Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ha nincs ki mind a két kerék

Akkor bizony vásárolni kell. Kevés idegesítőbb zaj van a kerékpáron, mint amikor a felnifék beleér a fékfelületbe és surrog. Persze állítani lehet rajta, de akkor meg nem lehet megállni. Emellett a különféle tojások olyanná teszik az utat, mintha hullámvasúton töltenénk, a szétkopott felületen pedig visítanak a fékpofák. Egyszóval: a régi kerékszett rossz, le kell cserélni.


Ha megjött a döntés, két lehetőség van: vagy magunk rakunk össze egyet, vagy pedig készen vásárlunk. Ez a poszt az elsőről fog szólni, néhol kicsit túl alaposan, viszont elég jól körbejárja a témát. A kerékkészítés lehet az alkatrészek válogatása utáni saját fűzés, vagy másokkal való megfűzetés. Ha a bét választjuk, érdemes ismerősöktől érdeklődni és fórumokat olvasgatni, hogy ki csinál az adott városba jó kereket emberi pénzért, mivel csak az életünk múlik rajta. Mondjuk, ha valaki a maga által összerakott kereket választja, alapból ért már valamicskét a történethez, hiszen eljutott idáig. A saját kerékszett ráadásul olyan, mint a tekert cigaretta: mi választhatjuk meg a súlyát, erősségét és részben az árát is. Amivel mindenképpen kell számolni, az a fűzés költsége, ez kerekenként olyan 2-3000 forint környékén szokott kijönni. Ezután jönnek a küllők és a küllőanyák, belőlük keréktípusonként 28-32-36 kell, minél több, annál erősebb, viszont nehezebb is egy kerék.


Küllőből általában a kétmillis DT Champion-t szokták használni, réz küllőanyákkal. Ez egy hagyományos, nem húzott küllő, viszonylag nagy súllyal, viszont megölhetetlen. Olcsóbb boltokban anyástul olyan 70 forint környékén van darabja. 32 küllőnél ez újabb 2200 forint költséget jelent, így már négyezernél tartunk, viszont még nincs meg a két legdrágább alkatrész, a felni és az agy, melyeket érdemes lehet különféle használtpiacos oldalakon nézegetni.


Mivel viszonylag kevés ember fűzet magának kereket, ezért meglepően olcsón lehet ezen oldalakon igen jó minőségű agyakat és felniket találni, szinte fillérekért. Agyból, ha olcsó lesz a kerékszett, akkor a régi, kazettás Shimano Exage-et érdemes keresni: ezek már nagyrészt második generációs, HG sorral készültek, még hetes fogaskoszorúhoz, viszont a rotort áttéve mennek jól 8-9-10-es rendszerekkel is. Emellett az agyak belseje szinte elnyűhetetlen, még a jó régi japán cuccok vannak bennük, így biztos társra lelünk további tíz évig. Elméletben az agyak megegyeznek a kortárs Deore LX-ekkel, csak míg azok nagy részét megölte a felhasználás, addig az Exage inkább trekkinges-országútis szett volt, így nem tették tönkre. Kis szerencsével a két agyat ki lehet fogni 2-3000 forintért.


Ha az ár nem annyira számít, akkor érdemes valami frissebb, legalább középkategóriás agyat nézni, abból is újat, ha lehet. A használttal ugyanis az a gond, hogy csak úgy lehet újrafűzni, ha a fűzés típusa megegyezik az előző életében hordottal, szóval, ha két kereszt volt, akkor már nem lehet radiálisan. Az agyperem a titok nyitja, ugyanis az évek során akkora erők nehezednek rá, hogy véglegesen deformálják egy irányba: keresztezett fűzésnél oldalra tágulnak a lyukak, míg radiálisnál kifelé. Ezután, ha hirtelen megváltozik az erőhatások iránya, elég nagy esély van arra, hogy a küllők kitépik magukat belőle. Meghalni pedig nem akarunk.
Radiális fűzés:
Keresztezett fűzés:


Montinál és Shimano terepen érdemes keresni valami közepesen új, ha lehet inkább használatlan Deore LX-et, ezek általában viszonylag olcsók, viszont működésben és tartósságban már a felsőkategória részét képezik, az Xt főleg súlyban nyújt náluk többet. Ellenben annyira nem menők szóval könnyen best buy-ok lehetnek. Országútin papucstáv függvénye minden, viszont ott is jobban tudom ajánlani a montis agyakat. Bár kicsit nehezebbek, mint oútis testvéreik, viszont erősebben védettek az időjárás viszontagságai ellen és lényegesen olcsóbbak. Az oútis részleg bonyolult, hisz míg montik az elmúlt húsz év termékei és szabványosak, addig az itthon rohangászó országútik nagy része még a szabványkorszak előttről származik és elsősorban huszonöt-negyven éves, újonnan is alsókategóriás darabokról van szó.


De ha már ennyit agyaltunk, akkor vezessük le a játékot egy kis felnivel: itt mindenképpen érdemes újat nézni, persze a másodlagos piacról, közben megannyi emberi sorsot nézve, törött lelkesedéssel és végleges elkeseredettséggel egyetemben. Általában jellemző, hogy a másodlagos piacon új felniket lehet már féláron kapni, így egészen barátságosnak tűnik a rájuk kiadandó összeg és a Mavic név sem tűnik olyan drágának. Őket abból a szempontból tudom ajánlani, hogy elég jól dokumentáltak és régi, nagynevű márka. Meg általában nem gyártanak szart. Emellett még persze szóbajöhet a Rigida (Weinmann) a Vuelta (Rodi) és megannyi más felni is. Amire érdemes lehet figyelni, az a súly, mivel a kerék külső kerülete az, amit egy tekerésnél be kell pörgetni, így minden gramm számít.

Összegezzünk még egy kicsit eme igen rövidre nyúlt poszt végére:

Egy épített kerék alkatrészeinek kiválogatásakor a legfontosabb, hogy milyen súlyúra és felhasználásra akarjuk. A legkönnyebb épített szettek olyan másfél kiló környékétől elérhetőek, viszont azért lepkesúlyúak, mert összeragasztott tízezresekből vannak. Ami már elérhető áron összehozható, az az 1,8-2 kiló, ez a középkategória. Tömegben lehet följebb menni, illetve extrém felhasználás esetén kellj is. Két weboldalt tudok ajánlani, ahol viszonylag sok súly és összehasonlítás van, ez egyik a Weightweeinies, a másik pedig az mtbr.com. Mindkettő angol, de a számokhoz nem kell nyelvtudás.

Egy átlagos, a középkategóriát megcélzó városi, könnyű cc kerékszettnél nagyjából húszezer forintot érdemes szánni egy full szettre:
-fűzés: 2000x2
-küllők: 2200x2
-agy: ~6000
-felni: ~6000
Az agy és a felni ára persze hasraütött érték, de ennyiből már használható felni -és agyszett jön ki. Ami mindenképpen előnye egy ilyen összerakott szettnek, hogy boltokban ebben az árkategóriában kotorászva még általában büdös marad a kéz a sok Bikepositive, Bikefun és hasonló Bike*.* márkájú cuccoktól, melyek nagy részének a szavatossága addig szól, míg ki nem megyünk az adott helyről. A következő postban erre ki is térek, illetve kis kalandozást teszek a gyári szettek és a tényleges használtpiac lankáira.
1 Tovább

Fékhez a biciklit 2.

Az előző posztban végigvettem az agyfékeket, melyek közül akad örök darab és karbantartásigényes, de fejet letépő lassítást okozó is, ebben viszont a felnifékek jönnek. Nagy előnye ennek a féktípusnak a kis súly, az olcsóság, továbbá az egyszerű szerelhetőség. Hátrányuk viszont a kisebb fékerő, továbbá a nagyobb karbantartásigény, amely elsősorban a felni hibáira való érzékenységből fakad.

Vágjunk is bele az első delikvenssel, a patkófékkel, mely feltehetően az első biciklis fékrendszer volt. Itt két főtípussal lehet szembesülni, méghozzá az egyszerre mozgó fékpofák száma szerint: van egy -és kétforgáspontos. Az egyforgáspontosnál az egyik oldali szárny mozog, mely elérve az abroncsot, odanyomja a másikat is. Mint az egydugattyús tárcsánál. Kétforgáspontosnál a pillangó együtt mozog, egyszerre érve el a felnit. A kétforgáspontos modernebb, viszont bonyolultabb. Előnye a pontos beállíthatóság, hátránya a súly. Ezeket a fékeket elsősorban országúti kerékpárokra szerelik és versenyzésre termettek. Egy versenyen pedig viszonylag keveset kell megállni, ami sajnos meg is látszik, mivel ezek a legyengébb eszközök. Persze lehet kapni olyat, ami majdnem olyan jól fog, mint egy V, csak éppen hidraulikus tárcsa árban.



A második típus a villaszárra szerelhető fékeké. Ezek voltak a mountain bike-ok fékei a tárcsák előtt. Az első ilyen fék a cantilever (kanti), melynél az összekötő bovdent középről húzza a fékkar. Beállítani kicsit nehézkes, viszont jó féktesttel elég kellemes lassulást lehet elérni. Cyclocross gépeken a mai napig használják, mivel nem feszíti annyira a villát és a vázat, mint a véfék.



Mely a  leggyakoribb féktípus, holtversenyben a kontrával. Szintén Shimano találmány, szerencsére még a szabványok kora előttről. Itt a két féktest párhuzamos a küllőkkel és a bovden a tetejükön keresztül húz. Kevésbé merev, mint a kanti, viszont a fékhatás jobb, a nagyobb erőkar miatt. Ebbe a kategóriába tartozik a crosscountry versenyzők egyik kedvence is, a párhuzamos húzású V. Itt a fékpofa párhuzamosan mozog a felnivel, már a fékezés első pillanatától százszázalékos teljesítményt nyújtva. Súlya talán ennek a legkisebb, emellett a betét ehhez a legolcsóbb, így ez a leginkább ajánlott általános fék hobbicélra.



És végül, de nem utolsó sorban jöjjön egy igazi állat, a hidraulikus felnifék: elsősorban triálosok kedvelt fegyvere, viszont megtalálható néhány túrakerékpáron is. Párhuzamosan mozgó pofák, speciális szerelés és sok olaj jellemzi. Használata mellett kötelező a fékmerevítő, mivel úgy játszik a vázzal és a villával, mintha papírból lennének. Szinte egyedül a Magura gyártja őket és elég drágák, áruk egy kerékre a harmincezer forintot is elérheti. Nagy előnyük, hogy felnifékben nincs jobb, hátrányuk a drága betét, illetve a néha elpukkanó fékcsövek.



Ebben a két cikkben sikerült végigvenni az elterjedtebb féktípusokat, viszont a választáshoz nem sok segítség jött. Elsősorban azt fontos eldönteni, hogy mire kellenek. Ha csak menni, akkor egy agyváltós-kontrás, vagy pedig egy véfékes-szabadonfutós gép tökéletes a mindennapi használathoz. Persze az sem mindegy, hogy a vázon milyen előkészítés van, országútinál szinte az egyedüli opció a patkófék. Ha pedig versenyre kell, akkor mindig a helyzethez illőt érdemes választani. Könnyű terepen a véfék akár húsz-harminc dekával is könnyebb a tárcsánál, ráadásul jobb a sártűrő képessége is. A tárcsának viszont nincs konkurense, ha lassításról van szó. Nehéz ügy, azt tudom javasolni, hogy biciklivásárlás előtt kell megfontoltan dönteni és akkor nem érhetnek meglepetések.

0 Tovább

wunderbike

blogavatar

Biciklik és amik hozzájuk tartoznak: szerelés, kultúra, életmód és az árnyoldalak.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek