Triál és hátraszaltó női városi kerékpárral.

Ez a videó elég erős bizonyíték a kerékpáros társadalom betegségére. Egy úriember fogott egy régi, női váz városi biciklit és úgy gondolta, hogy biztos jó lesz triálra. Végülis jó lett.

0 Tovább

Tengelyek, amik hajtanak

Új bicikli vásárlásánál, régi felújításánál sokszor lehet szembesülni azzal, hogy az egyik legfontosabb alkatrész, a hajtókar és a középrész kiválasztásánál szabványok egész tengere fölött rendelkezhetünk. Merevség és súly tekintetében kismillió lehetőség van kiválasztani az optimálisat, ami aztán rá tudja nyomni a bélyegét az egész kerékpárra. Meg persze a végső árra, hiszen párszáz forintostól egészen százhetvenezerig terjed a paletta. Ez az iromány segít eligazodni a rengetegben.


Először kezdjük a középcsapágyakkal. Itt két alaplehetőség van, az egyik a hagyományos középcsapágy, a másik pedig az iparis monoblokk. Sima középcsapágyból kétféle tengelyszabvány van (BMX-eket nem venném át, ott van még ezer, de műveltségem enyhén szólva hiányos) az egyik az ékes, itt a hajtókart egy ék rögzíti a tengelyhez, a másik pedig a négyszöges, itt egy csavarral, vagy egy anyával kell ráhúzni a kart a tengelyre. A hagyományos középrész hasonlít a kónuszos kerékagyra, itt is három fő rész van: tengely, golyóskosár, vagy csapágygolyók, illetve kónuszok. A monoblokkal szemben, ahol mindez integrálva van, karbantartás-igényességével tűnik ki, nem árt legalább évente egyszer kipucolni és beállítani a jó működés érdekében. Ezért cserébe viszont lényegesen olcsóbb a javítása, nagyjából száz forintért lehet benne golyóskosarat cserélni. A monoblokk elmegy párezer kilométert és utána kuka, mivel egy integrált rendszer, ezért nem lehet benne cserélni semmit. A mai kerékpárok elenyésző kisebbségét szerelik mostanában hagyományos középcsapágyakkal, elsősorban a legalsó, áruházi kategóriában, ha ilyet látunk, akkor érdemes köpni egyet és odébbmenni.

A monoblokkos rendszerek célszerszámot igényelnek a szereléshez, mely nem kifejezetten olcsó, míg a hagyományos középcsapágyat általában szét lehet szedni egy kalapács, egy csavarhúzó és egy állítható fogó segítségével. Van még egy harmadik szabvány is, ez az integrált tengelyes hajtómű, ennél a tengely a jobboldali hajtókar részét képezi, a csapágyak pedig külön csészékben ülnek. A legújabb trend, annyira nincs elterjedve, mivel a középkategóriában, vagy felette játszik, így nem az átlagos vásárló pénztárcájához találták ki.


A középcsapágyakat persze nem csak integráltsági fokuk és tengelyszabványuk kapcsán lehet összehasonlítani, hanem még átmérőjük, menetemelkedésük és és a becsavarás iránya szempontjából is. Van 68, 70 és 73 milliméteres szélességű, ebből a 68 a leggyakoribb, átlagos bicikliken leginkább ezzel lehet találkozni. A menetemelkedés és a csészék becsavarásának iránya szempontjából három féle lehetőség van, franciamenetes (tulajdonképpen kihalt, régi francia országútikon található csak), olaszmenetes (ez a régi olasz országútik sajátja), illetve angolmenetes, ami mostanában kváziszabvány országútik terén. A montiknál alapból csak angolmenetes, 68-as, illetve 73-mas középrészek vannak, ott szabványos volt már az első pillanatokban. Angol menetnél a hajtásoldali csésze balmenetes, míg olasznál jobb. A hajtással ellenkező oldali minden esetben jobbmenetes.

Régi oútiknál indul be igazán a káosz a szabványok terén, itt van angol, olasz és francia is. A francia igazából olyan, mintha nem lenne, így azzal, ha valaki régi Peugeot biciklit vásárol, tulajdonképpen jegyet vált a pokolba. Ha egyszer azon tönkremegy a középcsapágy, akkor rendes szívás van, ugyanis nem nagyon lehet olyan monót kapni, ami belemegy. Az olaszoknál általában olasz menet van (mily érdekes), ami szerencsére kapható mindenféle szabványból, viszont olasz négyszögtengelyesnél vigyázni kell, mert kétféle szabvány is van, az ISO, vagyis az európai négyszögkúp (Csepel, Miche, Thun és Campagnolo), illetve a japán JIS (Shimano, Ritchey és tulajdonképpen minden nem európai márka). Ezeknél a szabványoknál eltér a tengely végének méretezése, így tönkreteheti a hajtókar belsejét, mely ezután lötyögni fog és a kukában végzi.


Ezzel nagyjából sikerült is végigmenni a középcsapágyak misztikus birodalmán. Van persze egy alapelv, amit ha sikerül betartani, akkor kevesebb gond lesz: nem veszünk régi francia biciklit. Persze a Peugeot felirat jól mutat, viszont ha nincs a középcsapágyhoz alkatrész, akkor szívás. Ha valami régi olasz, akkor valószínűleg olaszmenetes lesz a csapágyazása, ha a hajtókar is valami európai márka, akkor pedig olasz szabványú lesz a tengelyrögzítés is. A Csepelboltban lehet olasz kúpos (ISO) monoblokkot beszerezni, amúgy elég ritka madarak. Vásárlás előtt pedig érdemes tájékozódni, sokat tud segíteni.

A következő cikkben tengelyszabványokról lesz szó, illetve azok hosszáról és a láncvonalról.

Stay tuned

Források:

3 Tovább

Hogyan (ne) hirdessünk biciklit

Mostanában, hogy a piac kicsit elindult, köszönhetően a drága benzinnek és annak, hogy végre a kedves vezérek is felismerték, hogy a BKV, mint olyan, tulajdonképpen nincs, egészen beindult a kerékpárpiac. Míg eddig általában nyár végéig, ősz elejéig tartott a szezon, addig most úgy tűnik, hogy még januárban is van vásárló. Persze a kínálati oldal sem hagyja magát, így megannyi hirdetéssel lehet találkozni a különféle oldalakon. Ezek közül emelkedik ki a két hagyományos apróhirdető-óriás, az Expressz és az Aprónet. Közös bennük, hogy nem kifejezetten szubkultúrára vannak szabva, illetve megannyi smittpál garázdálkodik rajtuk.


A két nagy biciklis aprón (Bikemag Apró és Testbike Bolha), szerencsére annyira nem durva a helyzet, például az átlag reklámozó le tudja írni a monteinbike mounteinbeike mountainbike szót. Ez igen becsülendő, így legalább tudjuk, hogy olyan emberrel állunk szemben, aki egyszerre tud írni és olvasni és valószínűleg beszélni is. Ha még esetleg képes telefonszámot, vagy emailcímet is megadni, akkor már szinte biztos, hogy egy géniusszal hozott össze a sors. Enélkül kicsit olyan a vásárlás, mintha valaki rejtett számról csörgetne minket. Mindenféle egyeztetések során persze fontos a telefonszámcsere, az kevésbé eldobható, mint egy mélcím, meg legalább valósidejű kommunikációt biztosít.


Ha ezek ki vannak pipálva, akkor fontos lehet egyből megtudni, hogy merre van az eladó eszköz és milyen átvételi módozatok vannak. Rossz, mikor kiderül, hogy az általunk kinézett gép csak és kizárólag Taktaharkány és Taktaszada határában vehető át, míg mi Győrből mennénk. (Itt zárójelben és gyorsan kitérnék arra, hogy biciklit kezdőként CSAK személyes átvéttel szabad venni. A postázás szíváshoz vezet, mégha az ár Veszprémben egy tízessel olcsóbb is, mint Pesten. Egy monoblokkcsere alkatrésszel olyan ötezer forint, hogy csak egy szép és sarkalatos példát említsek, arról nem is szólva, hogy a méretet úgy a legkönnyebb levenni, ha rajta ülünk.) Egy hirdetésben mindenképpen fontos feltüntetni ezt, így legalább nem raboljuk a vásárló idejét és hívás esetén ők sem a miénket. Hasonló tényező az ár is: ha valahol nincs feltüntetve, nem látják azok, akik ár szerint rendeznek. Az alku lehetőségét érdemes szintén föltüntetni és belekalkulálni az árba. Ha valamiből ki kell jöjjön harmincötezer, akkor érdemesebb harminchétbe föltenni, így lehet kicsit engedni. Ha nincs alku azt érdemes szintén megjegyezni, elég sokat vannak, akik véletlenszerűen próbálnak alkudni mindenből, ezeket gyorsan el lehet így hajtani.

Információk magáról az eszközről


Érdemes körbejárni a gépet és megnézni a váz állapotát, a csapágyazásokat, illetve megpróbálni kihúzni az üléscsövet, meglazítani és megmozgatni a kormányszárat. Ha valamelyik be van rohadva, máris kevesebbet ér a portéka. Ilyenkor lehet eldönteni, hogy a becsület a fontos, vagy a madárfogás. Általában a becsület fontosabb, főleg, ha az ember szeretne még bármit eladni és nem rajongója a törött csontoknak. Emellett a bejáráskor fontos összegyűjteni az alkatrészek típusát. Ha valaki laikusként árul, legalább az alkatrészeken található feliratokat írja le. Így egyrészt kereshető lesz a hirdetés és arra a típusra indexelik a keresők, másrészt nem kell telefonokat vesztegetni annak megtudakolására, hogy mi is van a gépen. Sok vevő, aki képben van azzal, hogy mi kell neki, nem fog kisfelbontású képeket nézegetni, hogy megtudja, mi van a hátsó váltóra írva. Dobja és megy tovább.

Ha már képet és kisfelbontás, akkor itt jöhet a kedvencem, a hajtással ellenkező oldalról, sötétben fényképezett bicikli, természetesen szigorúan 640x480-as felbontásban. És innentől fogva lehet az full XTR-es karbon csoda is tízezerért, érdeklődést vesztek. Egy bicikliről, ha csak két képet lehet csinálni, akkor legyen egy nagytotál a hajtásoldalról (ahol látszik a váltó és a hajtókar, illetve az átdobó, meg a fogaskeréksor) és egy szemből (ahol látszik a fékkar, a váltókar és az elsőfék, meg az első villa). Ebből a két képből elég jól meg lehet már állapítani, hogy mi van a biciklin és milyen állapotban. Ha esetleg van harmadik kép, akkor az a hajtókar-első átdobó-hátsó váltó triumvirátust ábrázolhatja közelről, a negyedik pedig a vázon lévő matricákat, egyebeket. Innentől már fakultatív, mindenki az fényképez, amit akar. A lényeg, hogy legyen rajta információ alkatrészekről és állapotukról.


Napi 3-400 apróhirdetést nézek meg és én is szoktam hirdetni, néha több, néha kevesebb sikerrel. Így sikerült elég nagy tehetségre szert tennem a szar hirdetések kiszűrésében. Ahol ugyanis már a cím is csak annyit tartalmaz, hogy Shimano, akkor egyből lehet tudni, hogy az biza valami SIS-es alap trágyadomb lesz. Ha nincs kép, akkor az ugye alapból felejtős, ha valahol meg túl sok termék van feltüntetve, vagy éppen túl jó bicikli túl jó áron, ott valami árussal állunk szemben, ahol azért a bizonyos shimano márkájú bicikliért is pénzt kérnek.

Az elején nehéz lehet jó hirdetést föladni, viszont ilyenkor segíthet a konkurencia tanulmányozása. Átlag tízből már lehet találni két-három olyat, amit mi is szÍvesen fölhívnánk. Na őket kell egy kicsit elemezni.
0 Tovább

Elkerülni az időjárást

Az alábbi cikk már lassan két éves, akkor volt májusban némi tél, ami lehet, hogy az idei évre is jellemző lesz. Elsősorban mérsékelten hideg időhöz ad tanácsokat, de mivel az átlagos városi biciklis ritkán keresi kenyerét futárkodással, ezért nem is megy annyit, hogy túl kéne komplikálni a ruházkodást. Egyedül a térdre érdemes kiemelten figyelni, szétvágott polársállal, vagy valami egyéb térdvédőel, mert még a leggazdagabb grammániásnak is sokba kerül a titánból készül protézis.
Öltözködés a májusi armageddonban

Két nap biciklivel. Ennyit sikerült közlekednem a csodálatos májusi télben ahhoz, hogy dögrovás kerülgessen. Persze kellett nekem nem nézni az időjárásjelentést és egy szál pulóverben elindulni otthonról. Többek között ennek is volt köszönhető a viszonylag hosszú kihagyás a blog életében, mely remélhetőleg már elmúlt. De térjünk is vissza az alaptémához, vagyis a megfelelő ruházathoz.

A kerékpáros legnagyobb ellensége a szél. Sokan úgy gondolják, hogy a hideg, de igazából az csak járulékos baj. Az elsődleges probléma mindig a fújdogáló, illetve néha orkenerejűvé növő légmozgás. Mindig jelen van, főleg nagyobb sebességnél. Ha meg ellenünk dolgozik, akkor még rosszabb. De mit lehet tenni ellene?

Elsősorban minden kiálló alkatrészt burkolni: a kézre kesztyű, a nyakba sál, ha mínuszba megy az idő, akkor pedig arcmaszk és szemüveg. Így le lehet fedni a test legfőbb hőpárologtató pontjait, ezzel pedig ugrásszerűen megnő a melegérzet. Ezen ruhadarabok már viszonylag olcsón hozzáférhetőek technikai anyagból, a kesztyűnél érdemes a softshell-jellegűeket előnyben részesíteni egy bizonyos hőmérsékletig, ezt általában meg lehet találni a csomagoláson. Fontos belekalkulálni a vásárlásba, hogy a menetszél drasztikusan csökkenti a hőérzetet, így egy mínusz öt fokig jó kesztyű általában olyan nulla fokig kényelmes.


A sál szintén fontos, főleg férfiembereknél, ahol egy nyakig behúzott cippzár elég jól be tud akadni a borostába. Elsősorban tömítő szerepet lát el, érdemes inkább természetes anyagból készültet választani, mely ugyan annyira nem vezeti jól a nedvességet, de nem is felmosórongynak kell használni. Emellett a sapka szintén jó találmány, főleg, ha még haj is kell tíz év múlva. Itt egy bizonyos hőhatárig szabadfoglalkozás van, utána érdemes motocross-os arcvédőt (vagy TEK-eset, más néven balaklavát) húzni, mely fedi a füleket és a képet.


Végső soron pedig a felsőruházat, melynek hiánya jelenlegi állapotom okozza: itt jó, ha sikerül beszerezni valami könnyebb szél -és esőruhát, ami mindig a táskában van, így gond esetén azonnal előrántható. Ősszel és tavasszal softshell elég célszerű, mivel amellett, hogy állja az elemeket, még valamennyire lélegzik is. Ha pedig már meleg van, akkor valami egyszerűbb, membrános, vékony ruhaneműt érdemes tartani magunknál.

A biciklis lét egyik legfontosabb eleme az öltözködés, még nyáron is. Nagyon fontos, hogy olyan ruhaneműt hordjunk, amiben lehet mozogni és megfelelő védelmet nyújt. Emellett, mint ahogy a forgalomban, az időjárásban is két lépéssel érdemes előre gondolkodni és akkor nem érhet baj. Ellenkező esetben viszont jön a nátha és a torokfájás.
0 Tovább

Főnixként, hamvakból (Specialized Hard Rock Cruz)

Még a legutolsó devecseri túrám alatt sikerült megszereznem őt, valami Altus szettes Giant mellől, a kettőt egészen olcsón. A Giant viszonylag gyorsan elment, de ő pihent egy darabig nálam, vagy talán fél évig is. A váz ugyan jó volt, a Specialized és a Tange felirat is sokat sejtetett, viszont a rajta lévő szett elég rendesen rohadt már.


Amúgy valaha a középkategória közepe lehetett, Suntour váltással, Sakae hajtókarral és Dia Compe fékekkel. A Joytech-Araya kerekeknek szintén mennie kellett, pedig az Araya, mint márka szimpatikus számomra. Majd beépülnek ők is valahova. Viszont nagyjából mindent megvett a rozsda a kerekeken és a vázon kívül. Karácsonykor, mikor nekikezdtem már úgy indult a játék, hogy a nyeregcső gyorszárának fogantyúja egyszerűen letört, ennek fényében kész csoda, hogy ilyen állapotban megmaradt a váz.


Sajnos a szétszedésről nem nagyon van fénykép, pedig az alatt a fél nap alatt, míg a bontással szenvedtem, igazán lehetett volna időm megörökíteni a csodálatos folyamatot. Szenvedtem vele, de végülis sikerült mindent leszedni. Utána jött a tanakodás, hogy mit lehet vele kezdeni, szettem különösebben nem volt, de szerencsére még áru igen, úgyhogy hagyott nekem egy kis időt a sors.


Nézegettem a szokásos piactereken, inkább kevés, mint sok sikerrel, hiszen, ha nem magának épít az ember, akkor bizonyos, racionalitásra vonatkozó kereteket be kell tartani. Itt szerencsére annyira nem voltak megszorítások, de mostanában elég nehéz régi, de működőképes alkatrészeket találni. Amit pedig csinálni akartam, ahhoz mindenképpen ez kellett. Az általam roppant módon kedvelt Deore LX-XT vonalat lőttem be most is, mint általában annyiszor, szerintem továbbra is ez a leginkább használható szett.


A keresgélés elindult, viszont mindenhol arcátlan ajánlatokkal lehetett találkozni, sajnos viszonlag ritka, hogy úgy jöjjenek ezek szembe, hogy egy ilyen projekt számára is az elfogadható árkategóriába essenek. Aztán sikerült találni, ráadásul rögtön mindent. A megrendelés megtörtént és eljött a várakozás ideje. Emellett a Nakita elment, szóval hirtelen elég sürgetővé vált minden. Szerencsére épségben megérkezett az egész cucc, én pedig föl tudtam menni értük érdre. Elég viccesen néztem ki a hazaúton a vállamon átvetett vázzal, viszont sikerült baleset nélkül visszaérni pestre.


Aztán pedig össze is rakni, melynek egy részét itt lehet megtekinteni, illetve Facebook-on, ahol még irtózatos mennyiségű kép található, bár sajnos olyan minőségűek, amilyenek, a telefonom fényképezőrésze egyszerűen nem méltó ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű biciklit meg tudjon örökíteni.
0 Tovább

Hogyan fogy el egy bicikli egy év alatt

Az alábbi videót az MK Facebook oldalán találtam és egy biciklit mutat, amit New York-ban kilakatoltak egy évre a Soho egyik forgalmas utcájában. Egész jól bírta, nagyjából három hónapig nem is történt vele semmi. Gyanítom, hogy itthon egy hétig sem lenne kint, hanem nyom nélkül elenyészne.

(innen)

Ez pedig egy témába vágó poszt a lakatolásról.

0 Tovább

Hátsó váltó, darabokban

Az alábbi képen egész jól meg lehet szemlélni egy átlagos hátsóváltó felhasználók által is szervizelhető részeit. Ilyesmi takarítást akkor érdemes végezni, mikor már elkezd akadni a sok mocsoktól a váltógörgő és ezzel együtt hátrafelé tekeréskor előreugrik a váltó a beragadt görgőktől. Ilyenkor érdemes szétnyitni a láncot, leszerelni a váltót és a kanalat (amiben a görgők vannak) szétnyitni. A görgők általában csúszócsapágyasak, szóval nem gurul szét semmi, egyszerű Brigéciolos áztatással olyanná válik a váltásérzet, mintha új lenne.

0 Tovább

A régi agy is lehet friss, főleg, ha XT

Igen eltűntem mostanában, viszont sajnos azt sem tudom ígérni, hogy újra leszek, talán majd akkor, ha újraindul a szezon és az emberek vásárolnak majd kerékpárt. Viszont most a harácsonyom nagyjából azzal telt, hogy egy biciklit építettem, egyet meg elbontottam, ráadásul most dokumentálni sem felejtettem el (annyira, úgyhogy lesz egy pár poszt.

Elsőnek például itt is van ez a szép állapotú, kerékből bontott '91-'92. környéki XT agy, mely elég alapos felújításon esett át: lett rotorcsere, mely során lekerült a régi hetes HG/UG rotor (az egyik legszebb racsnihanggal a világon) és lett helyette egy 8-10-es, így már lehet rá modern fogaskoszorúkat is tenni. Továbbá a teljes beleseje ki lett tisztítva és újrazsírozva. Ismét meglepődtem a régi technikán, melyben még volt anyag, emellett meg szenvedtem kicsit a hülye kónusszal és ellenanyával, melyhez két darab kónuszkulcs kellett volna. Viszont szép lett az egész és boldog vagyok, hogy sikerült, mehet is majd öröklétnek készült, Altrix Warrior felnis kerékbe.

0 Tovább

100.

És elérkezett vala a századik poszt. Igaz, lényegesen több idő kellett hozzá, mint reméltem, de ember tervez, aztán pedig történik valami, vagy jó vagy rossz. Ami mindenképpen jó, hogy azért némi közösség elkezd szerveződni a blog körül és vannak olyanok, akiket érdekel amit csinálok, tulajdonképpen ez hajt. Meg a szilva tejjel, de azt csak a MOL miatt csinálnám.


Amit mindenképpen pozitívnak találok, hogy úgy érzem, sikerült valamit adnom a közösségnek és remélem tényleg hasznosnak találjátok az oldalon található információkat, talán sikerült pár látogatónak segíteni, hogy tisztábban lásson ebben a katyvaszban, amit kerékpározásnak neveznek. Remélem, hogy pár embert sikerült rávenni arra, hogy magának szereljen, vagy ha eddig csak kis javításokat eszközölt, akkor talán a blog hatására nekivágott néhány nagyobbnak is.

Nagyjából öt éve én is hasonlóképpen kezdtem. Először kellett egy bicikli, kocsmázni (mi másra, persze), elmentem a teszkóba és vettem egyet. Aztán, mint az áruházi kerékpárok általában, ez is elkezdett rohadni, úgyhogy elindult a költés, szépen lassan szinte minden lecserélődött rajta, persze a lehető legolcsóbbra, de így is fényévekkel jobbra, mint ami eredetileg volt. Nagyjából a kerékpár árával megegyező összeget költöttem rá, mikor úgy éreztem, hogy ebből elég és kell egy új hátas. Elkezdtem bújni az interneteket, hogy mit érdemes venni, illetve, hogy mi a legolcsóbb, már biciklinek nevezhető eszköz. Iwiwen találtam egy Schwinn-csepel ranger fully-t, mely egy darabig szolgált, viszont súlyában egy kamion veszett el.


Később, mikor ez már kevésnek bizonyult, rábukkantam egy Merida Dakar 670-re, CroMo vázzal és full Acera szettel, nagyjából harmincezer forint környékén, amit megvettem. Ezután történt a tényleges átváltozás, mivel az Acera presztízsértéke nagyjából nulla. Elkezdtem vadászni olcsón tulajdonképpen mindent, illetve csak egy hátsóváltót. Nagyjából fél éven belül már annyi alkatrész gyűlt össze, hogy kijött belőle egy másik bicikli, melyet már nagyrészt én raktam össze és a Dakar elment. Helyette lett egy MATTS, szintén merida, már nagyrészt Xt meg LX cuccokkal, illetve projektként átalakult a tecsós egy háztartási hulladékokból készült patkány egysebivé, mely nagyjából egy napot élt, utána ellopták.

Később a Matts üléscsövével is így történt, ekkor azért elég hevesen anyáztam, viszont találtam nagyjából az ülés és a cső árában egy Scott YZ4-es vázat Bikemag aprón, ami még méretben is jó volt. Áttettem rá a cuccokat már tulajdonképpen egyedül és folytatódott a bővítgetősdi. Került rá egy oktás LX hajtókar, így már teljesen LX-XT lett a váltás meg a hajtás. Ekkor jött a hazaköltözés és nyílt egy országútis oldalág egy nyolcvanas évek végi MBK (Motobécane) személyében. Suntour-Shimano vegyesvágott, kis váz, fordított-vágott koskormány. Szintén ezzel egyidőben szembesültem azzal, hogy nem találok munkát, így a scottot elkezdtem hirdetni. Ez elég sokáig tartott, a végére pedig csak alkatrészenként tudtam nagy nehezen eladni. Nagyjából egy évem és százötvenezer forintom volt benne, a végén pedig örültem, hogy sikerült megkapni érte a hatvanat.

Mindeközben persze az MBK-t nyúztam és belemerültem az országúti szettekbe, melyek azért kicsit többen vannak és bonyolultabbak, mint a montisok, főleg a szabványok híján. Ez a merülgetés tartott egy darabig, mikor szólított a kötelesség és elhagytam az országot, hogy ne haljak éhen. Következett egy rövid manchesteri kitérő, persze nem kerékpár nélkül, először valami fos Raleigh alu monti, majd később egy Diamondback össztelós, utána pedig egy Sora szettes, fékváltós, alu Trek1000 országúti volt alattam, mivel seftelni kellett. Később egy magyar kolléga lehúzta mindenemet, így jöhettem haza és kezdhettem a nulláról az egészet.

Itthon különféle kisebb állásnak látszó tevékenységek, illetve a teljes nincstelenség fogadott, átlag heti két-háromszor tettem meg kerékpárral az Érd-Budapest távolságot, illetve leadtam pár kilót. Csodálatos időszak volt, a fejlődés bármilyen jele nélkül. De örültem, hogy néha tudtam enni, illetve venni egy-két cuccot az MBK-ra, mert amortizálódott rendesen. Aztán idővel lett munka, meg elkezdtünk Devecserezni, így lett végre új váz, egy hatvanas KTM Strada RC személyében. Először vázváltós-skorpiókormányosként indult, később 8x2-es, egyneskormányos fékváltókarossá, még később pedig nyűggé alakult, mivel a jelenlegi helyzetben egyszerűen nem lehet eladni.


Miután ez a projekt tulajdonképpen elkészült, az lett vele, mint általában a pojektekkel, elveszett az érdeklődés. így elkezdtem új vizekre evezni, mely vizet egy Giant Cadex karbon-cromo váz jelenti. Előtte hajtottam egy darabig egy Cube Reaction Team-et, mely a kétezres évek abszolút csúcsa volt, jó kis Easton csöves 7005-ös alu vázzal. Súlya egysebisként semmi, ha meg mentem vele, akkor folyamatos mosoly. Így sikerült bekerülni a grammok bűvöletébe és ide lehet visszavezetni a Carbon projektet is, mely halad és ha minden igaz, akkor ebben a hónapban többé-kevésbé készen is lesz, aztán már csak finomítgatni kell, bár eddig is sok szopás volt vele.

Nagyjából ez a pár gép, mely a kerékpáros pályafutás gerincét adja, látható, hogy volt itt sokminden az olcsótól a drágáig, Hi-Ten acéltól a karbonig, egyedül a titánium maradt ki, de egyszer majd talán azt is bepótolom. Emellett törekedtem arra, hogy mindig használható szettjeim legyenek, illetve, hogy ne legyen szűk keresztmetszet a biciklijeimen. A maximalizmus néha hátrány, a pénztárca számára legalábbis mindenképpen.

A jövő érdekes, jövő héten remélhetőleg kerül végre elsővilla a karbonba, így már csak fékpofa kell és akkor már csak a simítgatás van hátra. Remélhetőleg lesz egy hajtókarcsere egyik ismerősömnek és a régi hajtókart föl tudom használni a téli gép építésébe, mely egy Trekking-CX hibrid szörny lesz, a szokásos XT-s tengelyen mozogva. Szeretek beteg dolgokat építeni, na.
0 Tovább

Ha nincs ki mind a két kerék, vegyünk gyárit

Az előző, kicsit hosszúra nyúlt posztban sikerült kivesézni a fűzés bizonyos csínjait és bínjait, illetve megannyi előnyét. Arról mondjuk nem szólt a fáma, hogy mennyi idő megy el az optimalizálgatással és, hogy a végén a kerékszettre félretett húszezerből hirtelen negyvenezer lesz, mert kicsit többért fényévekkel jobb cucc van. Feneketlenül mély kút ez és rá is igaz, mint minden épített gépre: lényegesen drágábban jön ki, mintha csak egyszerűen vennénk egyet. Mondjuk az élmény megfizethetetlen, minden másra pedig ott a személyi hitel.

Viszont, ha ez az egész hidegen hagy, akkor érdemes körbenézni a már összerakott kerekek közt. Ehhez hasznos lehet átolvasni még kétszer az előző cikket, hiszen az alapvető tulajdonságok itt is ugyanazok: súly és merevség közt kell lavírozni, méghozzá ügyesen, emellett pedig fölkészülni, hogy pont olyan nem lesz, amilyet szeretnénk. Vagy lesz, de el kell adni érte a lakást és életünk nagy részét egy csirkeólban fogjuk tölteni a kereket szorongatva.

Ebben az esetben is van választási lehetőség, ráadásul kettő a négyzeten: lehet új, vagy használt, illetve gyári (előre elkészített és fűzött, hagyományos alkatrészekből) és gyáribb. A sima gyári kerekek általában egy gyártó (inkább matricázó, érdemes csak a joytech, novatech, *.tech iparis agyakra gondolni, melyek ugyanabból a gyárból jönnek ki, csak más felirattal) sajátmárkás termékeit összesítik, ezeket vagy bicikligyártók árulják és akkor évek munkája kideríteni, hogy mi van bennük, vagy pedig csak matricázók, mint mondjuk az itthoni Bikepositive (Gepida) és a Csepel. Azért általában, ha nagynevű termék van egy ilyen kerékben, azt feltüntetik. Ha az agy Shimano, akkor ott lesz a felirat, mint ahogy a Mavic szót sem smirglizik le a felniről. Arra viszont érdemes fölkészülni, hogy a gyárak az optimalizálásról híresek, lehet látni XT váltásos biciklin Alivio hajtókart eleget, ugyanígy van a kerekekkel is: amennyiben nem a felső kategóriában utazunk, mindig lesz valahol gyenge pont, amire oda kell figyelni. Jó agy szar felnivel, vagy szar agy, jó felnivel, emellett pedig noname küllők.


Ilyen jellegű kerekekből elég macerás mulatság megtalálni az igazit, ami ár-érték arányban is jó. Ha nem akarjuk egész életünket így leélni, akkor orientálódjunk a különféle apróhirdetéses oldalak felé, ahol elég sok egyedileg összetett, kész kerék között lehet válogatni, jó áron. Ezen gurigáknak általános ismérve, hogy valaki az egyedi igényei szerint rakta össze őket, így az adott felhasználási terület és pénztárcaátmérő függvényében a lehető legjobbat lehet kapni, nincs szűk keresztmetszet, mindhárom fontos attribútum (agy-felni-küllőzés) az adott keretet tükrözi. Viszont mivel ezek a kerekek használtak, ezért érdemes a személyes átnézést preferálni, ezzel kiszűrvén a buktatókat.


Ami fontos egy ilyen inspekció (átmegyünk latinba lassan...) során:

Az agyban a tengelyt megforgatni, hogy nincs -e berágódva. Lassan forgatva mindenhol ugyanannyi erő kell a mozgatáshoz és ne rágódjon, járjon könnyen. Ha valahol megakad, akkor jobb esetben csak a csapágygolyókkal van probléma, amit kónuszos agynál filléres történet orvosolni, a húszforintos csapágygolyó bőven megteszi, rosszabb esetben viszont a kónusz, ami már bonyolultabb, mivel egy ritkább agynál újat fölkutatni elég bonyolult. Ilyenkor, ha van tudás, érdemes szétszerelni és megnézni a kiváltó okot. Továbbá az eladó vörösödő fejét.


A hátsó agyon fontos megnézni a kazettát tartó rotort is (menetes agynál ez annyira nem fontos, ott könnyen cserélhető az egész hóbelevanc), a rotorcsere szintén nem egyszerű. Emellett sokan hirdetik fogaskeréksorral együtt a hátsó kereküket, ez általában inkább szép, mint jó, mivel a fogsor a lánccal együtt kopik, így ha már megtett párszáz, netán párezer kilométert, akkor ugrani fog rajta a lánc,így maximum szobadísznek jó.


Meg kell pengetni és feszegetni a küllőket. Ha könnyű őket összenyomni, az annyit tesz, hogy laza a kerék, így folyton nyolcas lesz benne, ami újrafűzéshez vezet. Ha pengetéskor nem adnak ki nagyjából azonos hangot, az szintén lazaságot feltételez valahol, illetve nyolcast.

Végül pedig a tengelyt kézbevéve érdemes megnézni, hogy nincs -e nagyobb tojás, vagy nyolcas a felniben. Ha valahol rendszerszintű anomália van, akkor szomorúság, de ott kell hagyni, abból már csak sok pénz múlva lesz normális kerék.

Ezek az alapvető műveletek minden használt kerék vásárlásakor érvényesek és sok múlik rajtuk, érdemes rászánni az időt rendes elvégzésükre. Viszont, ha minden stimmel, akkor lehet töredékáron két korrekt kerekünk, amiket ráadásul bármilyen baj esetén háztartási hulladékból tudunk gyógyítani. Ha esetleg a cél a minél kevesebb súly és extrémebb kinézet lennel, akkor bejönnek a nagyongyári szettek, melyek általában olyanok, hogy az ember óhatatlanul is a nadrágjába élvez tőlük, ráadásul kétszer is: egyszer, mikor meglátja, aztán mikor javítani kell őket, de abban az esetben csak akkor, ha szereti a sajtreszelős autoerotikát.


A gyári kerék egy furcsa állatfaj: általában a középkategóriában jelenik meg és könnyebb fűzött társainál tíz-húsz dekával. Ez pedig, főleg, ha nincs végtelen pénz, sokat számít: nem mindegy, hogy egy szett két kilós, vagy csak 1,8. Fűzöttbe ez a különbség akár tízezer forint is lehet, míg itt pedig megvan szinte ingyen. Emellett a kevés küllő miatt szépek és az ipari csapágyaknak köszönhetően szinte örökkévalónak tűnnek.

De hol is van a hátulütő valaminél, ami egyszerre könnyebb, szebb és örökkévalóbb, mint társai? A javításban és a stabilitásban. Olcsó gyári kerék a kevés küllőnek köszönhetően inkább csak előre jó, ahol nem nehezedik rá súly. Ha hátra is bekerül, előfordulhat, hogy mi kanyarodunk, viszont a felni marad. Érdemes egyszer aszfalton fordulni ballonos, kisnyomású gumival, ott lehet talán a legjobban megfigyelni, milyen az, mikor az ember megpróbál irányt változtatni, de a hátsója marad a helyén. Akinek ezt nincs lehetőség kipróbálni, annak elmondom egszerűen: nem jó. Sok helyen a szépség egyértelműen a stabilitás rovására megy. Ez nem annyira zavaró 50-60 kilósan, de 80 kiló fölött már okozhat gondot rendesen. Nyolcast meg talán még többet.


Nagyjából ennyit a vadító súlyról és kinézetről, jöjjön az elpusztíthatlanság, kezdjük is a küllőknél: ezek a szettek ugyanis általában speciális küllőkkel vannak szerelve, melyeket csak a gyártótól lehet rendelni, természetesen az új kerékhez viszonyított áron. Olyan ez, mint megvenni a tizenöt éves hatszázas SEL-Mercit kétmillióért, aztán, mikor elromlik benne a rádió, egyből vinni is bontóba. Lehet, hogy valami használtan olcsó, de okkal az. Előfordulhat, hogy a húszezerért vásárolt szett használhatatlanná válik egy küllőtörés miatt. Vagy lehet hozzá venni tízererért tizennyolc küllőt. Mavic-nál elég sokan panaszkodnak is erre.


Ez is főleg a hátsókereket érinti, mivel jóval nagyobb terhelés alatt van, mint az első, viszont az utolsó drágaság már mindkettőnél fekete lyukat vájhat a szívbe: ez pedig az ipari csapágyazás. A vita az iparis verzusz kónuszos agyak kedvelői közöt a történelem előtti időkig nyúlik vissza, már a tízparancsolat olajról szóló részében is található rá utalás. Lényege, hogy egyrészt már alig gyártanak megfizethető, de jó kónuszos agyat, viszont, ha már van egy, akkor elég harmincévente kétezer forintot rákölteni és újjáalakul. Hátránya viszont, hogy félévente érdemes átzsírozni és beállítani. Az iparis agyak általában teljesen zárt ipari csapágyat tartalmaznak (ki gondolta volna?), melyek képesek mindenféle felhasználói beavatkozás nélkül pár évig is elmenni, utána viszont csereérettek lesznek. És akkor jön a feketeleves, mert egy egész forma egyes versenyistálló kreativitása és szerszámparkja kell ehhez a manőverhez, ráadásul nem olcsó: a csapágy darabja kétezer környékén kezdődik, a munkadíj pedig szintén hasonló szinten mozog. Szóval egy átlagos két iparis agy csapágycseréje annyiba kerül, mint egy átlagos kétiparis agy. És akkor még nem szóltam arról, hogy az agytest tágul, és idővel nem szorul már bele a csapágy, úgyhogy kuka.


Persze ezeket a hátrányokat ellensúlyozni tudja a szépség, illetve megfelelő megoldás lehet a külön vásárlás is: hátra érdemes minél erősebb felnin három keresztre fűzött kereket tenni, mely kibír egy rajta átmenő tankot is, előre pedig mehet a filigrán, kevésküllős gyárikerék, mely ugyan szenvedni nem szeret, de meg kell tanulni megemelni a bicikli elejét a padkán.
(Néhány kép innen jött)
0 Tovább

wunderbike

blogavatar

Biciklik és amik hozzájuk tartoznak: szerelés, kultúra, életmód és az árnyoldalak.

Utolsó kommentek