wunderbike

Ritkán kerül szóba film a blogon, többek között talán annak is köszönhetően, hogy az autókkal, vagy a motorokkal ellentétben az emberi hajtással rendelkező kétkerekűek nem annyira izgalmasak, főleg, hogy viszonylag ritkán robbannak föl. A címben említett moziban viszont enélkül is elég szórakoztatóak.

Tulajdonképpen alapmű, mely sok ember gyerekkorát átszőtte, viszont nekem valahogy kimaradt. Szovjet kempingem volt, úgyhogy nem is csodálkozom rajta. Mostanában viszont igen sok kerékpárral kerülök napi kapcsolatba, így sikerült hozzájutni ahhoz az 1985-ös RWC-hez, mely szerepelt már itt a blogon is. Miután fölújítottam és megcsapott a nyolcvanas évek szele, tudtam, hogy meg kell nézni.

Az elhatározást idővel tett is követte, mely némileg késlekedett az időhiány miatt, viszont ma végre sikerült megtekinteni a művet. És tetszett. Annak ellenére, hogy a történet bárgyú, a fiatal Nicole Kidman pedig annyira nem jön be. Viszont a hangulat nagyon jó és érdekes nézni, hogy a nyolcvanas évek BMX-ei milyenek voltak. A mai, minden felhasználásra külön biciklit, külön vázgeóval és alkatrészekkel építő trend helyett a nyolcvanas években inkább az általános felhasználás számított elsődlegesnek.

Ez jól látszik a filmben szereplő bicikliken is, melyek nem nagyon térnek el egy Csepel, vagy bármilyen egyéb, korabeli eszköztől. Vékony acélcsövek, viszonylag magas építésű vázak és a túlépítés hiánya jellemzi őket. Érdekes belegondolni, hogy az elmúlt majd harminc évben hogyan változott ez meg, főleg, ha Dirt bicikliket veszünk alapul. Ott már szinte triálosan alacsony a váz, emellett viszont iszonyatosan vastag csövekkel operál.

Érdekes, másfél órás visszatekintés volt a múltba, mely kicsit fátyolossá tette szemem és elgondolkodtatott, hogy mennyit változott a világ. Mind a bicikliépítésben, mind pedig a civilizációt tekintve. Ajánlom.

A  sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni mindenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

A fixi az új fekete. Az eredetileg pályaversenyzésre használt bicikliket először a futárok fedezték föl maguknak, elsősorban súlyuk és egyszerűségük miatt. Mivel a bicikli örökhajtós, ezért a racsniszerkezetet teljesen el is lehet felejteni, a hajtókar mindig a hátsó kerékkel együtt forog, így lassítani is hasonlóképpen lehet, mint kontrás kerékárral. Ugyanennek az effektusnak köszönhető, hogy valamilyen rögzítés mindenképpen kell a lovasra, a klipsz, powergrip, SPD közül valamelyik kötelező. Ha ilyen nincs, akkor könnyen esésben csap át a fékezés. Emellett igazán bátrak, vagy ostobák használják első fék nélkül is, bár ez nem ajánlott. Ha fontos megállni, akkor fontos megállni.

Kinézetre a fixisek nagy része a futár-uniformist ölti magára, feltűrt hosszúnadrág, esetleg mez és egyéb technikai ruhák alkotják ruhatárukat. Másik vállfajuk a kockás ing mindenhatóságában hisz, velük kapcsolatban érdemes föllapozni a Google-t és beütni a ,,hipster” kifejezést, máris ezer példa tárulhat a szemek elé. Mivel nagyrészt fiatalok hajtanak ilyen biciklit, ezért általában érzékenyebbek a divatra, elég sok fórumon tanulmányozzák egymás öltözködését. Ez elég biológusosan hangzott, viszont a Darwin-díjasok számában kiemelkedő csoportról van szó, így szerintem alkalmazható az ilyen szemlélet.

Két csoportra oszlanak, van a divatfixis, illetve az igazi fixis. Emellett még egy harmadik is, aki leszarja. A divatfixis általában a Király utca és a Gödör, vagy pedig valamelyik romkocsma között közlekedik gépével, melyet egyben vásárolt  és valószínűeg Csepel Royal, vagy Mongoose Maurice, esetleg más alsó kategóriás, városi használatra fejlesztett eszköz. Az okosabbnak általában powergrip lóg a pedálján, illetve van elsőféke is. Persze olyan öngyilkosjelöltek mindig vannak, akik csak egy láncban bíznak, de általában velük nem történik semmi, többek között az sem, hogy fölülnek a biciklire, mivel az kizárólag a díszítés néma szerepét tölti be mellettük. Az ipari standard és etalon futárzsák persze adott, hiszen az jó.

Az igazi fixis arcok főleg a fékben, illetve strap-ben különböznek wannabee ikertestvéreiktől, illetve abban, hogy ők tényleg használják a kerékpárt. Általában igen összetartóak, sőt, magyar szubkultúrától furcsa módon, még a kezdőknek is hajlandóak segíteni. Emellett hívei a kerékpárhalmozásnak és nagyon sokuk magának szereli, illetve rakja össze gépét. Ha pedig épített kerékpárok, akkor megemlíteném a trükkfixit, mint alkategória, ez valahol a BMX és a street montik között foglal helyet és különféle látványos műveleteket lehet végrehajtani.

Az örökhajtósok roppant gyorsan gyarapodó tábora érdekes, globális jelenség. Elsősorban inkább a társaságon van a hangsúly, maga a kerékpár inkább másodlagos, habár integráns szerepet játszik életükben. Talán ez hasonlít a legjobban a zenei szubkultúrákhoz, csak itt különböző ízlésű embereket hozott össze egy érzés, a kerékpár szeretete.

Ha mostanában gyári fixiről, vagy országútiról esik szó, akkor általában a Schwinn Csepel/Csepelboltról is. Sikerült nekik találni egy piaci rést, illetve egy hirtelen keletkezett űrt, melybe aztán sikeresen belevállalkoztak: a Budapesten egyre menőbb fixiket. Így gyorsan csináltak is egy pár modellt, meg mellé egy erős marektinggépezetet és lőn, megszületett a magyar egysebességes/örökhajtós kerékpár. Okosan kivették a Schwinn nevét és felfújták egy kis hungaricum-életérzéssel. Szerintem egy kicsit műanyag, de ha idén is lesz nekik féláras akciójuk, feltehetően náluk fogok hagyni vagy százezer forintot. Főleg kellékanyagra, de lehet valami vázszett is kinéz.

Emellett azért nem csak az övék a világ, lehet még kapni itthon más gyári, oúti vázas egysebit is, mely az alsó kategóriában ráadásul lényegesen jobb felszereltséggel és vázanyaggal bír, mint a Csepel Royal 3* hi-ten - sajátmárkás Saccon cuccok kombó: ez pedig a Mongoose maurice:

Igaz, hogy ezekben a pillanatokban akciós, viszont a képre kattintva meg lehet győződni, hogy lényegesen kevesebb szarral gurigáznak a külfödi srácok, mint az itthoniak. Igaz, hogy a fékek nagyjából hasonlóak, viszont a hajtókar mindenképpen jobb és a gumik sem a radírjellegű Kendák. A kerékszett nagyjából ugyan az, bár ott nem lehet sokat újítani, a Joytech/Novatech ebben a kategóriában egyeduralkodó. Emellett az egyéb alkatrészek is kicsit nevesebb gyártók termékei és nem pedig sajátfeliratos OEM-ek.

Persze a fixi nem az a kategória, ahol ésszel választ az ember, a rajta lévő cuccok csak maximum az értékelés felét viszik el. A másik fél a kinézet és az egyediség, ami szempontjából a manapság egyre többet látható Csepel-féle tejesdobos forma számomra nem tud kielégülést hozni. Persze ez az a rész, ahol ízlések és pofonok jelentkeznek, szóval nem mennék bele.

Egy szó, mint száz: ha venni kéne és ezek között választani, akkor mongúz győzne.

Ezért egy aprócska zárójeles megjegyzést így tennék a végére: jelen pillanatban a Mongoose 120k-ról van 90-re leárazva, így tényleg Best buy, főleg a csepel 85k-jával szemben. Ha visszamegy az eredeti árára, akkor helyreállnak az erőviszonyok. Emellett pedig 80-100k környékén már bőven lehet olyan fixit építeni, mely a kétszázezres Csepel Royal-t megöli, megeteti önmagával, kihányatja vele, öszerakja és megöli mégegyszer. Persze ahhoz kell némi szakértelem, vagy egy ismerős, némi szakértelemmel.