Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy közepes kaland

Jött egy bicikli. Ez önmagában még nem lenne furcsa, mivel mostanában folyamatosan jönnek-mennek. Viszont ez kivételes példány, mivel full 1990-91-es LX-szel van szerelve és nagyon szép az állapotja. Igaz, néhol vannak rozsdafoltjai, viszont az összkép igen jó. A szokásos beállítgatós és ganajozós történeten kívül viszont volt neki még egy nagy gondja: a kicsit néhol kotyogó hajtókar.

Tudtam, hogy középcsapágy-szétkapás lesz a dolog vége, pont kapóra is jött, hogy vettem monoblokk-kiszedőt, illetve kormánycsapágykulcsot. A monoblokkos játék ebben az esetben nem volt érdekes, mivel szerencsére itt is hagyományos középcsapággyal zajlott a harc.


Melynek nagy előnye, hogy lötyögés esetén általában elég csavarhúzóval, vagy egyéb nemcél szerszámmal leverni az ellenanyát (ellengyűrűt, inkább) és utána kiszedni (legalábbis kicsit kilazítani), majd bezsírozva újra behajtani az állítható csészét. Ez minden esetben a baloldalon található, mivel ott éri kisebb erőhatás a hajtókart.

Ez abból a szempontból is szerencsés, hogy némi szerencsével fönt lehet hagyni a kart és elég csak kalapálgatni a megszorításhoz. Itt nem volt ilyen szerencsém, kétszer kellett leszedni a bal kart, mivel a kalapálós módszer nem jött be, így leszedtem és bezsíroztam, de javulás nem volt. Ezután le kellett szednem a jobboldalit is és itt derült ki, hogy valahogy kilazult a fix csésze. Itt kezdtem el áldani a szerencsém, hogy meglett a kormánycsapágy kónuszához használatos kulcs, amivel meg lehetett fogni a harminchatos fix részt.

Kihajt-zsíroz-behajt-összerak, közben persze tönkretettem a nagyon szép, ezüst színű hajtókarcsavar-védőt, de az tipikus hiba ezeknél a karoknál, hogy berohad és nem lehet megmozdítani, csak trancsírozni. RIP


Most pedig a szerelés képei, hátha valaki kedvet kap egy kis zsírzáshoz.
Kezdjük is a szerszámigénnyel: két csavarhúzó, egy hegyes valami, amivel el lehet távolitani a csavart védő kupakot, racsnikulcs, 15-ös és 17-es betéttel, állítható csavarkulcs, kalapács,hajtókarleszedő és zsír.
A porvédő kitekerése után tizenötös rancsniskulccsal el kell távolítani a hajtókarcsavart:
Ezután betekerni a hajtókarleszedő célszerszámot (itt tényleg célszerszám kell, a háztáji megoldások nem nagyon működnek). Érdemes az eszközt néha megzsírozni, úgy nem akar mindig menetet vágni a karba.
Ezután kell a tizenhetes betét a racsniskulcsba és azzal betekerni a belső kisebb csavart. Ezt sok esetben igen rendesen meg kell tépni, hogy lejöjjön a kar. Ha elkezd lötyögni, az már jó, onnantól le lehet szedni. Fontos, hogy a leszedő külső anyája teljesen be legyen csavarva, továbbá a hajtókart tartó csavar el legyen távolítva. Én már téptem így ki leszedőmenet hajtókarból, nem kellemes utána leverni kalapáccsal.
Miután lejött a kar, láthatóvá válik a tengely, az ellenanya és az állítható kónusz. Ezen az ellenanyát kalapáccsal és csavarhúzóval simán le lehet verni, az állítható kónuszt pedig hasonlóképpen kicsavarni. Angol menetnél a kifelé a hátsó villától a bicikli eleje felé van a kicsavarás (nagyon remélem, hogy nem tévedtem, elég nagy hiányosságom, hogy nem tudom ezeket megjegyezni.
Utána a leszedést érdemes megismételni a fix csészével is, ehhez általában harminchatos kónuszkulcs kell, esetleg valami jó erős fogó, viszont az lecsúszhat. Általában elég a két hajtókart és az állítható csészét kiszedni, a tengelyt és a két golyóskosarat megzsírozni, majd összerakni. Az én esetemben a fix kónusz volt a gond, ezért azt is kiszedtem és megtisztogattam.
Ilyenek kiszedve, illetve ezek a képek arra is jók, hogy érzékeltessék, mekkora egy viszonylag kompakt kormánycsapágykulcs. Nem kicsi.
Ezután már csak a zsírzás és a folyamat visszacsinálása van hátra. A hajtókar végén lévő négyszögkúpot csak óvatosan szabad zsírozni, túl lehet húzni a csavart, így kitágítva a hajtókar tengellyel érintkező részét.
Ha pedig ezt túlélted, akkor bonts egy sört és menj el egy tesztkörre. Igazából, ha már szereltél kerékagyat és ott sikerült beállítani a kónuszt, akkor ez is menni fog, csak a méretek mások. Bónuszként pedig egy kép a szobámról, ahol per pillanat biciklimenhelyet üzemeltetek.
1 Tovább

Tengelyek, amik hajtanak

Új bicikli vásárlásánál, régi felújításánál sokszor lehet szembesülni azzal, hogy az egyik legfontosabb alkatrész, a hajtókar és a középrész kiválasztásánál szabványok egész tengere fölött rendelkezhetünk. Merevség és súly tekintetében kismillió lehetőség van kiválasztani az optimálisat, ami aztán rá tudja nyomni a bélyegét az egész kerékpárra. Meg persze a végső árra, hiszen párszáz forintostól egészen százhetvenezerig terjed a paletta. Ez az iromány segít eligazodni a rengetegben.


Először kezdjük a középcsapágyakkal. Itt két alaplehetőség van, az egyik a hagyományos középcsapágy, a másik pedig az iparis monoblokk. Sima középcsapágyból kétféle tengelyszabvány van (BMX-eket nem venném át, ott van még ezer, de műveltségem enyhén szólva hiányos) az egyik az ékes, itt a hajtókart egy ék rögzíti a tengelyhez, a másik pedig a négyszöges, itt egy csavarral, vagy egy anyával kell ráhúzni a kart a tengelyre. A hagyományos középrész hasonlít a kónuszos kerékagyra, itt is három fő rész van: tengely, golyóskosár, vagy csapágygolyók, illetve kónuszok. A monoblokkal szemben, ahol mindez integrálva van, karbantartás-igényességével tűnik ki, nem árt legalább évente egyszer kipucolni és beállítani a jó működés érdekében. Ezért cserébe viszont lényegesen olcsóbb a javítása, nagyjából száz forintért lehet benne golyóskosarat cserélni. A monoblokk elmegy párezer kilométert és utána kuka, mivel egy integrált rendszer, ezért nem lehet benne cserélni semmit. A mai kerékpárok elenyésző kisebbségét szerelik mostanában hagyományos középcsapágyakkal, elsősorban a legalsó, áruházi kategóriában, ha ilyet látunk, akkor érdemes köpni egyet és odébbmenni.

A monoblokkos rendszerek célszerszámot igényelnek a szereléshez, mely nem kifejezetten olcsó, míg a hagyományos középcsapágyat általában szét lehet szedni egy kalapács, egy csavarhúzó és egy állítható fogó segítségével. Van még egy harmadik szabvány is, ez az integrált tengelyes hajtómű, ennél a tengely a jobboldali hajtókar részét képezi, a csapágyak pedig külön csészékben ülnek. A legújabb trend, annyira nincs elterjedve, mivel a középkategóriában, vagy felette játszik, így nem az átlagos vásárló pénztárcájához találták ki.


A középcsapágyakat persze nem csak integráltsági fokuk és tengelyszabványuk kapcsán lehet összehasonlítani, hanem még átmérőjük, menetemelkedésük és és a becsavarás iránya szempontjából is. Van 68, 70 és 73 milliméteres szélességű, ebből a 68 a leggyakoribb, átlagos bicikliken leginkább ezzel lehet találkozni. A menetemelkedés és a csészék becsavarásának iránya szempontjából három féle lehetőség van, franciamenetes (tulajdonképpen kihalt, régi francia országútikon található csak), olaszmenetes (ez a régi olasz országútik sajátja), illetve angolmenetes, ami mostanában kváziszabvány országútik terén. A montiknál alapból csak angolmenetes, 68-as, illetve 73-mas középrészek vannak, ott szabványos volt már az első pillanatokban. Angol menetnél a hajtásoldali csésze balmenetes, míg olasznál jobb. A hajtással ellenkező oldali minden esetben jobbmenetes.

Régi oútiknál indul be igazán a káosz a szabványok terén, itt van angol, olasz és francia is. A francia igazából olyan, mintha nem lenne, így azzal, ha valaki régi Peugeot biciklit vásárol, tulajdonképpen jegyet vált a pokolba. Ha egyszer azon tönkremegy a középcsapágy, akkor rendes szívás van, ugyanis nem nagyon lehet olyan monót kapni, ami belemegy. Az olaszoknál általában olasz menet van (mily érdekes), ami szerencsére kapható mindenféle szabványból, viszont olasz négyszögtengelyesnél vigyázni kell, mert kétféle szabvány is van, az ISO, vagyis az európai négyszögkúp (Csepel, Miche, Thun és Campagnolo), illetve a japán JIS (Shimano, Ritchey és tulajdonképpen minden nem európai márka). Ezeknél a szabványoknál eltér a tengely végének méretezése, így tönkreteheti a hajtókar belsejét, mely ezután lötyögni fog és a kukában végzi.


Ezzel nagyjából sikerült is végigmenni a középcsapágyak misztikus birodalmán. Van persze egy alapelv, amit ha sikerül betartani, akkor kevesebb gond lesz: nem veszünk régi francia biciklit. Persze a Peugeot felirat jól mutat, viszont ha nincs a középcsapágyhoz alkatrész, akkor szívás. Ha valami régi olasz, akkor valószínűleg olaszmenetes lesz a csapágyazása, ha a hajtókar is valami európai márka, akkor pedig olasz szabványú lesz a tengelyrögzítés is. A Csepelboltban lehet olasz kúpos (ISO) monoblokkot beszerezni, amúgy elég ritka madarak. Vásárlás előtt pedig érdemes tájékozódni, sokat tud segíteni.

A következő cikkben tengelyszabványokról lesz szó, illetve azok hosszáról és a láncvonalról.

Stay tuned

Források:

3 Tovább

A régi agy is lehet friss, főleg, ha XT

Igen eltűntem mostanában, viszont sajnos azt sem tudom ígérni, hogy újra leszek, talán majd akkor, ha újraindul a szezon és az emberek vásárolnak majd kerékpárt. Viszont most a harácsonyom nagyjából azzal telt, hogy egy biciklit építettem, egyet meg elbontottam, ráadásul most dokumentálni sem felejtettem el (annyira, úgyhogy lesz egy pár poszt.

Elsőnek például itt is van ez a szép állapotú, kerékből bontott '91-'92. környéki XT agy, mely elég alapos felújításon esett át: lett rotorcsere, mely során lekerült a régi hetes HG/UG rotor (az egyik legszebb racsnihanggal a világon) és lett helyette egy 8-10-es, így már lehet rá modern fogaskoszorúkat is tenni. Továbbá a teljes beleseje ki lett tisztítva és újrazsírozva. Ismét meglepődtem a régi technikán, melyben még volt anyag, emellett meg szenvedtem kicsit a hülye kónusszal és ellenanyával, melyhez két darab kónuszkulcs kellett volna. Viszont szép lett az egész és boldog vagyok, hogy sikerült, mehet is majd öröklétnek készült, Altrix Warrior felnis kerékbe.

0 Tovább

Ha nincs ki mind a két kerék, vegyünk gyárit

Az előző, kicsit hosszúra nyúlt posztban sikerült kivesézni a fűzés bizonyos csínjait és bínjait, illetve megannyi előnyét. Arról mondjuk nem szólt a fáma, hogy mennyi idő megy el az optimalizálgatással és, hogy a végén a kerékszettre félretett húszezerből hirtelen negyvenezer lesz, mert kicsit többért fényévekkel jobb cucc van. Feneketlenül mély kút ez és rá is igaz, mint minden épített gépre: lényegesen drágábban jön ki, mintha csak egyszerűen vennénk egyet. Mondjuk az élmény megfizethetetlen, minden másra pedig ott a személyi hitel.

Viszont, ha ez az egész hidegen hagy, akkor érdemes körbenézni a már összerakott kerekek közt. Ehhez hasznos lehet átolvasni még kétszer az előző cikket, hiszen az alapvető tulajdonságok itt is ugyanazok: súly és merevség közt kell lavírozni, méghozzá ügyesen, emellett pedig fölkészülni, hogy pont olyan nem lesz, amilyet szeretnénk. Vagy lesz, de el kell adni érte a lakást és életünk nagy részét egy csirkeólban fogjuk tölteni a kereket szorongatva.

Ebben az esetben is van választási lehetőség, ráadásul kettő a négyzeten: lehet új, vagy használt, illetve gyári (előre elkészített és fűzött, hagyományos alkatrészekből) és gyáribb. A sima gyári kerekek általában egy gyártó (inkább matricázó, érdemes csak a joytech, novatech, *.tech iparis agyakra gondolni, melyek ugyanabból a gyárból jönnek ki, csak más felirattal) sajátmárkás termékeit összesítik, ezeket vagy bicikligyártók árulják és akkor évek munkája kideríteni, hogy mi van bennük, vagy pedig csak matricázók, mint mondjuk az itthoni Bikepositive (Gepida) és a Csepel. Azért általában, ha nagynevű termék van egy ilyen kerékben, azt feltüntetik. Ha az agy Shimano, akkor ott lesz a felirat, mint ahogy a Mavic szót sem smirglizik le a felniről. Arra viszont érdemes fölkészülni, hogy a gyárak az optimalizálásról híresek, lehet látni XT váltásos biciklin Alivio hajtókart eleget, ugyanígy van a kerekekkel is: amennyiben nem a felső kategóriában utazunk, mindig lesz valahol gyenge pont, amire oda kell figyelni. Jó agy szar felnivel, vagy szar agy, jó felnivel, emellett pedig noname küllők.


Ilyen jellegű kerekekből elég macerás mulatság megtalálni az igazit, ami ár-érték arányban is jó. Ha nem akarjuk egész életünket így leélni, akkor orientálódjunk a különféle apróhirdetéses oldalak felé, ahol elég sok egyedileg összetett, kész kerék között lehet válogatni, jó áron. Ezen gurigáknak általános ismérve, hogy valaki az egyedi igényei szerint rakta össze őket, így az adott felhasználási terület és pénztárcaátmérő függvényében a lehető legjobbat lehet kapni, nincs szűk keresztmetszet, mindhárom fontos attribútum (agy-felni-küllőzés) az adott keretet tükrözi. Viszont mivel ezek a kerekek használtak, ezért érdemes a személyes átnézést preferálni, ezzel kiszűrvén a buktatókat.


Ami fontos egy ilyen inspekció (átmegyünk latinba lassan...) során:

Az agyban a tengelyt megforgatni, hogy nincs -e berágódva. Lassan forgatva mindenhol ugyanannyi erő kell a mozgatáshoz és ne rágódjon, járjon könnyen. Ha valahol megakad, akkor jobb esetben csak a csapágygolyókkal van probléma, amit kónuszos agynál filléres történet orvosolni, a húszforintos csapágygolyó bőven megteszi, rosszabb esetben viszont a kónusz, ami már bonyolultabb, mivel egy ritkább agynál újat fölkutatni elég bonyolult. Ilyenkor, ha van tudás, érdemes szétszerelni és megnézni a kiváltó okot. Továbbá az eladó vörösödő fejét.


A hátsó agyon fontos megnézni a kazettát tartó rotort is (menetes agynál ez annyira nem fontos, ott könnyen cserélhető az egész hóbelevanc), a rotorcsere szintén nem egyszerű. Emellett sokan hirdetik fogaskeréksorral együtt a hátsó kereküket, ez általában inkább szép, mint jó, mivel a fogsor a lánccal együtt kopik, így ha már megtett párszáz, netán párezer kilométert, akkor ugrani fog rajta a lánc,így maximum szobadísznek jó.


Meg kell pengetni és feszegetni a küllőket. Ha könnyű őket összenyomni, az annyit tesz, hogy laza a kerék, így folyton nyolcas lesz benne, ami újrafűzéshez vezet. Ha pengetéskor nem adnak ki nagyjából azonos hangot, az szintén lazaságot feltételez valahol, illetve nyolcast.

Végül pedig a tengelyt kézbevéve érdemes megnézni, hogy nincs -e nagyobb tojás, vagy nyolcas a felniben. Ha valahol rendszerszintű anomália van, akkor szomorúság, de ott kell hagyni, abból már csak sok pénz múlva lesz normális kerék.

Ezek az alapvető műveletek minden használt kerék vásárlásakor érvényesek és sok múlik rajtuk, érdemes rászánni az időt rendes elvégzésükre. Viszont, ha minden stimmel, akkor lehet töredékáron két korrekt kerekünk, amiket ráadásul bármilyen baj esetén háztartási hulladékból tudunk gyógyítani. Ha esetleg a cél a minél kevesebb súly és extrémebb kinézet lennel, akkor bejönnek a nagyongyári szettek, melyek általában olyanok, hogy az ember óhatatlanul is a nadrágjába élvez tőlük, ráadásul kétszer is: egyszer, mikor meglátja, aztán mikor javítani kell őket, de abban az esetben csak akkor, ha szereti a sajtreszelős autoerotikát.


A gyári kerék egy furcsa állatfaj: általában a középkategóriában jelenik meg és könnyebb fűzött társainál tíz-húsz dekával. Ez pedig, főleg, ha nincs végtelen pénz, sokat számít: nem mindegy, hogy egy szett két kilós, vagy csak 1,8. Fűzöttbe ez a különbség akár tízezer forint is lehet, míg itt pedig megvan szinte ingyen. Emellett a kevés küllő miatt szépek és az ipari csapágyaknak köszönhetően szinte örökkévalónak tűnnek.

De hol is van a hátulütő valaminél, ami egyszerre könnyebb, szebb és örökkévalóbb, mint társai? A javításban és a stabilitásban. Olcsó gyári kerék a kevés küllőnek köszönhetően inkább csak előre jó, ahol nem nehezedik rá súly. Ha hátra is bekerül, előfordulhat, hogy mi kanyarodunk, viszont a felni marad. Érdemes egyszer aszfalton fordulni ballonos, kisnyomású gumival, ott lehet talán a legjobban megfigyelni, milyen az, mikor az ember megpróbál irányt változtatni, de a hátsója marad a helyén. Akinek ezt nincs lehetőség kipróbálni, annak elmondom egszerűen: nem jó. Sok helyen a szépség egyértelműen a stabilitás rovására megy. Ez nem annyira zavaró 50-60 kilósan, de 80 kiló fölött már okozhat gondot rendesen. Nyolcast meg talán még többet.


Nagyjából ennyit a vadító súlyról és kinézetről, jöjjön az elpusztíthatlanság, kezdjük is a küllőknél: ezek a szettek ugyanis általában speciális küllőkkel vannak szerelve, melyeket csak a gyártótól lehet rendelni, természetesen az új kerékhez viszonyított áron. Olyan ez, mint megvenni a tizenöt éves hatszázas SEL-Mercit kétmillióért, aztán, mikor elromlik benne a rádió, egyből vinni is bontóba. Lehet, hogy valami használtan olcsó, de okkal az. Előfordulhat, hogy a húszezerért vásárolt szett használhatatlanná válik egy küllőtörés miatt. Vagy lehet hozzá venni tízererért tizennyolc küllőt. Mavic-nál elég sokan panaszkodnak is erre.


Ez is főleg a hátsókereket érinti, mivel jóval nagyobb terhelés alatt van, mint az első, viszont az utolsó drágaság már mindkettőnél fekete lyukat vájhat a szívbe: ez pedig az ipari csapágyazás. A vita az iparis verzusz kónuszos agyak kedvelői közöt a történelem előtti időkig nyúlik vissza, már a tízparancsolat olajról szóló részében is található rá utalás. Lényege, hogy egyrészt már alig gyártanak megfizethető, de jó kónuszos agyat, viszont, ha már van egy, akkor elég harmincévente kétezer forintot rákölteni és újjáalakul. Hátránya viszont, hogy félévente érdemes átzsírozni és beállítani. Az iparis agyak általában teljesen zárt ipari csapágyat tartalmaznak (ki gondolta volna?), melyek képesek mindenféle felhasználói beavatkozás nélkül pár évig is elmenni, utána viszont csereérettek lesznek. És akkor jön a feketeleves, mert egy egész forma egyes versenyistálló kreativitása és szerszámparkja kell ehhez a manőverhez, ráadásul nem olcsó: a csapágy darabja kétezer környékén kezdődik, a munkadíj pedig szintén hasonló szinten mozog. Szóval egy átlagos két iparis agy csapágycseréje annyiba kerül, mint egy átlagos kétiparis agy. És akkor még nem szóltam arról, hogy az agytest tágul, és idővel nem szorul már bele a csapágy, úgyhogy kuka.


Persze ezeket a hátrányokat ellensúlyozni tudja a szépség, illetve megfelelő megoldás lehet a külön vásárlás is: hátra érdemes minél erősebb felnin három keresztre fűzött kereket tenni, mely kibír egy rajta átmenő tankot is, előre pedig mehet a filigrán, kevésküllős gyárikerék, mely ugyan szenvedni nem szeret, de meg kell tanulni megemelni a bicikli elejét a padkán.
(Néhány kép innen jött)
0 Tovább

Kormánycsapágyszerelés otthon, ingyen

Minden körülmények ellenére csak lesz szerelős poszt ezen a héten is, méghozzá egy fixi és a kis Bianchi váz okán a kormánycsapágy újrazsírozása és némi kitérés kapcsán a berohadt stucni kiszedése lesz a téma. De kezdjük is a végével, történt ugyanis, hogy a friss vázban lévő stucni kicsinek bizonyult a kormányhoz, viszont be is volt rohadva rendesen. Gondoltam, hogy a könnyebbik végén fogom meg a dolgot és kicsit tágítok rajta, hiába alu, van ott is tűréshatár. Ez annyira jól működött, hogy sikerült is letörnöm a kormányt fogó részt a közel negyven éves, ITM márkájú alkatrészről, mely aktus után másfél órát sírtam.
De nem vagyok én anyámasszony katonája, úgyhogy jött a béterv, kitörni ebből a siralomból, így szeretett fegyveremhez, a WD40-hez nyúltam (amúgy megteszi a hagyományos csavarlazító, vagy a zárolajzó-jégoldó is). Nagyjából öt fújás és egy csőfogó segítségével sikerült már elforgatni a stucnit, még kicsit akadt, így viszont a villát megfogva és a fogó nyelét kalapácsként használva sikerült kiütni a beragadt eszközt. Első napirend kész, like a boss.

Ezután jött a második  napirendi pont, a felső csapágycsésze leszedése, melyhez szerencsére már nem kellett semmilyen szupererő, egyszerűen le lehetett csavarni a csőfogóval, mely általános és egész olcsó szerszám, ha meg kell fogni valamit, vagy harmincas anyákra (not MILF) kell rászabadulni. Ez kész is volt, hézagoló leszed, csapágy kiszed és némi Brigéciolba beáztat. Brigéciol helyett amúgy működhet a forró szappanos víz, vagy éppenséggel a higító is. Annyi a lényeg, hogy az alkatrészről le kell szedni a régi zsírt és minden szennyeződést, hiszen akár néhány porszem is bemarhatja a csapágygolyókat.


Ezután a villa már simán kihúzható a homlokcsőből, így ki lehet szedni az alsó csapágyat is, mely szintén szeretne fürdeni. A szétszedés nagyjából ennyi, érdemes utána száraz, vagy zsíroldós ronggyal végigtörölni a kónuszokat és mindent, ami zsíros, a porszárazság az ideális állapot. Miközben az alkatrészek pihennek, nem szabad érintkezniük kosszal, lehet belőle gond. Miután a csapágyak befejezték a strandolást, jöhet a törölgetés és az összeszerelés.


Mindent érdemes jó vastagon bezsírozni, erre tökéletes a legegyszerűbb MOL Liton lítiumos kenőzsír, mely mind hőtűrés, mind nedvességtűrés és ár szempontjából megfelel a kerékpároknak. Lehet persze mindenféle fehér, trendi kenőanyagokkal próbálkozni, csak éppen kétszerannyiért tizedannyit adnak. A grafitosat viszont érdemes kerülni, extrém hőmérsékletekre tervezték, így biciklin folyamatosan egy tömbben lesz, ami nem kívánatos. A zsírt érdemes egy injekciós fecskendőbe felszívni és abból kis gömböket tenni a felületekre, így roppant precízen lehet adagolni és tényleg csak oda megy, ahova kell.


Alsó kónusz megken, csapágy vissza, annak a tetejére még egy kis zsír, villa vissza homlokcsőbe, felső kónusz megken, csapágy vissza, zsír, villanyak menetes része megzsíroz, záróanya föl, passzentosra beállít. Itt érdemes a villanyakat és a lábakat megfogva bemérni, hogy hol van az az állapot, mikor már nem kotyog a villa, viszont nem is akad. Érdemes párszor körbeforgatni, így mindenhol lesz kenés. Ezután jönnek a hézagolók, ezeken általában van egy kis nyelv, ez pont illeszkedik a nyakban lévő vájatba és gátolja az elfordulást. Már csak a kontraanya van hátra, melynek meghúzása közben az alsó anyát ellentétes irányba kell húzni, így kellőképpen közrefogják a hézagolót és nem állítódnak el a kónuszok.


Ezután már csak a stucnit kell visszarakni a villába, persze a kormányszár szárának (direkt írtam) alapos megkenése után, hogy többet ne rohadjon össze. Később, amint fölkerült a villára a fék és a kerék, érdemes behúzott elsőfékkel megbillegtetni a biciklit, hogy kiszűrjük az esetleges kotyogásokat és jöhet a sör. Ha be volt rohadva az előző stucni, akkor legalább három.

0 Tovább

Háromsebességes fixi, agyváltóval

És nagyjából a nyolcadik napon megteremtetett. Agyváltó lusta örökhajtósoknak, vagy hegyen lakóknak. A Sunrace Sturmey-Archer S3X, egyenesen Tajvanról, melyet itthon persze nem nagyon lehet kapni. Egy megoldás arra a problémára, melyet sokan föltettek, sőt, még a nagy Sheldon Brown is írt róla. Amúgy kellemesen úri cucc, 130-150 dollár között indul és, ha egyedi fixi kell, akkor biztos megéri az árát.

0 Tovább

Városba, egyszerűt

Sokan hisznek a minél több sebességben, a különféle agyonkomplikált fékrendszerekben és egyébként is, a minél bonyolultabb kerékpárokban. Pedig átlagos városi használatra, főleg egy ilyen viszonylag lapos városban, mint Budapest, bőven elég lehet egy háromsebességes agyváltó. Persze azért a letisztultság mellett megfigyelhető ezen a biciklin a bonyolultság is, mivel görgősfékekkel van szerelve, melyek ugyan viszonylag kevés karbantartást igényelnek, viszont ezért cserébe nem árt, ha a kerékagy és a váz föl van készítve ezek fogadására.

0 Tovább

Kerékpáros arcképcsarnok: a rekreációs biciklis

A  sorozatban a budapesti kerékpáros közlekedés tipikus résztvevőit szeretném bemutatni mindenki okulására. Szinte minden, első látásra különbözőnek tűnő kerékpáros besorolható valamelyik alfajba, ha van rajta kirívó és látható elem, ha nincs. Persze a kategorizálás öregíti a bőrt és halálos addikciót okoz, szóval jobb rá sem szokni. Ezen írásokat is kérlek vegyétek úgy, hogy egyszerű szórakozásnak születtek, nincs szándékomban megbántani senkit.

 

Hétvége van, kék az ég és zöld a fű, csicseregnek a madarak és mindenki menekül a városból, csak egyvalaki nem: a rekreációs biciklista. Ő ilyenkor jön elő, mint giliszta, eső után és szemmel láthatóan élvezi a tekerést. Mi pedig csak nézzük és nem értjük, hogy mit keres egy kacsacsalád a járdán, valamelyik forgalmas út mellett. Szokott megjelenési formájához tartozik a gyerek és a feleség, családostul tekernek a benzingőzben.

Eszközeik általában valamelyik hipermarket nevét viselik magukon, viszont általában nem a legrosszabb kategóriát hajtják, inkább az alsó közepét, hiszen az élményért tekernek pár órát. Margit-sziget, Városliget, egyebek. Csak néha egy kicsit eltévednek, vagy nem tudják, hogy a Margit-sziget bejáratánál lévő, mechanikus falloszt ábrázoló szobor igazából egy dimenziókapu és legközelebb már egy főút szélén vannak, a járdán. Mivel nem rutinos közlekedők, általában ez elég katasztrofálisan szokott elsülni, a gyalogosok és a haladni akarók rovására.

Hozzájuk tartoznak még a trekkingesek, kik szintén kacsázó, lassú mozgásukról ismeretesek és szinte kikerülhetetlenek, bár itt már érzem magamon, hogy olyan vagyok, mint bizonyos Totalcar-os újságírók, akiknek szintén makk formájú daganat nő az agyában, ha valaki tötymörög. Amúgy a hobbisták egyből felismerhető bagázs, rikít róluk, hogy jót akarnak, csak nem a megfelelő helyen keresgélnek. Öltözetük  technikai, bukósisakkal  és teljes kreszkompatibilitással, továbbá páni félelemmel rendelkeznek.

Lehet, hogy túl erős szavakat használtam ezzel a csoporttal kapcsolatban, viszont kerékpárosként és kommjúterként a haladás híve vagyok, továbbá nem egyedül gondolom azt, hogy a városi biciklizés az a-b pont közötti közlekekedésre való. Viszont mindenki, aki nem ezt teszi, úgy gondolja, hogy a kétkerekűek egyetlen célja a szórakozás és ez igazából egy hobbi, komoly ember autóval jár. Eme gondolatok miatt viszont a város hobbizóna lett, mindenhol maximum tizenöt kilométeres tempóval. Így megoldják, hogy a családok nyugodtan tekerhessenek a Hungária körúton, viszont megfojtják azt, aki adott esetben inkább negyvennel menne dolgozni. Ez van, változás sajnos nem lesz, talán majd, ha hét közben is néha biciklire ülnek ezek a családok, szóval hajrá!

0 Tovább

Ráró, az Orosz a spájzból

A mai poszt rendhagyó lesz, ugyanis nem az én billentyűzetemből folyt ki, hanem egy kedves tumbász kollégáéból, olvassátok szeretettel a mai vendégelőadót, Kaltit:

 

Hozzá van nőve a seggemhez az autó, de a spúrságom kimondatta velem: kell egy bringa, hogy itt a faluban legyen mivel rohangálni nyáron, ne kelljen mindössze 1 kilométeres távokra beülni az autóba. Ez egész addig nem kezdett materializálódni, míg le nem mentem valamiért a szomszéd pincéjébe és meg nem láttam egy lepukkant bringát. Rá egy hétre felhoztam onnan és atomjaira szedtem. (A projekt eddig 1000 forintnál tart, azt mondta vihetem annyiért, amennyiért 1975-ben vette.)

 

 

Tízensok éve a pincében állt, így meglepően könnyen jöttek a csavarok, pár helyen volt csak szükség fékfolyadékra (sárvédők, hajtókar). A kormánycsapágy golyói az ölembe hullottak, így azokat nem, hogy cserélni, hanem pótolni kellett. Viszont semmi nem volt kivállasodva, megvolt mindene, úgy nézett ki a dolog, hogy egy alapos petróleumfürdő és átkefélés után lehet is mindent újrazsírozni és összerakni. Másnap már a helyén volt az első villa, azonban a középrésznél megütköztem. Összeraktam, meghúztam a kónuszokat, elkezdtem átforgatni és... Zörgött, akadt, karcosan ment. Szétszedtem újra, hátha rosszul raktam össze, de nem, minden a helyén. Újra megzsíroztam, újra összeraktam és megint szorult.

 

 

Újabb szétszedés után vettem csak észre, hogy a lánctányér felőli kónuszon kis vájatok vannak. A másik kónusz hibátlan volt, elforgatva rajta a golyóskosarat gyönyörűen ment. Ekkor jött az első és egyetlen nagy harc a Ráróval kapcsolatban: alkatrészt kell szereznem. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, lévén, hogy ez egy orosz bringa, ráadásul 36 éves. Honnan szerzek ehhez alkatrészt? Végül a Budafoki úton lévő Kalandsport üzlet tudott segíteni, akik 3 hét alatt előástak nekem egy komplett középrészt, új perselyekkel, tengellyel, golyóskosárral, kónuszokkal. 1500 forintért. Közben vettem két új alumínium felnit, hátul kontra van. A két felni összesen 7500 forintba került. Kellett két új külső is (2600 forint), mivel az oroszok a coll-t kicsit máshogy értelmezik, így az eredeti Taurus gumik nem mentek fel az új felnikre. Pedig 28 coll mind a kettő. Elkezdhettem végre összerakni, meg volt hozzá szinte mindenem, kivéve a pedálokat. Így hetekig csak állt pedálok nélkül, de legalább a saját lábán. Hosszas kutatás után baráti körből előkerült két pedál is (nem jó rá a montik pedálja, még mielőtt..), így végre járóképes lett.

 

 

Az első méterek kicsit megijesztettek, aztán rájöttem, hogy túl feszes lett a lánc, így a hátsókereket kicsit előrébb kellett hozni. Persze hosszú fél órákat töltöttem el ezzel is. Jöhetett az első olyan próbakör, amit az udvaron kívül tettem meg (persze táskányi szerszámmal a hátamon), de a stucnin kívül semmi nem lazult meg. Utólag eszembe jutott, hogy az sem meglazult, hanem én nem húztam meg. Fémig csiszoltam az eredeti sárvédőket, láncvédőt, kapott két réteg matt akril festéket (1200 forint). Az eredetileg dinamós rendszert kidobtam a kukába, 700 gramm volt a dinamó (körülbelül 70 éves darab), így bár nem szép, de műanyag vackokat fogok feltenni.

 

 

Ja persze, a külcsín. Mindenki próbált rábeszélni, hogy fessem újra az egész vázat, de amikor megláttam a pincében porosan, ütött-kopottan, már láttam magam előtt csillogó felnikkel és kormánnyal, szép új sárvédőkkel, viszont fellelési állapotú vázzal. Így történt, hogy csak az erősen rozsdás pontokat kezeltem. Van, akinek nem tetszik, nekem nagyon bejön és ez a legfontosabb. Nem mellesleg így csökkentettem a lopás esélyét, mégis, ki a fene akar egy ilyet elkötni? Szerintem sikerült némi stílust is szorítani belé ezzel, maradtak az eredeti fehér markolatok a kormányon, a bőr váztáska, a saját sárvédői (igaz, a hátsó megrövidítve). Így lehet 15 ezer forintból egy vidéki használatra tökéletesen alkalmas, üzembiztos biciklit csinálni némi munkával, idővel és lelkesedéssel.

 

 
1 Tovább

Bicikliúton rendőrt gázolni

Tumblerről lopott videó, melyben egy, a kerékpársávot nem használó és ezért megbüntetett úr mutatja be, hogy mennyire veszélyesek ezek a sávok és milyen érdekes az a gyakorlat, hogy a biciklistát büntetik meg az életveszélyes sávok ignorálásáért, nem pedig azt, aki életveszélyessé teszi őket. Mintha csak Budapestet látnám. Vagy Nyíregyet. vagy bármelyik szabadon választott magyar települést.

 

0 Tovább
«
12

wunderbike

blogavatar

Biciklik és amik hozzájuk tartoznak: szerelés, kultúra, életmód és az árnyoldalak.

Utolsó kommentek