Ritkán kerül szóba film a blogon, többek között talán annak is köszönhetően, hogy az autókkal, vagy a motorokkal ellentétben az emberi hajtással rendelkező kétkerekűek nem annyira izgalmasak, főleg, hogy viszonylag ritkán robbannak föl. A címben említett moziban viszont enélkül is elég szórakoztatóak.
Tulajdonképpen alapmű, mely sok ember gyerekkorát átszőtte, viszont nekem valahogy kimaradt. Szovjet kempingem volt, úgyhogy nem is csodálkozom rajta. Mostanában viszont igen sok kerékpárral kerülök napi kapcsolatba, így sikerült hozzájutni ahhoz az 1985-ös RWC-hez, mely szerepelt már itt a blogon is. Miután fölújítottam és megcsapott a nyolcvanas évek szele, tudtam, hogy meg kell nézni.
Az elhatározást idővel tett is követte, mely némileg késlekedett az időhiány miatt, viszont ma végre sikerült megtekinteni a művet. És tetszett. Annak ellenére, hogy a történet bárgyú, a fiatal Nicole Kidman pedig annyira nem jön be. Viszont a hangulat nagyon jó és érdekes nézni, hogy a nyolcvanas évek BMX-ei milyenek voltak. A mai, minden felhasználásra külön biciklit, külön vázgeóval és alkatrészekkel építő trend helyett a nyolcvanas években inkább az általános felhasználás számított elsődlegesnek.
Ez jól látszik a filmben szereplő bicikliken is, melyek nem nagyon térnek el egy Csepel, vagy bármilyen egyéb, korabeli eszköztől. Vékony acélcsövek, viszonylag magas építésű vázak és a túlépítés hiánya jellemzi őket. Érdekes belegondolni, hogy az elmúlt majd harminc évben hogyan változott ez meg, főleg, ha Dirt bicikliket veszünk alapul. Ott már szinte triálosan alacsony a váz, emellett viszont iszonyatosan vastag csövekkel operál.
Érdekes, másfél órás visszatekintés volt a múltba, mely kicsit fátyolossá tette szemem és elgondolkodtatott, hogy mennyit változott a világ. Mind a bicikliépítésben, mind pedig a civilizációt tekintve. Ajánlom.
Utolsó kommentek