez a régi olasz országútik sajátja), illetve angolmenetes, ami mostanában kváziszabvány országútik terén. A montiknál alapból csak angolmenetes, 68-as, illetve 73-mas középrészek vannak, ott szabványos volt már az első pillanatokban. Angol menetnél a hajtásoldali csésze balmenetes, míg olasznál jobb. A hajtással ellenkező oldali minden esetben jobbmenetes.

Régi oútiknál indul be igazán a káosz a szabványok terén, itt van angol, olasz és francia is. A francia igazából olyan, mintha nem lenne, így azzal, ha valaki régi Peugeot biciklit vásárol, tulajdonképpen jegyet vált a pokolba. Ha egyszer azon tönkremegy a középcsapágy, akkor rendes szívás van, ugyanis nem nagyon lehet olyan monót kapni, ami belemegy. Az olaszoknál általában olasz menet van (mily érdekes), ami szerencsére kapható mindenféle szabványból, viszont olasz négyszögtengelyesnél vigyázni kell, mert kétféle szabvány is van, az ISO, vagyis az európai négyszögkúp (Csepel, Miche, Thun és Campagnolo), illetve a japán JIS (Shimano, Ritchey és tulajdonképpen minden nem európai márka). Ezeknél a szabványoknál eltér a tengely végének méretezése, így tönkreteheti a hajtókar belsejét, mely ezután lötyögni fog és a kukában végzi.


Ezzel nagyjából sikerült is végigmenni a középcsapágyak misztikus birodalmán. Van persze egy alapelv, amit ha sikerül betartani, akkor kevesebb gond lesz: nem veszünk régi francia biciklit. Persze a Peugeot felirat jól mutat, viszont ha nincs a középcsapágyhoz alkatrész, akkor szívás. Ha valami régi olasz, akkor valószínűleg olaszmenetes lesz a csapágyazása, ha a hajtókar is valami európai márka, akkor pedig olasz szabványú lesz a tengelyrögzítés is. A Csepelboltban lehet olasz kúpos (ISO) monoblokkot beszerezni, amúgy elég ritka madarak. Vásárlás előtt pedig érdemes tájékozódni, sokat tud segíteni.

A következő cikkben tengelyszabványokról lesz szó, illetve azok hosszáról és a láncvonalról.

Stay tuned

Források:

3 Tovább

Főnixként, hamvakból (Specialized Hard Rock Cruz)

Még a legutolsó devecseri túrám alatt sikerült megszereznem őt, valami Altus szettes Giant mellől, a kettőt egészen olcsón. A Giant viszonylag gyorsan elment, de ő pihent egy darabig nálam, vagy talán fél évig is. A váz ugyan jó volt, a Specialized és a Tange felirat is sokat sejtetett, viszont a rajta lévő szett elég rendesen rohadt már.


Amúgy valaha a középkategória közepe lehetett, Suntour váltással, Sakae hajtókarral és Dia Compe fékekkel. A Joytech-Araya kerekeknek szintén mennie kellett, pedig az Araya, mint márka szimpatikus számomra. Majd beépülnek ők is valahova. Viszont nagyjából mindent megvett a rozsda a kerekeken és a vázon kívül. Karácsonykor, mikor nekikezdtem már úgy indult a játék, hogy a nyeregcső gyorszárának fogantyúja egyszerűen letört, ennek fényében kész csoda, hogy ilyen állapotban megmaradt a váz.


Sajnos a szétszedésről nem nagyon van fénykép, pedig az alatt a fél nap alatt, míg a bontással szenvedtem, igazán lehetett volna időm megörökíteni a csodálatos folyamatot. Szenvedtem vele, de végülis sikerült mindent leszedni. Utána jött a tanakodás, hogy mit lehet vele kezdeni, szettem különösebben nem volt, de szerencsére még áru igen, úgyhogy hagyott nekem egy kis időt a sors.


Nézegettem a szokásos piactereken, inkább kevés, mint sok sikerrel, hiszen, ha nem magának épít az ember, akkor bizonyos, racionalitásra vonatkozó kereteket be kell tartani. Itt szerencsére annyira nem voltak megszorítások, de mostanában elég nehéz régi, de működőképes alkatrészeket találni. Amit pedig csinálni akartam, ahhoz mindenképpen ez kellett. Az általam roppant módon kedvelt Deore LX-XT vonalat lőttem be most is, mint általában annyiszor, szerintem továbbra is ez a leginkább használható szett.


A keresgélés elindult, viszont mindenhol arcátlan ajánlatokkal lehetett találkozni, sajnos viszonlag ritka, hogy úgy jöjjenek ezek szembe, hogy egy ilyen projekt számára is az elfogadható árkategóriába essenek. Aztán sikerült találni, ráadásul rögtön mindent. A megrendelés megtörtént és eljött a várakozás ideje. Emellett a Nakita elment, szóval hirtelen elég sürgetővé vált minden. Szerencsére épségben megérkezett az egész cucc, én pedig föl tudtam menni értük érdre. Elég viccesen néztem ki a hazaúton a vállamon átvetett vázzal, viszont sikerült baleset nélkül visszaérni pestre.


Aztán pedig össze is rakni, melynek egy részét itt lehet megtekinteni, illetve Facebook-on, ahol még irtózatos mennyiségű kép található, bár sajnos olyan minőségűek, amilyenek, a telefonom fényképezőrésze egyszerűen nem méltó ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű biciklit meg tudjon örökíteni.
0 Tovább

Használt biciklit harmincezerig

Kevés pénzből minőséget. Szinte lehetetlen akció, akár tíz deka parizerről, vagy egy autóról beszélünk. Szerencsére azért meg lehet találni azokat a megoldásokat, amikkel kis utánajárás segítségével az áruknál többet érő eszközöket lehet szerezni. Ennek az akciónak az elsődleges tere a használtpiac, ahol legyen szó akár műszaki cikkekről, vagy kerékpárokról, némi szerencsével és háttértudással ki lehet fogni jó ajánlatokat.


A kerékpáros használtpiac internetes szekciója két oldalon pörög a leginkább, az egyik a Bikemag Apró, a másik pedig a Testbike Bolha. Persze meg lehet próbálkozni más fórumokkal is, legyenek azok akár sima apróhirdetések, vagy aukciós szájtok, viszont a legtöbb hirdetés ezen a két felületen van.

Az árak sok mindentől függenek, de talán leginkább a földrajzi helytől. Azonos felszereltségű és állapotú kerékpár akár tízezer forinttal is drágább lehet Budapesten, mint tőle száz kilométerre. Ez elsősorban a nagy piacnak köszönhető, másodsorban pedig annak, hogy ezen kerékpárok alapesetben vidékről származnak, így rájuk rakódik a szállítási költség is.

A harmincezer forintig bezárólag a használható kerékpárok legalja, Budapesten ennyiből lehet nagyjából egy már elgurulgató országútit kapni. A mountain bike-ok terén kedvezőbb a helyzet, ott már húszezer forint környékén is ki lehet fogni jó ajánlatokat, viszont a városi használathoz egy külsőgumi-csere szinte kötelező. Ez nagyjából öt-hatezer forintos tétel és mindenképpen érdemes beleszámolni az árba.


Ha már cserék és kiegészítők, egy olcsóbb bicikli árának nagyjából harmadát teszik ki a különféle pluszberuházások. Egy normális lámpaszett nagyjából kétezer forint, egy pár gumi pedig kábé háromezernél kezdődik. Ha bovdeneket kell cserélni és képesek vagyunk ezt otthon is megcsinálni, két-háromezer forinttal érdemes kalkulálni. Emellett mindenképpen kell egy normális lezáró, ez a legolcsóbb, Bullit lánc - kínai lakat kombóval olyan kétezerötszáz forintra jön ki. Szóval a kiegészítőkre és alkatrészcserékre olyan tízezer forintot még rá lehet számolni, persze szigorúan otthon megcsinálva. Ha szervizes segítségét kell igénybevenni, akkor az még plusz párezer.

De mit is érdemes venni harmincezerig? A használt és működőképes kerékpárok olyan tíz-tizenötezer forintnál kezdődnek. Persze itt a ,,működőképes” kifejezés szigorúan idézőjelben van, montiból a hi-ten vázas, sima Shimano SIS váltós ocsmányságok vannak ilyen árban, melyeket érdemes inkább felgyújtani indulás előtt. Országútiből szintén elég katasztrofális a helyzet, általában életveszélyes, huszonhét colos acélfelni, kotyogó, ékes hajtókar és igen trágya állapot jellemzi ezeket a gépeket.
Húszezer forint környékén már megjelennek az első használható biciklik, montinál már Cro-Mo vázas, duplafalú felnis, rapidfire (pöcögtetős) váltós, nagyjából tizenöt éves kerékpárokat is ki lehet fogni. Ezek igen jó vételnek is bizonyulhatnak, mivel ezek az alkatrészek tulajdonképpen elnyűhetetlenek, főleg, ha valami régi felsőkategóriás szett (deore LX, XT) van rajtuk. A gumicsere persze kötelező, ha aszfaltra kell, viszont nagyon szerethető, megbízható gépek.

Országútiknál húsz-huszonötezer forintért már általában az újabb rendszerekkel is kompatibilis túragépet lehet kapni ilyen pénzért. Kis szerencsével a hátsó váltó már pozícionált, így nem kell órákig szenvedni a kívánt sebesség beállításával. A külső gumik általában nem halnak meg az első hónapban, a kormány bandázsa pedig még viszonylag esztétikus. A váz anyaga szintén szerencsefüggő, de ha éppen van, akkor cromo-t is lehet találni. A hajtókar itt már általában négyszögtengelyes, a felnik pedig huszonnyolcas aluk.


Mind országútiból, mind pedig montiból nagyjából hasonlóak a huszonöt-harmincezres biciklik, csak a külcsín szebb az ár drágulásával, illetve az alkatrészek változnak. Nagyjából harmincezerből már ki lehet fogni Exage szettes, kábé húsz éves oútikat, montinál pedig harmincba van LX-es, cromo vázas. Itt már adnak az eladók a normális bovdenezésre és az annyira nem szétmállott gumikra, szóval sok esetben megérik ezek a biciklik a plusz ötezer forintot.


Érdemes akár itt a blogon is utánaolvasgatni, hogy milyen bicikli kell és sokat megnézni, az impulzusvásárlás nem kifejezetten jó, főleg, hogy igen kemény tanulópénzeket lehet ezzel elverni. Emellett érdemes lehet csúnyább biciklit venni, mely egyrészt olcsóbb, másrészt pedig nem lopják annyira. Utolsó tanácsként pedig azt tudom mondani, hogy érdemes az alkut is belekalkulálni az árba, általában tíz-húsz százalékot lehet ezzel spórolni.
4 Tovább

Városi biciklihatározó 2.

Eltelt ismét egy nap és újra lehetőség van nagyot csobbanni a városi gépek csudálatos világában. Kezdjük is rögtön egy olyan kategóriával, mely a versenybiciklikhez tér vissza: Ez pedig az singlespeed, vagyis az egysebességes kerékpár.

Valahol ugyanis csúnya frigyre lépett a nagyi és a városi kerékpárok. Ismeretlen szerzők rájottek, hogy lapos aszfaltra tökéletesen elég egy sebesség, nem kellenek felesleges váltórendszerek, sőt még némi súlyt is meg lehet takarítani. Ezek az eszközök általában a minimalizmus dicső előfutárai, általában acélvázasak, viszont tíz kiló alatti tömeggel és patkófékkel rendelkeznek. Igen gyakran magas profilú, túlépített kerekek vannak rajtuk és igen vékony gumik. Tulajdonképpen nézzünk meg egy oútit és vegyük el tőle a sebességeket, aztán megkapjuk őket:

 

Ezt a minimalizmust is továbbgondolták a fixisták, akik még a racsnit is kivették az egyenletből és örökhajtóssá alakították a kerékpárjukat. Ezek a gépek eredetileg pályán, velodromokban történő versenyzésre lettek kialakítva, így geometriában eltérnek a hagyományos országútiktól: a villaszög például sok esetben annyira meredek, hogy bizonyos pedálállásnál beleér a cipő az elsőkerékbe. Az egyik leginkább terjedő bringatípus, főleg a fővárosban, lassan kezd divatot csinálni. Fékezni a láb ellentartásával szoktak, amihez némi gyakorlat és klipsz kell, emellett vannak olyan elvetemültek, akik még első patkót sem tesznek föl. Talán a legtöbb gyakorlás ehhez a típushoz kell, hiszen folyamatosan megy velünk a pedál.


Még egy kategória van, ami az országútikból indult ki, ez pedig a cyclocross, vagyis a CX. Ez annyiban különbözik anyjától, hogy terepen való villámgyors haladásra képezték ki, így vékony rücskös gumija van, illetve normális féktüske, vagy tárcsafelfogatás. Annyira fehér holló, hogy szinte átlátszó, mégis talán az egyik legjobb választás azoknak, akik haladni akarnak.


Haladjunk is tovább és essünk egy kicsit gödörbe, hiszen következnek anyáink és apáink biciklijei, a városi hulladékok. Ők már általában huszonhatos kerékkel vannak szerelve, és egy sebességgel, melyet szinte mindig egy háromsebességes agyváltóból alakított ki az idő. Ékes hajtókar és egyéb háromszáz éves technológia és az olcsó ár szériatartozék. Mivel Ausztriában már kidobáltak az összeset, ezért már tíz-húszezerért van belőle használt. Az olcsóbb márkáknak vannak új gépeik is, illetve a hipermarketek is ráálltak gyártására. A háta mögött menni olyan, mintha egy téglával megrakott Kamaz menne előttünk: lassú és veszélyes.


Ezzel végig is vettünk minden olyan kategóriát, mely az elmúlt nyolcvan évben jelen volt, viszont maradt még egy, mely az elmúlt harminc év gyereke: a mountain bikel, mostanában inkább CC, vagy XC gépek. Jó sártűrés és fékek, továbbá viszonylagos igénytelenség jellemzi őket. Fékjeik a legjobbak, amit el lehet éppen érni, illetve a teleszkóp szinte szériatartozék. Városban általában vékony gumikkal szerelik és forgalmas helyeken szinte pariban vannak az országútikkal.

Nagyjából ennyi volt...ezen kívül folyamatosan formálódnak a kategóriák, de talán ez a két poszt jó szolgálatot tehet, ha el akarunk indulni valahonna, netán kerékpárt vásárolni. Így legalább viszonylag egyszerűen el lehet magyarázni a boltosnak, hogy milyen eszköz kell, hogy egy szébb és jobb, energiahatékonyabb jövő vesszünk és ne a ködbe.

0 Tovább

Mc Spandex megtámadja a hegyeket

A sikeres országúti vs. fixi összehasonlítás után hősünk új magaslatokra vágyott és sikeresen kiparodizálta a montisokat is. Van annyira jó, mint az előző klipp, így mindenképpen érdemes a megtekintésre.

Dalszöveg pedig ehun.

0 Tovább

wunderbike

blogavatar

Biciklik és amik hozzájuk tartoznak: szerelés, kultúra, életmód és az árnyoldalak.

Utolsó kommentek