wunderbike

A  sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni mindenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

A fixi az új fekete. Az eredetileg pályaversenyzésre használt bicikliket először a futárok fedezték föl maguknak, elsősorban súlyuk és egyszerűségük miatt. Mivel a bicikli örökhajtós, ezért a racsniszerkezetet teljesen el is lehet felejteni, a hajtókar mindig a hátsó kerékkel együtt forog, így lassítani is hasonlóképpen lehet, mint kontrás kerékárral. Ugyanennek az effektusnak köszönhető, hogy valamilyen rögzítés mindenképpen kell a lovasra, a klipsz, powergrip, SPD közül valamelyik kötelező. Ha ilyen nincs, akkor könnyen esésben csap át a fékezés. Emellett igazán bátrak, vagy ostobák használják első fék nélkül is, bár ez nem ajánlott. Ha fontos megállni, akkor fontos megállni.

Kinézetre a fixisek nagy része a futár-uniformist ölti magára, feltűrt hosszúnadrág, esetleg mez és egyéb technikai ruhák alkotják ruhatárukat. Másik vállfajuk a kockás ing mindenhatóságában hisz, velük kapcsolatban érdemes föllapozni a Google-t és beütni a ,,hipster” kifejezést, máris ezer példa tárulhat a szemek elé. Mivel nagyrészt fiatalok hajtanak ilyen biciklit, ezért általában érzékenyebbek a divatra, elég sok fórumon tanulmányozzák egymás öltözködését. Ez elég biológusosan hangzott, viszont a Darwin-díjasok számában kiemelkedő csoportról van szó, így szerintem alkalmazható az ilyen szemlélet.

Két csoportra oszlanak, van a divatfixis, illetve az igazi fixis. Emellett még egy harmadik is, aki leszarja. A divatfixis általában a Király utca és a Gödör, vagy pedig valamelyik romkocsma között közlekedik gépével, melyet egyben vásárolt  és valószínűeg Csepel Royal, vagy Mongoose Maurice, esetleg más alsó kategóriás, városi használatra fejlesztett eszköz. Az okosabbnak általában powergrip lóg a pedálján, illetve van elsőféke is. Persze olyan öngyilkosjelöltek mindig vannak, akik csak egy láncban bíznak, de általában velük nem történik semmi, többek között az sem, hogy fölülnek a biciklire, mivel az kizárólag a díszítés néma szerepét tölti be mellettük. Az ipari standard és etalon futárzsák persze adott, hiszen az jó.

Az igazi fixis arcok főleg a fékben, illetve strap-ben különböznek wannabee ikertestvéreiktől, illetve abban, hogy ők tényleg használják a kerékpárt. Általában igen összetartóak, sőt, magyar szubkultúrától furcsa módon, még a kezdőknek is hajlandóak segíteni. Emellett hívei a kerékpárhalmozásnak és nagyon sokuk magának szereli, illetve rakja össze gépét. Ha pedig épített kerékpárok, akkor megemlíteném a trükkfixit, mint alkategória, ez valahol a BMX és a street montik között foglal helyet és különféle látványos műveleteket lehet végrehajtani.

Az örökhajtósok roppant gyorsan gyarapodó tábora érdekes, globális jelenség. Elsősorban inkább a társaságon van a hangsúly, maga a kerékpár inkább másodlagos, habár integráns szerepet játszik életükben. Talán ez hasonlít a legjobban a zenei szubkultúrákhoz, csak itt különböző ízlésű embereket hozott össze egy érzés, a kerékpár szeretete.

A most induló sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni minkenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

...and now something completely different: a futár:

A város kerékpáros hősei ők, Mc. Buppa szavaiva élve a flaszter maszterei. A logisztika a szakáguk és többségük félig-meddig kényszerpályaként került ebbe a szakmába, melynek kihívásai számosak: New York-ban például a harmadik legveszélyesebb munkakör, közvetlenül a rendőr és a tűzoltó után. Napi száz kilométerek edzik acélosra a testet, az autósokkal és a gyalogokkal való folyamatos harc az idegeket és esti szeszelések pedig a belsőszerveket. Nagyon fontos a szabadságfaktor: eltekintve attól, hogy a futár a diszpécser rabszolgája, bármerre kavaroghat a városban, szabad levegőn.

A két legfontosabb, futárok nevéhez fűződő eredmény a budapesti biciklisták egyre magasabb száma, főként a Critical Mass-nek köszönhetően, illetve a divatteremtés. Ez utóbbira kevésbé büszkék, viszont az optikai futár stílus igen gyorsan hódít teret, a bicikli fontosságát elsősorban, mint divatirányzatot hirdető fiatalok között. Persze öltözködésük igen hasznos, sokat lehet tőlük tanulni, viszont nem igazán érzem létjogosultságát annak ,hogy egyszerre mindenki fixen akarja rakni, Bagabúval a hátán. Főleg nem klipsz és minden egyéb segítség nélkül, bár, ha csak a Király utcától a Gödörig tolja, akkor a legnagyobb balesete valószínűleg az lesz, hogy leszarja egy galamb.

A futárok nagy része országútizik, köszönhetően az elérhető végsebességnek, emellett igen sokan vagy egysebességessel, vagy örökhajtóssal mennek, főleg a kisebb súly és a kevesebb karbantartás miatt. A sok hajtásnak köszönhetően, ha egy alkatrész tartósságáról van szó, őket érdemes először kérdezni: ami náluk már fél évig bírja, az egy átlagos felhasználónak tíz évre is elég. A sok vékonykerekű mellett persze vannak páran, akik montival tolják, náluk a patkónál lényegesen jobb fékrendszer az érv, általában tárcsát használnak és városban nem sokkal lassabbak. Viszont talán nekik is köszönhető, hogy mostanában ismét terjednek a merevvillás, huszonhatos gépek.

Mindenképpen divatteremtő, early adopter szubkultúra, kik még mindig formálják a város kétkerekű közlekedését, a divattól az autósok ellenszenvéig.

Az előző cikkben sikeresen végigvettük az egyszerű csavaros süllők keresztezését a vállfákkal és így, hogy már profin csinálják, miért is ne rögzítenénk őket az utókor számára. Mondjuk audio -vagy videokazettán. Lehetőségként szóbajöhet még az is, hogy abbahagyjuk a gombázást és újra a topikra koncentrálunk, vagyis a hátsó fogaskerekekre, azon belül is a kazettás típusokra.

Valamikor, a hetvenes években a Shimano-nak nagyszerű ötlete támadt: mi lenne, ha fognának egy menetes racsnit és a belsejét ráintegrálnák az agyra és elnevezték ,,freehub-nak”, magyar fordításban talán ,,szabad agynak”. Miután sikerült nekik véghezvinni ezt a technikai bravúrt és felszabadították az agyat, jól el is felejtették eme innovációt és visszatértek a hagyományos menetes verzióra.

Pár évvel később aztán újra elővették és rájövendtek, hogy már nem előzi meg a kort, főleg, ha rákényszerítik a vevőket. Ekkor a Shimano már a kerékpáros alkatrészpiac elég nagy százalékát uralta, tulajdonképpen már csak két konkurense maradt a pozícionált rendszerek világában, a Suntour és a Campagnolo. A Sachs még ugyan haldoklott kicsit, viszont egyik cég sem állt át kazettára. Ekkor jött ki az Shimano UG (ultraglide, szabadfordításban talán rohadtul csúszós) rendszer, a ma kapható olcsó, használt kazettás sorral rendelkező biciklik fegyvere.

Ez a rendszer is már felüdülésként hathat egy régi sor mellett, főleg, ha tisztításról van szó. Elég csak lecsavarni az utolsó fogaskereket, aztán pedig az egész blokkot bele lehet lökni némi mosószeres forróvízbe, aztán pedig tálalni a friss fogsort. A nagymama majd biztos örül az új krómprotkónak, amivel terminátort játszhat a farsangon.

A szereléshez UG esetében két eszköz kell, két láncoskulcs: ez egy nyélen lévő lánc, mellyel meg lehet fogni a kazettát, mikor hátrafelé tekeri az ember. Mivel az UG-n az utolsó lánckerék menetes, ezért itt vagy kettőt tekerünk ellentétes irányba, vagy pedig egy rossz láncot forgatunk rá a fogaskeréksorra és úgy tekerjük el. Igazából itt jön ki az UG (UltraGlide) technika legfőbb ismérve, a menetes utolsó fog. Emellett a test bordázata egyforma részekből áll, így bárhogy föl lehet tenni a fogaskerekeket. Ez abból a szempontból jó, hogy ha elkopik a sor, csak föltesszük fordítva és máris olyan, mint az új. Ez a rendszer öttől nyolc fogaskerékig élt, nyolcast találni kicsivel nehezebb, mint sátánista KDNP tagot, ugyanis csak Dura Ace jött ki belőle. A leggyakoribb a hatos és a hetes.

Aztán később, ahogy a pozícionált technika fejlődött, illetve a hét és a nyolc sebesség egyeduralkodóvá vált, a Shimano bevezette a HG (HiperGlide, elképzelhetetlenül, iszonyatosandenagyon csúszós) technológiát. Előtte volt még pár olyan kazettatest (rotor), ami támogatta mindkettőt, viszont ezek nagyon ritkák. A HG legnagyobb előnye a körbefutó, spirális vájatsor (na, mondtam, hogy lesz itt pornó), mely segítségével nagyjából negyed fordulat alatt lehet kisebb áttételre váltani. Régebben ez akár egy teljes fordulat is lehetett. Elsőre nem tűnik nagy különbségnek, viszont menet közben élményszámba megy egy rendesen beállított rendszerrel egy pillanat alatt végigpörgetni a sort.

Ehhez az élményhez viszont az kell, hogy minden fogaskerék előre meghatározott sorrendben álljon. Így ezekkel a kazettákkal már nem lehet játszani, a bordázatnak köszönhetően csak egyféleképpen térnek végső nyughelyükre. Mostanában Shimano téren egyeduralkodó ez a technológia, hattól tizenegyig mindenféle fogaskerékszámban lehet találni belőlük. A hetes és a nyolcas technológia között fél centivel hosszabb lett a rotor, ezt általában a színről lehet fölismerni, hétig rézsárga, nyolctól pedig fekete. Ezek az alkatrészek viszont csereszabatosak, így simán föl lehet applikálni egy nyolcas rotort a régi, hetes exage agyra, egyedül a hézagolásra és a papucstávra érdemes figyelni.

Korábbi kazettás cikkek:

Hogyan lehet felismerni egy kazettás és egy menetes rendszert, azon belül is az UG-t és a HG-t:

Vissza a fogasokhoz

A menetes fogaskeréksorok ismertetése:

Szerteágazó fogaspornó