wunderbike

Eltelt ismét egy nap és újra lehetőség van nagyot csobbanni a városi gépek csudálatos világában. Kezdjük is rögtön egy olyan kategóriával, mely a versenybiciklikhez tér vissza: Ez pedig az singlespeed, vagyis az egysebességes kerékpár.

Valahol ugyanis csúnya frigyre lépett a nagyi és a városi kerékpárok. Ismeretlen szerzők rájottek, hogy lapos aszfaltra tökéletesen elég egy sebesség, nem kellenek felesleges váltórendszerek, sőt még némi súlyt is meg lehet takarítani. Ezek az eszközök általában a minimalizmus dicső előfutárai, általában acélvázasak, viszont tíz kiló alatti tömeggel és patkófékkel rendelkeznek. Igen gyakran magas profilú, túlépített kerekek vannak rajtuk és igen vékony gumik. Tulajdonképpen nézzünk meg egy oútit és vegyük el tőle a sebességeket, aztán megkapjuk őket:

 

Ezt a minimalizmust is továbbgondolták a fixisták, akik még a racsnit is kivették az egyenletből és örökhajtóssá alakították a kerékpárjukat. Ezek a gépek eredetileg pályán, velodromokban történő versenyzésre lettek kialakítva, így geometriában eltérnek a hagyományos országútiktól: a villaszög például sok esetben annyira meredek, hogy bizonyos pedálállásnál beleér a cipő az elsőkerékbe. Az egyik leginkább terjedő bringatípus, főleg a fővárosban, lassan kezd divatot csinálni. Fékezni a láb ellentartásával szoktak, amihez némi gyakorlat és klipsz kell, emellett vannak olyan elvetemültek, akik még első patkót sem tesznek föl. Talán a legtöbb gyakorlás ehhez a típushoz kell, hiszen folyamatosan megy velünk a pedál.

Még egy kategória van, ami az országútikból indult ki, ez pedig a cyclocross, vagyis a CX. Ez annyiban különbözik anyjától, hogy terepen való villámgyors haladásra képezték ki, így vékony rücskös gumija van, illetve normális féktüske, vagy tárcsafelfogatás. Annyira fehér holló, hogy szinte átlátszó, mégis talán az egyik legjobb választás azoknak, akik haladni akarnak.

Haladjunk is tovább és essünk egy kicsit gödörbe, hiszen következnek anyáink és apáink biciklijei, a városi hulladékok. Ők már általában huszonhatos kerékkel vannak szerelve, és egy sebességgel, melyet szinte mindig egy háromsebességes agyváltóból alakított ki az idő. Ékes hajtókar és egyéb háromszáz éves technológia és az olcsó ár szériatartozék. Mivel Ausztriában már kidobáltak az összeset, ezért már tíz-húszezerért van belőle használt. Az olcsóbb márkáknak vannak új gépeik is, illetve a hipermarketek is ráálltak gyártására. A háta mögött menni olyan, mintha egy téglával megrakott Kamaz menne előttünk: lassú és veszélyes.

Ezzel végig is vettünk minden olyan kategóriát, mely az elmúlt nyolcvan évben jelen volt, viszont maradt még egy, mely az elmúlt harminc év gyereke: a mountain bikel, mostanában inkább CC, vagy XC gépek. Jó sártűrés és fékek, továbbá viszonylagos igénytelenség jellemzi őket. Fékjeik a legjobbak, amit el lehet éppen érni, illetve a teleszkóp szinte szériatartozék. Városban általában vékony gumikkal szerelik és forgalmas helyeken szinte pariban vannak az országútikkal.

Nagyjából ennyi volt...ezen kívül folyamatosan formálódnak a kategóriák, de talán ez a két poszt jó szolgálatot tehet, ha el akarunk indulni valahonna, netán kerékpárt vásárolni. Így legalább viszonylag egyszerűen el lehet magyarázni a boltosnak, hogy milyen eszköz kell, hogy egy szébb és jobb, energiahatékonyabb jövő vesszünk és ne a ködbe.